A 2026-os választási kampány digitális terekért folytatott gerillaharcot hozott, amelyben a Tisza és a Fidesz kommentelőmilíciái igyekeznek minden politikusi Facebook-poszt és újságcikk alatt a másik fél túlkiabálásával megnyerni a csatákat. Ebben az online hadviselésben a Fidesz először digitális szabadságharcos-csapatokat állított fel Harcosok Klubja néven, majd újabb politikai innovációval álltak elő: a kommentkommandók hátországaként megalakították a Digitális Polgári Köröket. Ahogy a név is utal rá, Orbánék saját korábbi politikai innovációjukat, a polgári körök mozgalmát igyekeznek az online térbe átültetni.
Orbán Viktor több mint 23 évvel ezelőtt, 2002 májusában hívta életre az első polgári köröket, pár évvel később pedig már túl is volt a csúcspontján a mozgalom, hogy aztán lényegében feloldódjon a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.
A polgári körök mozgalma viszont sokkal több volt, mint aminek 2025-ös digitális kópiája tűnik: egy párt és egy politikus által kitalált, de valódi, helyi szinten beágyazott és országos hálózattal bíró, autonóm társadalmi mozgalom, ami egyszerre élesztette újra és formálta át a magyar civil társadalmat, és tette azzá a Fideszt, ami 2010-re lett – így pedig azóta is nagyban meghatározza Magyarország sorsát. Sőt, Greskovits Béla politikatudós szerint, aki több tanulmányt is publikált a polgári körökről,
nem túlzás azt állítani, hogy a polgári kör volt a legnagyobb hatású civil társadalmi mozgalom Magyarországon.
A CEU emeritus professzorával arról beszélgettünk, hogyan kapcsolódik össze, de válik mégis szét a Fidesz és a polgári körök története, hogy mit akart és elérni a mozgalom, és mit ért el a Fidesz a mozgalommal, valamint hogy a Tisza Szigetek miért hasonlítanak jobban a húsz évvel ezelőtti polgári körökhöz, mint a Digitális Polgári Körök.
Ha mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk
A polgári körök mozgalmának kezdetét egészen pontosan, dátum, de talán még óra-perc pontossággal is meg lehet állapítani, azt ugyanis Orbán Viktor amolyan politikai mágusként a szavaival hívta életre. 2002. május 7-én, az esti órákban történt a budai várban, a Dísz téren, ahol a Fidesz elnöke, listavezetője és egyben Magyarország még hivatalban lévő miniszterelnöke az egybegyűlt hívei előtt elismerte, hogy pártja elvesztette a választásokat.
Ez volt a híres „a haza nem lehet ellenzékben” beszéd, amelyben Orbán megalapozta az azóta is életben tartott narratíváját, miszerint a magyar baloldali és liberális pártok nem a hazát, nem a magyar nemzetet, hanem valami mást képviselnek és szolgálnak. Ennek azonban nemcsak az volt a célja, hogy egyszer és mindenkorra megkérdőjelezze a legitimitását bármilyen politikának, amit nem a Fidesz képvisel, de az is, hogy mérhetetlenül csalódott híveinek, szavazóinak reményt és célt adjon a kétségbeesés és apátia helyett.
A csalódottság persze Orbán beszédét is áthatotta. Csalódott volt azért, mert „a pártok versenyében a célszalagot a polgári összefogás szakította át elsőként”, mégis az MSZP-SZDSZ koalíciója alakíthatott kormányt, és ennél tágabb értelemben, mert Orbán szerint első kormányzása alatt elindult egy olyan fejlődés, ami nemcsak gazdasági, de „erkölcsi” értelemben is megerősítette az országot, mégis át kell adnia a kormányzást. Beszédével azt a nézetet, sőt, hitet erősítette, hogy amit ő és a választói együtt csinálnak, az nagyobb, mint a pártpolitika, hogy a „polgári Magyarország” létrehozása olyan feladat, misszió, amit akkor is folytatni kell, ha a Fidesz éppen nincs kormányon. A dolgot tehát nem szabad feladni, az addigi eredményeket közös erővel kell megvédeni. Ebben a feladatban pedig mindenkinek, aki őt hallgatja a téren vagy otthon, feladata, szerepe van.
Orbán azt is elmondta, hogy ezt a feladatot milyen formában kell végrehajtani:
„Arra kérem önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. Nem jogi formákra, hanem együttlétre, összefogásra, készenlétre van szükség. Most arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak polgári körök és társaságok.”
