Ritkán öröm, ha késik a vonat, de ilyenkor sem mindegy, hogyan szállunk fel rá

A MÁV-nál, ahol nem okoz akkora meglepetést a késés, mint például a japán vasútnál, olvasónk olyan esetbe futott bele, ami könnyen megeshet bárkivel. A késő vagy késve induló vonat általában bosszúságot okoz, de ha valaki emiatt pont eléri az előzőt, akár hasznos is lehet. De mi a helyzet ilyenkor a jegyvásárlással, hogyan kerülhető el ilyenkor a kalauzzal egy, a rendőr kihívásáig fajuló vita?

A Kelenföld és Győr között rendszeresen vonatozó olvasónk sorozatosan fut bele egy problémába, ami elsőre inkább rendszerhibának tűnik. Mint sokan mások, ő is online, a MÁV-applikációban veszi meg a jegyét. Előfordul, hogy nem tudja pontosan melyik vonatot éri el munkából hazafelé tartva, ezért mindig akkor vesz jegyet, amikor már kiért a vasútállomásra. Éppen a késések miatt sokszor megesik, hogy kiérve a vasútállomásra még ott fogadja egy menetrend szerint korábbi, de késésben lévő vonat. A bonyodalom ott kezdődik, hogy bár ott a lehetőség korábbi hazajutásra, ott áll az ember orra előtt a vonat, jegyet viszont már nem tud venni rá.

Ezt nemcsak a MÁV online rendszerei nem engedik, de a pénztárakban sincs arra lehetőség, hogy papíron már elment vonatra adjanak ki jegyet. Többen ilyenkor bátorkodnak meghozni a logikusnak tűnő lépést: vesznek jegyet a későbbi vonatra, de felszállnak az állomáson álló, késésben lévő szerelvényre.

Hasonlóan cselekvő olvasónk már többször belefutott abba, hogy ilyenkor a kalauzok meg akarják büntetni, 25 és 50 ezres bírsággal fenyegetik – hiába akart, sőt vett is jegyet, tehát nem károsította meg a MÁV-ot. Utasként értelemszerűen nem szívesen vár az ember feleslegesen az állomáson, ha előtte a lehetőség, ráadásul nem kizárt, hogy a következő vonat sem indul majd el pontosan. Ahogy ez olvasónkkal is történt:

„Egyszerűen az történt, hogy a vonat késett (A vonat), ezért már nem volt lehetséges rá jegyet venni, vettem tehát a következőre (B vonat). Viszont közben megérkezett az A vonat és bemondták, hogy B vonat több mint 20 percet késik, én pedig felszálltam az A vonatra, mert nem volt kedvem még legalább egy órát ott ácsorogni” – foglalta össze a helyzetet, ami aztán gyorsan eszkalálódott. A kalauz ezúttal nem csak fenyegette, meg is bírságolta 50 ezer forintra, és még rendőrt is hívott rá. A kiérkező rendőr – akire 20 percet várt a vonat – állítólag azt mondta, a „MÁV-nak vannak szabályai”.

Olvasónk problémájával már kereste a MÁV telefonos ügyfélszolgálatát, itt annyit tudtak mondani, hogy vegye meg előre a jegyét. Ez viszont nem működik, ha az ember nem tudja, mikor ér ki az állomásra, a késésekkel meg nehéz előre számolni. Megkeresésünkre a MÁV ennél részletesebben reagált, hogy a vázolt helyzetben szerintük mi a teendő, hogy lehet elkerülni a hasonló eseteket.

„Röviden: a késéssel beérkező, az utas számára jobb csatlakozást vagy továbbhaladást jelentő járatokra minden további nélkül lehetséges a jegyváltás”

– írták. Hogy hogyan, azt ki is fejtették, illetve megosztották a praktikus szabályt, amivel érdemes tisztában lennie az utasnak.

A MÁV-csoport kommunikációs igazgatósága azt írta, hogy az értékesítési rendszerük már 2020 óta lehetségessé teszi, hogy a késett vonatra jegyet vásároljanak az utasok. „Pont az olyan esetek miatt, amikor egy utas elérné a korábban induló, de valamilyen ok miatt késve beérkező járatot.” Ez az utasok körében szerintük népszerű fejlesztés elérhető az új applikációjukban, a régi MÁV alkalmazásban, a jegypénztárakban és az automatákban is.

Fontos viszont, hogy jegyet így kizárólag az adott állomásra késve beérkező vonatokra lehet venni. Ha a felszállóhelyként használt állomás a vonat kiindulópontja, akkor tényleg csak a menetrendben szereplő indulási időig lehet jegyet venni. A MÁV szerint erre is van megoldás: ebben az esetben azt javasolják az utasoknak, hogy mindig a számukra optimális időben közlekedő „korábbi” vonatra vegyék meg a jegyüket, még abban az esetben is, ha nem biztosak benne, hogy elérik azt.

„100 kilométeres távolságon belül ugyanis jelentős a »ráhagyás«: kereken 4 óra a menetjegyek érvényességi ideje”

– írták. Fordítva viszont mindez nem működik, aminek az oka, hogy a jegyek a járat indulásától érvényesek, így a későbbi vonatra váltott jegy, csak annak indulásától érvényes. A MÁV szerint a jegyvizsgálónak ilyenkor már nincs mozgástere, az ő készüléke érvénytelen, tehát „jegy nélküli utazásként azonosítja az esetet”, amiért pedig pótdíj kiszabására köteles, aminek összege a fedélzeten 25 ezer forint.

A rendszeres utazóknak legbiztosabb megoldásként azt javasolja a MÁV, hogy inkább váltsanak ország- vagy vármegyebérletet, mert az már havi néhány utazás esetében is olcsóbb, mint az esetileg megváltott jegyek. „Ráadásul a menetrendhez való alkalmazkodás nélkül felhasználhatók” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!