Magyar Péter szerint úgy kellene kommunikálni a Fidesz vezetőinek, ahogyan Cser-Palkovics teszi
Vasárnap délután Székesfehérváron tartott gyűlést a Tisza Párt, az adventi hangulatban megrendezett eseményen Magyar Péter mellett felszólalt a párt egészségügyi miniszter-jelöltje, Hegedűs Zsolt, aki felemlegette Müller Cecília nyunyókáját, valamint a Tisza Fejér megye 4-es választókerületének képviselő-jelöltje Nagy Ervin színész is, aki pedig a méltatlanul magára hagyott Vasműről beszélt.

A gyűlés az ünnepre hangolódással indult, Magyar Péter elhelyezett egy arany csengőt a Tisza Párt karácsonyfáján és az adventi koszorún is meggyújtotta az első gyertyát, majd Rost Andrea egy kisebb kórus kíséretében énekelt karácsonyi dalokat. Magyar a beszédében viszonylag hamar kitért arra a nyílt levelezésre, amit a város fideszes polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással folytatott. Cser-Palkovics korábban azt kérte Magyartól, hogy mivel a Tisza gyűlésének meghirdetett időpontja advent első vasárnapjára esik, Székesfehérváron pedig hagyományosan ezen a napon gyújtják meg az első gyertyát a város adventi koszorúján, vegyék figyelembe ezt a rendezvény helyszínének vagy időpontjának megválasztásakor. A Tisza elnöke erre azt válaszolta, hogy biztos benne, hogy megfér két békés rendezvény a városban.
Magyar Péter a gyűlésen innen folytatta a párbeszédet, és megköszönte a polgármester emberséges szavait, bár hozzátette: még akkor is, ha nem teljesen biztos a szándékban.
„De valahogy így kellene kommunikálni, így lehet egy emberséges Magyarországot építeni, ha olyan emberek és olyan vezetők, akik mást gondolnak a világról, tudják tisztelni az embert és az eltérő véleményeket.”
Majd hozzátette:
Cser-Palkovics „terjessze ezt a viselkedésmódot a saját párttársai között, ha van módja, beszéljen a miniszterelnökkel is”.
Magyar azt mondta, ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni, még ha ez nem is lesz egyszerű, viszont az is fontos, hogy jól kormányozzanak, és az új kormányban ne csalódjanak újra az emberek. Majd kitért a szombaton Nyíregyházán megválasztott Gajdos Lászlóra is.
A Nyíregyházi Állatpark igazgatóját ezúttal is ikonnak nevezte, aki nemcsak tisztességes, de nemzetközileg is elismert, ezért nem gondolta, hogy még őt is meg fogja támadni a Fidesz. Ehhez képest mint mondta, Orbán talán még el sem hagyta Nyíregyházát, amikor „a helyi Fidesz kiadott egy gyalázatos közleményt”, amiben árulónak nevezték Gajdost, és azon háborodtak fel, hogy miközben az állatpark vezetőjeként milliárdos állami támogatásokat kapott, átállt a Tiszához. Magyar megismételte a vasárnap délelőtt írt posztját: ez nem a Fidesz és Orbán Viktor pénze, hanem a magyaroké, és szerinte az fáj a Fidesznek, hogy van valaki, aki nem ellopja, hanem arra fordítja a pénzt, amire kell.
A Tisza elnöke azt mondta, az egyik kiemelten fejlesztendő terület az egészségügy lesz, ekkor színpadra hívta Hegedűs Zsolt ortopéd orvost, a Tisza Párt szakértőjét, aki arról beszélt, hogy leendő egészségügyi miniszterként az Angliában elsajátított szemléletet szeretné meghonosítani, azaz hogy transzparensen számoljanak be neki a problémákról. Ezt várja el az egészségügyi rendszer más vezetőitől is.
„Nem Müller Cecília-féle nyunyókás mondókák lesznek, hanem egy karakán országos tisztifőorvos”, aki akár a miniszternek is ellent tud mondani.
Ezután Forsthoffer Ágnes szólt néhány szót, ő arra kérte a közönséget, hogy álljanak be a megválasztott jelöltek mögé, mert mögöttük nem lesz propaganda-gépezet, csak a szívük meg a hitük.
Nagy Ervin rögtönzött beszédében azt mondta, ha megválasztják, a szülőföldjéért, Dunaújvárosért dolgozik majd, ahol a hatalom magára hagyta a Vasművet, amit a „nagyapja épített fel”, és szívügye, hogy a városban ugyanolyan pezsgő élet legyen, mint a gyerekkorában volt.
Nagy Ervin mellett Magyar a színpadra szólította és egyenként bemutatta a Tisza többi Fejér megyei képviselő-jelöltjét is: Csiszár Bélát, Borics Mihályt, dr. Bögi Viktóriát és Nagy Richárdot.