Orbán szavai szerint az erejük a sokaságban van, ami akkor valódi erő, ha képesek magukat megszervezni, megteremteni, és végül létrehozni a polgári Magyarország nyilvánosságát. „Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk.”
Greskovits Béla szerint emiatt a mélyen pártpolitikai eredettörténet miatt akkor is és azóta is sokan félreértették vagy félremagyarázták a polgári kör mozgalmat, mint valamiféle fasisztoid tömegmobilizációt, valamiféle civil társadalomnak álcázott, permanens Fidesz-kampánygépezetet. Valójában viszont Orbán Viktor szerinte helyesen mérte fel, hogy milyen energiák és lehetőségek vannak a jobboldali civil szerveződésekben.
Jól látta, hogy a négyéves Fidesz-kormányzás alatt megerősödött egy vallásos, konzervatív, nacionalista középosztály, amelynek tagjai csalódottak, hogy a Fidesz-kormány alatt elindult kulturális/ideológiai, keresztény-konzervatív világnézeti átalakulás nem folytatódik a választások után. Bár ez a jobboldali középosztály is a nyertese volt az Orbánt váltó Medgyessy-kormány választások után bevezetett jóléti reformjainak, ez a réteg tudta, hogy nem lesz elégedett azzal az iránnyal, amerre az ország tart, mert az nem egyezik az ő világképével. Volt egy széles réteg, akikben egyfajta „kulturális kielégületlenség és tenni akarás” munkált.
Orbán azt is jól látta és tudta, hogy a civil társadalom milyen fontos a kormányzás mellett (vagy azon túl) rendszerváltásra és hegemóniára törekvő politikai projektekben. Diplomamunkájához a lengyel Szolidaritás mozgalomról végzett kutatásokat – ironikus módon egy marxista filozófus és szociológus, Antonio Gramsci elméleteit követve, és később, a polgári körök mozgalmával azt lényegében hatékonyabban átültetve a gyakorlatba, mint bármilyen baloldali mozgalomnak sikerült. És végül azt is helyesen mérte fel, hogy ez az elégedetlen és politikailag-morálisan motivált társadalmi réteg már el is kezdett szerveződni különböző egyházi és hazafias civil szervezetekben, amelyeket ha összekötnek és koordinálnak, akkor elképesztő társadalmi energiákat lehet kiaknázni.
„Mindez olyan volt, mint egy töltött fegyver, ami ott volt Orbán kezében, és ő meghúzta a ravaszt”.
Helyi autonómia, erős központ
De mik is voltak valójában a polgári körök? Erre a kérdésre több válasz is létezik, és mindegyik helyes. Greskovits professzor leírása alapján ugyanis egy legalább három rétegű vagy három szervezeti szintű struktúráról beszélhetünk.
- Helyi szinten megalakultak azok a kis, néhány emberből álló csoportok, amelyeknek alapítását Orbán Viktor kérte.
- Létrejött egy országos koordinációs szervezet is, amely összefogta és bizonyos szempontból, bizonyos szint fölött irányította is a polgári körök tevékenységét. Ez a legfelső szint adta ki például a polgári körök hírlevelét, amelyben összegyűjtötték minden helyi kör tevékenységét és hírt adtak a nagy közös eseményekről is. Ez a szint szervezte emellett azokat az országjáró eseményeket, amelyek részeként olyan jobboldali celebritások, mint mondjuk Bayer Zsolt vagy Makovecz Imre előadásokat tartva körbelátogatták a helyi szervezeteket.
- A kettő között, amolyan középszinten szerepeltek azok a nagyobb, már létező és beágyazott civil szervezetek, amelyek ideológiai alapon kapcsolódtak a mozgalomba. Ide az olyan vallási szervezetek tartoztak, mint a Kolping mozgalom vagy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, tudományos szervezetek, mint a Professzorok Batthyány Köre, és más konzervatív és nacionalista szerveződések, például a Konzervatív Nőszövetség vagy a kezdeti Jobbik.
A mozgalom első éve a professzor elemzése szerint a helyi polgári körök létrehozásáról szólt, ami nagyban hasonlított arra, ahogy a XIX. századi francia politikatudós, Alexis de Tocqueville az amerikai civil társadalom kialakulását leírta, azaz a polgárság társadalmi változás iránti vágyán és helyi tenni akarásán alapuló kulturális mozgalom volt. Helyi szinten valóban elég kicsi szervezetekről volt szó, a mozgalom legaktívabb éveiben 11 ezer helyi polgári kör működött együtt nagyjából 160 ezer taggal, vagyis a helyi szervezetek átlagos taglétszáma 14-15 fő volt.
