Gajdos László jó barátjának tartja fideszes ellenfelét, szerinte „kedves, aranyos, tisztességes” ember
Úgy érzi Gajdos László, a Tisza Párt nyíregyházi képviselőjelöltje, hogy kezd keményebbé válni az őt ért támadások után – erről is beszélt a Partizánnak adott csütörtöki interjújában, amiben az ellene induló fideszes jelöltet jó barátjának nevezte. A Nyíregyházi Állatpark igazgatója a város fideszes polgármesterével sem veszett össze, amikor elárulta neki, hogy a Tisza színeiben fog indulni, és az interjúból kiderül az is, hogy volt olyan, ami szimpatikus volt számára a Fidesz kormányzásában.
Gajdos a jelöltsége bejelentése előtt egy nappal találkozott a nyíregyházi polgármesterrel, Kovács Ferenccel, és előre elmondta neki, hogy a Tisza Párt őt fogja indítani a körzetben. A beszélgetésükről úgy fogalmazott, „nagyon korrekt, nagyon férfias beszélgetést folytattunk, és kézfogással váltunk el”. Elárulta azt is, hogy Kovács Ferenc nem kérte meg rá, hogy menjen el szabadságra, amíg tart a kampány.
A Fidesz helyi képviselőjelöltjét Gajdos jelöltségének bejelentése után hozták nyilvánosságra, kiderült, hogy Szabó Tünde helyett Polgári András fog indulni ellene Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. választókerületében. Gajdos az interjúban jó barátjának nevezte Polgárit, hozzátéve, hogy nem fog és nem is tud az ellenfelére semmi rosszat mondani.
„És akkor pechemre elindította a Fidesz a Polgári Andrist, aki legalább olyan jó barátom, mint a Tündi, de egy kedves, aranyos, tisztességes, felkészült ember”
– mondta Gajdos. Szerinte Polgári Andrásnak semmi köze a kormányközeli megyei lapban megjelent róla írt lejárató cikkhez, amelyben puhatestűekhez hasonlították.
Találkozott a városban olyan kormánypárti szavazóval, aki elmondta neki, hogy listán a Fideszre fog szavazni, egyéniben viszont rá, számolt be Gajdos, aki nem volt sokáig Fidesz-támogató. „Ellenzéki szavazó voltam mindig”, mondta, de az első Fidesz-kormány még tetszett neki, azt egy erős, innovatív időszaknak tartotta.
Azzal kapcsolatban, hogy szerinte mi az, amit a Fidesz jól csinált, a migráció kezelését hozta fel. „Picit dobhattak volna a humánusságra” – mondta Gajdos arról, ahogyan a kormány a kérdést kezelte. Szerinte hirtelen szabadult rá Európára ez a probléma, de a határkerítést hatékony megoldásnak tartja.