Elkezdték puhítani Orbán Viktor karakterét, hogy ne lehessen ellene mozgósítani

Szokatlanul békülékeny hangnemet ütött meg Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök úgynevezett háborúellenes gyűlésén Győrben. Arról beszélt, hogy a béke ügyében a baloldalon is sokan vannak, akikkel nincs vitájuk. „Az lenne jó, ha ők is velünk tartanának. Nem a Fidesszel, hanem mondjuk a magyarokkal vagy a békeszerető magyarokkal” – fogalmazott a miniszterelnök, aki március 15-i beszédében még poloskához hasonlította az ellenzéki politikusokat, civileket, újságírókat és bírókat, és húsvéti nagytakarítást ígért. Sőt, azt is mondta a miniszterelnök, hogy mások is lehetnek attól még magyarok, hogy ők magukra ezt mondják. Az elmúlt 15 évben visszatérő üzenete volt a Fidesznek, hogy aki nem rájuk szavaz, aki nem ért velük egyet, az nem igazi magyar.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint ez is arra utalt, hogy Orbán Viktor már nem kizárólag a saját táborához szól. Olyannyira, hogy a kirekesztés ellen is beszélt, mondván, azoknak sem kell elmenniük, akiket külföldről fizetnek. „Ez nagyon távol van már a napra pontosan nyolc hónappal ezelőtt elhangzott poloskázós beszédtől.”
A miniszterelnök karakterének puhítása azt is szolgálhatja, hogy kevésbé lehessen majd ellene mozgósítani. A keménykedés ugyanis eddig kontraproduktívnak bizonyult, mint például a Pride vagy az ellehetetlenítési törvény esetében.
Eddig is világos volt, de a Tisza Párt és a Fidesz győri gyűlése is ráerősített, hogy az egész kampány nagyon nagy részt annak a néhány százezer választónak szól, akik várhatóan elmennek majd szavazni, de még nincs erős pártkötődésük. A gazdasági, megélhetési témák elsősorban rájuk hathatnak. Ezek közül Orbán kiemelte a washingtoni látogatásán Donald Trumpnál kialkudott, védőpajzsnak nevezett pénzügyi biztosítékot, illetve a rezsicsökkentés keretébe illesztett szankciómentességet.
László Róbert szerint annyira kopik már a washingtoni csúcstalálkozó megítélése, hogy a szombati DPK-gyűlésen az egyébként a TV2-nél dolgozó Váczi Gergely kénytelen volt rákérdezni a szankciómentesség időtartamára, magyarázkodásra kényszerítve a miniszterelnököt, aki ezt szemmel láthatóan nem vette jó néven.

Magyar Péter és az előtte felszólaló Tanács Zoltán a gazdasági vonatkozású üzenetek közül a közszolgáltatások rendbetételéről, illetve a Fidesz ígéreteinél jelentősebb nyugdíjemelésről beszélt sokat. A Tisza Párt programalkotásért felelős vezetője, Tanács azt is bejelentette, hogy januárban mutatják be a szakpolitikai programjukat. László Róbert szerint a Tisza leginkább azzal küzd, hogy elhitesse: nagyvonalú ígéretei valóban megvalósíthatók. Ezért is sorolta Magyar Péter hosszasan, hogy miből fogják finanszírozni az intézkedéseket, Tanács is erre erősített rá beszédében. Tanács és Magyar is többször elismételte, hogy nagyon nehéz lesz a kormányzás, borzasztó állapotban lévő országot vesznek át, azaz elkezdték hűteni a várakozásokat, mondta László Róbert.
A Fidesz háborúellenes retorikája a választók biztonság iránti igényére játszik rá, ami legalább olyan fontos téma, mint a megélhetés. A Fidesz és Orbán Viktor azt mondja, az ő kormányzásuk a garancia arra, hogy Magyarország ne sodródjon háborúba. Függetlenül ennek valóságtartalmától, ez az üzenet eddig jól működött, a Policy Solutions felmérése szerint a többség a kormánypártot inkább képesnek tartja a béke garantálására, jegyezte meg László Róbert. A migráció is kiemelt téma volt Orbánnál. Úgy látszik, a Tiszánál azt látják, nekik is kezdeniük kell valamit ezzel a kérdéssel mert nem sokkal a győri rendezvény után kiposztolták a migrációval kapcsolatos álláspontjukat.
A felmérésekből azt is tudni lehet, hogy a pártnélküliek körében sok a fiatal, Győrben mindkét pártvezér igyekezett külön is megszólítani őket. László Róbert szerint miután Orbán október 23-án megtévesztett emberekként beszélt róluk, akiknek le kellene jönniük a gépről, vélhetően felmérték, hogy ezzel aligha fognak célt érni. „A retorika finomodott, de az olyan kiszólásokkal, mint hogy »a fiatalok más kódrendszerben élnek«, Orbán még mindig azt az érzetet erősíti, hogy nem megérteni kívánja a fiatalokat, csak meggyőzni, hogy aztán megfelelően szavazzanak.”

László Róbert szerint óriási kontrasztot mutatott, hogy a Fidesz rendezvényének helyszínét fekete kordonokkal vették körül, míg Magyar Péter a nyílt utcán beszélhetett. Úgy gondolja, hogy a Fidesznek újra kell gondolnia ezt a felállást, mert számukra nagyon kedvezőtlen ennek az optikája, főleg, ha a további négy helyszínen is így lesz. Igaz, a zárt helyszín miatt a Fidesz könnyebben tudta kontrollálni, milyen felvételek jelennek meg a nyilvánosságban a rendezvényről, és a sajtót is el tudták zárni a résztvevőktől. A nyílt utcán viszont bárki fotózhat, a fideszes propaganda pedig rendszeresen drónfelvételeket készít Magyar Péter rendezvényeiről, hogy azt mondja, a kutya sem kíváncsi a kutyára.
Az ünnepekig még négy helyen csaphat össze Orbán Viktor és Magyar Péter, azaz négy városban lesz DPK-gyűlés és azzal párhuzamosan Tisza-rendezvény:
- November 29. – Nyíregyháza,
- December 6. – Kecskemét,
- December 13. – Mohács,
- December 20. – Szeged.