Itt családokra, baráti társaságokra kell gondolni, akik összejöttek, tipikusan a helyi egyházi iskola vagy templom klubhelyiségében. Az események 30 százalékának ilyen vagy olyan formában valamilyen egyházi intézmény biztosított helyszínt, így az egyház szerepe kiemelten fontos volt a polgári köröknél. Megemlékeztek vallási vagy nemzeti ünnepekről, előadásokat hallgattak meg valamilyen történelmi, kulturális, vagy politikai témában, politikai kérdésekről vitatkoztak, kirándulásokat, programokat vagy tüntetéseket szerveztek.
Ami a tagokat illeti, valóban a helyi polgári rétegből álltak. Magasan képzett értelmiségiek, tanárok, orvosok, jogászok, üzletemberek voltak aktívak a polgári körökben, akik biztos, tisztes megélhetéssel rendelkeztek. Hende Csaba egy interjúban például azt emlegette, érdemes megnézni, milyen autókkal érkeznek a tagok a polgári körök eseményeire. Az kötötte össze őket, hogy kulturális-ideológiai értelemben nem tudtak azonosulni a balliberális koalíció politikájával.
Greskovits Béla hangsúlyozta, hogy bár maguk a polgári körök Orbán Viktor beszéde után jöttek létre, az azokat létrehozó helyi közösségek, baráti társaságok, társadalmi tőke tőlük függetlenül is létezett már 2002 előtt.
A helyi szervezetek pedig a saját szintjükön meglehetősen nagy autonómiával bírtak abban, hogy mit és hogyan csinálnak. Az országos szintet koordináló Orbán Viktor vagy a korábban az MDF-ben politizáló későbbi fideszes honvédelmi miniszter, Hende Csaba, aki a napi szintű koordinációval foglalkozott, csak ritkán szóltak bele a helyi polgári körök dolgába. Greskovits szerint Hende és Orbán csak akkor avatkozott be, ha olyat láttak helyi szinten, ami nagyon szembe ment volna a polgári mozgalom és a Fidesz politikai érdekeivel.
- Ha olyan szerveződést láttak, ami nagyon megoszthatta volna a mozgalmat, ilyen volt például, amikor Hende meggátolta, hogy létrejöhessen egy homoszexuálisokat tömörítő polgári kör.
- Ha radikalizmus jeleit látták, mert a hatalmon lévő balliberális koalíció már így is valamifajta radikális nacionalista veszélyként akarta láttatni a polgári köröket, ettől a stigmától pedig „Orbán félt, mint ördög a szenteltvíztől”.
- Ha túlzott elitizmust véltek fölfedezni a polgári körök tevékenységében, ami választói csoportokat idegeníthetett volna el a jobboldaltól, és végül is a Fidesztől.
- És ha a helyi csoportok túlságosan nagy autonómiát próbáltak gyakorolni a mozgalom felsőbb szintjei felé.
A polgári körök, mint a politikai szervezetektől független civil társadalom autonómiája tehát nem volt teljes, egyre csökkent, ahogy távolodunk a legalsó szintektől, de nem is lehet arról beszélni, hogy teljesen irányított, központi ukázt teljesítő helyi egységekről lett volna szó.
Ami a radikalizmust illeti, érdemes megjegyezni, hogy a nemzeti radikálisoknak azért volt helyük és szerepük a mozgalomban. Egyrészt a polgári körök eseményeinek tematikájában rendszeresen megjelentek az olyan nacionalista témák, mint a határon túli magyarok problémái, a jobboldali történelemszemléletek a „szakrális medievalizmusnak” nevezhető irányzattól az olyan áltudományos okoskodásokig, mint hogy Jézus magyar volt, és az olyan, nemzeti radikális szubkultúrához kapcsolódó hobbik, mint a lovasíjászat, a baranta harcművészet és az egész, Kurultáj fesztiválban kicsúcsosodó ősmagyar-neopogány hagyományőrzés.
A polgári körök viszont nemcsak a jobbszél felé voltak inkluzívak: a mozgalom néha olyan témákban is szervezett eseményeket, tiltakozásokat, amelyekben a politikai paletta másik oldalával is együttműködtek. „A polgári körök tiltakoztak például az iraki háború ellen, az ilyen tüntetéseken pedig együtt vonultak fasisztákkal, anarchistákkal, kommunistákkal, és például velünk, a CEU professzoraival is.”
