
Az összefogás a kezdet, az együttmaradás a fejlődés, a közös munka a siker – mondta Henry Fordot idézve Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője Győrben. Magyar Péter volt az összefogás kezdete, ő volt a szikra, ha tetszik, ha nem, mondta. Szerinte megmutatta a tiszás közösség, hogy az együttmarad fejlődés, és „már mondhatjuk, mi vagyunk többen”. Tavasszal elérhetik, hogy élhető, barátságos és európai legyen Magyarország.
Ruszin-Szendi arról is beszélt, hogy „volt egy másik gyűlés is.” Szerinte azok beszélnek a háborúról, akik soha nem vettek részt háborúban, maximum olvastak róla, akkor is rossz könyvből. „Az egyik kaszinót jól vezet, haderőt nem sikerült” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterre utalva.
„Ma nincs értelme háborúellenes gyűlésnek Magyarországon”: mondta. Szerinte egyedül a kormány akar ma háborút, ők hirdetik, hogy a háború nulladik fázisában vannak, egész Európában Magyarországban van háborús veszélyhelyzet, csak a kormány kelt gyűlöletet. „Orbán elment a pápához. Elment Trumphoz. Elmehet a Jóistenhez, akkor is nyerni fogunk” – jelentette ki a volt vezérkari főnök.