Gyökeret ereszt a párt
Bár a polgári körök mozgalma semmi esetre sem csak a Fidesz választási mobilizációs stratégiája volt, és a megalakulás utáni első időszak a helyi építkezésről szólt, Greskovits Béla megfogalmazása szerint egy idő után a Fidesz mindenképpen elkezdte a saját politikai céljaira használni a mozgalmat. Persze egy erős társadalmi/mozgalmi bázis kialakítása önmagában segítette a Fidesz politikai céljait, de Orbán pártja ennél gyakorlatibb és hétköznapibb módon is kiaknázta a mozgalmat.
Egyrészt a polgári körökön keresztül a párt a saját aktivista bázisát is felfrissíthette, a tehetségesebb és ambiciózusabb helyi és középső szintű szervezők ugyanis hamar a Fidesz politikai gépezete körül találták magukat. A polgári körök tagjairól beérkező rengeteg adaton pedig a Fidesz kampánystábja elkezdhetett kísérletezni azoknak az adatbázisoknak a kiépítésével, amikből aztán a híres Kubatov-lista kifejlődött.
A polgári körök emellett segítettek a Fidesznek abban, hogy a nemzeti-konzervatív mozgalom egyetlen erős és életképes politikai szárnyaként láttassa magát a jobboldalon, ami a 2000-es évek elején még majdnem olyan töredezett volt, mint 2010 után a balliberális ellenzék.
A Fidesszel rivalizáló jobboldali pártok politikai értelemben 2002-re nagyrészt összezuhantak, az MDF, a kisgazdák vagy a MIÉP korábbi szavazói, aktivistái új politikai otthonra találhattak a polgári körökben és a Fideszben. Ennek eklatáns példája maga a polgári köröket koordináló Hende Csaba, aki két évvel a mozgalom indulása után lépett csak be a Fideszbe.
A polgári körök azért is játszottak ebben a folyamatban fontos szerepet, mert sok konzervatív/nacionalista szavazó gyanakvással közelített a liberális pártból jobbra tolódó Fideszhez mint szervezethez, Orbán Viktorra viszont nem csak mint a párt, hanem mint a jobboldalt összefogó mozgalom vezetőjére tekintettek. Mindezzel Orbán és a Fidesz sikeresen elérte, hogy a jobboldalon kialakult az a fajta „egy a tábor, egy a zászló” mentalitás, amiben azóta is élünk.
Mindezek hatására nemcsak a jobboldali civil társadalom, de a Fidesz is átalakult. A polgári körök aktivitásával párhuzamosan például a párton belül is kialakultak a társadalmat, annak rétegeit és fontos kérdéseit lefedő tagozatok: lett nőtagozat, sportkör, környezetvédelmi tagozat. „A párt tulajdonképpen gyökeret vert a társadalomba, pusztán választási pártból sokkal erősebb társadalmi beágyazottságú párttá vált.”
A nagyobb társadalmi beágyazottságra és erős civil hátországra épülő stratégia, az aktivista bázis frissítése és az adatbőség kiaknázása hasznot hozott a Fidesznek. A párt a 2004-es, első magyar európai parlamenti választáson a szavazatok 47 százalékát söpörte be, többet, mint a kormányzó MSZP és SZDSZ együttvéve. A mozgalom és a párt közös mozgósításának második nagy próbája a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás volt 2004 decemberében, kevesebb, mint fél évvel az EP választások után. Ez ráadásul azért is érdekes próbája volt az új, hegemóniára törekvő társadalmi-politikai projektnek, mert a népszavazás ötlete nem a polgári köröket világra álmodó Fidesztől, hanem a mozgalomba betagozódott egyik korábban is működő civil szervezettől, a Magyarok Világszövetségétől érkezett.
Ugyan a népszavazáson többen szavaztak a kettős állampolgárság megadására, mint ahányan a Fidesz jelöltjeit támogatták az EP-választásokon kevesebb mint fél évvel korábban, a szavazás nem érte el az érvényességi küszöböt, így végső soron a célját sem. Az eredmény tehát összességében kudarc volt, és megmutatta, hol lehetnek a polgári körökre, vagyis az ideológiailag vezérelt, önazonos konzervatív-nacionalista középosztályra építő politikai stratégia határai.
Egy új koalíció
A 2006-os választásokra a Fidesz nem azzal a fajta, értékvezérelt – ahogy Greskovits professzor fogalmazott – „morális meghatározású nemzeti közösségként”, ideológiai és kulturális témákkal kampányolva fordult rá, amik köré a polgári körök mozgalma is épült. Ehelyett gazdasági-megélhetési kérdéseket helyezett a kampánya középpontjába a híres „rosszabbul élünk, mint 4 éve” szlogennel. Ennek politikai értelemben hatalmas pofára esés lett a vége, a Fidesz ugyanis durván leszerepelt az előző választásokhoz képest. Míg 2002-ben Orbánék a mandátumok 49 százalékát seperték be, ezzel megelőzve az MSZP-t, most mindössze 42 százalékát, míg a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP a mandátumok 49 százalékát vitte, és erre jött még rá az SZDSZ 5 százaléka. Gyurcsány Ferenc viszont hatalmas ajándékot adott a választásokon elpáholt jobboldalnak az egy hónappal később elmondott, hamarosan pedig kiszivárgott őszödi beszédével, amiben azt mondta, hogy pártja lényegében hazudott a kampány alatt a magyar gazdaság helyzetéről.
Az őszödi beszéd kiszivárgása után, 2006 szeptemberében hatalmas tiltakozások kezdődtek a Kossuth téren, olyan erőszakos leágazásokkal, mint az MTV székházának ostroma és az utána következő rendőri erőszak agresszív és békés tiltakozók ellen egyaránt. Kezdetben ezekben az akciókban a magyar szélsőjobb szervezetei és ismert arcai (mint Toroczkai László, Budaházy György vagy Ekrem Kemál György) játszottak nagyobb szerepet, de hamar megjelentek a Kossuth tériek szervezeteiben az olyan, Fideszhez és polgári körökhöz kötődő emberek is, mint Makovecz Imre. A téren tüntetők csoportjai viszont nem kötődtek igazán a Fideszhez, bár voltak tárgyalások a párt és a tüntető szélsőjobboldaliakat összefogó Magyar Nemzeti Bizottság 2006 között, a Fidesz pedig a Gyurcsány-kormány politikai válságának közepette maga is szervezett nagygyűlést a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor is felszólalt.
Az nehezen deríthető ki, hogy a polgári köröknek mekkora szerepe volt ezekben a 2007 tavaszáig tartó tiltakozásokban, a Greskovits Béla által kutatott adatbázis ugyanis csak 2006-ig tartalmaz adatokat. A politikatudós szerint viszont a 2006-os politikai válság után megváltozott a Fidesz stratégiája, amihez már másfajta hátországra volt szükség, mint amit a polgári körök tudtak nyújtani.
Ugyan a 2006-os kampányban nem jött be a Fidesznek a megélhetési kérdésekre fókuszáló negatív kampány, a választások után megváltozott a helyzet. Maga Gyurcsány Ferenc vallotta be, hogy a gazdaság rossz állapotban van, a választások után pedig olyan reformintézkedéseket vezetett be, amelyeket elég könnyű volt megszorításként értelmezni. A Fidesz és a KDNP 2006 októberében jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a Gyurcsány-kormány hét reformtervéről, amiből hármat, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a felsőoktatási tandíjról szóló kérdéseket el is fogadta a választási bizottság.
Innentől fogva a Fidesz politikai prioritása a „szociális népszavazásként” ismert referendum volt, amelynek sikeréhez sokkal szélesebb társadalmi koalíciót kellett megszólítania, mint amit a polgári körök képviseltek.
A polgári körökben mobilizált konzervatív középosztály nagy részét nem igazán a gazdasági kérdések motiválták, ami alól Greskovits szerint talán a multinacionális cégekkel szembeni versenyben egyre lemaradó kis- és középvállalatok tulajdonosai jelentettek némi kivételt. A szociális népszavazás kezdeményezése mögé viszont Orbán Viktor Greskovits megfogalmazása szerint „a középosztály és a szegények szövetségét” akarta létrehozni, amihez be kellett vonni szakszervezeteket, roma szervezeteket, helyi önkormányzati vezetőket.
Grekovits szerint szervezeti szempontból ez egy kifejezetten baloldali fordulat volt a Fidesztől. Nem véletlen talán, hogy ezt a kampányt a Fideszen és polgári körökön kívülről érkező Tarlós István vezette. Ez az új társadalmi koalícióra épülő kampány végül eredményes is volt, Orbán Viktorék pedig ennek sikereit a 2010-es kétharmados győzelemig meg tudták lovagolni.
Ugyan részletesebb kutatásra lenne szükség arról, hogy mindezek közben pontosan mi történt a polgári körökkel, Grekovits Béla szerint kijelenthető, hogy 2006 után a „balosabb” kampány miatt háttérbe szorult ez a mozgalom. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szociális népszavazás köré szervezett közösség nem volt annyira kiforrott és önazonos mozgalom, mint a polgári köröké volt. A népszavazás támogatói inkább választási koalíciót képeztek, a polgári körök tagjai viszont erős identitásközösséget. „A polgári körök mozgalmában volt egy erős társadalom-átalakító vízió, és e mögé a vízió mögé rendelt stratégia és taktika. Ez a három együttesen kell a sikerhez, és e három elem valamelyike hiányzott az azóta tömegeket utcára vivő mozgalmakból, mint volt mondjuk a Milla, a fekete ruhás nővérek vagy a diákok és tanárok tiltakozó mozgalmai.”
Digitálisan nem ugyanaz
Mindezek után persze érdemes feltenni a kérdést, hogy akkor a most meghirdetett Digitális Polgári Körök minek számítanak. A polgári körök eszmeiségének igazi átültetését látjuk a közösségi médiára vagy csak egy olcsó digitális másolatot? Greskovits Béla szerint a pusztán online térbe szerveződő mozgalmakból nagyon sok olyan elem hiányzik, ami a konvencionális, nem csak online létező civil közösségekben megvan.
Az ilyen digitális közösségek jól működnek tartalmi buborékként, ami megerősíti a résztvevőket a saját igazukban, de nem alkalmasak arra, hogy ott részletes politikai, társadalmi programokat alakítsanak ki, vitassanak meg, pedig az igazi polgári köröknek ez nagyon fontos része volt. Ezen kívül az ilyen online közösségekben nehezen emelkednek ki új vezetők, a struktúra tehát sokkal inkább előre adott, ahogy ezt a DPK-k esetében is látjuk. Mindezeket figyelembe véve a Digitális Polgári Körök sokkal alkalmasabbnak tűnnek arra, amire valójában használja is őket a Fidesz: hogy híveit bevonja a saját, előre kitalált kampányüzeneteinek szétszórásába, így a kampánygépezet részévé tegye őket.
Olyan önálló, autonóm közösségek viszont nem jönnek létre a digitális térben, mint jöttek létre 2002 után egyházi iskolák klubtermeiben.
Grekovits Béla szerint első ránézésre a Tisza Szigetek, a Tisza Párt helyi közösségei sokkal jobban emlékeztetnek arra, amit a polgári körök képviseltek. Ezek is kis, baráti közösségekből próbálnak országos hálózatot építeni, és amik szintén a városi polgárságra, részben pont azokra a jobboldali értelmiségiekre épít, akik a polgári körök célcsoportját is jelentették.
Persze a Tisza Szigetek szorosabban kötődnek egy párthoz, mint korábban a polgári körök, és talán leplezetlenebbül is szolgálják azt a célt, hogy a Tisza rajtuk keresztül építse ki aktivista- és képviselői bázisát, hátországát, adatbázisát. Az sem látszik egyelőre, hogy a Tisza Szigetekhez kapcsolódnának olyan, már intézményesült civil szervezetek, mint ahogy a polgári körökhöz kötődött a Magyarok Világszövetsége vagy a sok egyéb vallásos és nacionalista szervezet, illetve egyház. Ahogy az is nagy kérdés lesz, hogy mi történik a Tisza Szigetekkel a választások után, akár nyer Magyar Péter pártja, akár nem.
Ami az eredeti polgári köröket illeti, azok nagyrészt feloldódtak a NER éveiben, részben pedig más formában élnek tovább. Greskovits szerint a Civil Összefogás Fórum és az általa szervezett békemenetek valamennyire tekinthetők a polgári körök utódjának. De mivel tizenöt éve alkotmányozó többséggel uralkodik az országban a Fidesz, és kulturális-társadalmi-gazdasági értelemben a saját elképzelése alapján szervezte át az országot, tekinthetünk úgy is a polgári körökre, mint amelyek elérték azt a kulturális hegemóniát, amelyet célul tűztek ki, így nyugodtan oldódhattak fel az új polgári Magyarországban. Ezek után viszont nem lehet egyik pillanatról a másikra azokat újra életre kelteni, ha a kampány úgy kívánja – sem online, sem máshogy.
