Megingathatatlannak tűnnek a pártok szavazói, de akit megingatnak, az eldöntheti a választást

Orvosok, tanárok, helyben ismert vállalkozók, és állatkert-igazgató – Magyar Péter a múlt hét végén (egy kivételével) bejelentette, hogy kik lesznek a Tisza Párt egyéni jelöltjei a jövő évi országgyűlési választásokon. A jelöltek szinte kivétel nélkül politikai újoncok, akiknek a Fidesz sokszor évtizedek óta a politikában szereplő, helyben beágyazott, a hatalmi pozícióban lévő jelöltjeivel kell felvenniük a versenyt.

De mennyire számít majd a választóknak a jelölt személye és múltja, és mennyire csak a pártlogók mentén fognak választani a szavazók? Erre voltunk kíváncsiak, ezért a 21 Kutatóközpont a Telex megbízásából közvélemény-kutatást készített arról, hogy mennyire kitartóak a Fidesz és a Tisza szavazói az egyéni jelölteknél, és mennyire lehet őket megingatni új információkkal.

Az eredmények azt mutatják, hogy mindkét tábor nagyon elkötelezett, és sokan még akkor is kitartanának a saját pártjuk jelöltje mellett, ha kiderülne róla, hogy sikkasztott. Az eredmények azt is megmutatták, hogy ha csak két jelölt közül lehetne választani, a Tisza Párt közvélemény-kutatásokban látható fölénye még nagyobb lenne, és az is kiderült, kire szavaznának inkább a Mi Hazánk, és kire a DK szavazói.

Az elképzelt rossz és jó forgatókönyvek

A kutatás során az első kérdés arra irányult, kire szavaznának a válaszadók az egyéni választókerületben. A hipotetikus kérdésben csak a két nagy párt, a Fidesz és a Tisza közül választhattak, ezeken felül „nem szavaznék” és „nem tudom” válaszlehetőségeket jelölhettek meg. Aki az utóbbiak közül választott, azoknak véget is ért a kérdőív.

Azoknak, akik tudtak választani a két nagy párt közül, még két elképzelt szituációban kellett további választási döntéseket hozniuk. Az első szituációban az általuk választott párt jelöltjéről egy negatív körülményt olvastak a válaszadók, a második szituációban az ellenoldal jelöltjéről egy pozitív állítást. Mindkét esetben újra kellett választaniuk a saját korábbi jelöltjük és az ellenoldal jelöltje között.

A minél pontosabb eredmény érdekében a kutatók két negatív és két pozitív körülményt használtak összesen a kutatásban. A válaszadók kímélése érdekében viszont fejenként csak egy random kiválasztott negatív és egy random kiválasztott pozitív körülményt olvashattak, melyek után egyesével kellett ismételten választaniuk a jelöltek között. Ez azt jelenti, hogy a mintát két részre bontották, a minta egyik fele az egyik negatív állítást, másik fele a másik negatív állítást olvashatta, majd másodjára ugyanilyen módon jártak el a pozitív állítások esetében is.

43-33 a Tisza Pártnak

Az első kérdésnél, ahol csak a Fidesz és a Tisza jelöltje között lehetett választani, a Tisza pártlistán mért 4 százalékpontos fölénye 10 százalékpontosra duzzadt a teljes mintában: 43 százalék voksolna ebben a hipotetikus forgatókönyvben az ő jelöltjükre, 33 a Fideszére, a többi megkérdezett pedig nem tudott, vagy nem kívánt válaszolni.

A két nagy párt szavazótábora szinte egy emberként sorakozott fel a saját jelöltjeik mögött – a Tisza-előny növekedését tehát a listán más pártokra voksoló válaszadók és a bizonytalanok preferenciái okozták. A pártnélküliek 22 százaléka jelezte, hogy a Tisza-jelöltre szavazna egyéniben, 17 százalékuk pedig a Fideszére.

A Mi Hazánk szavazóinál ugyanakkor a Fidesz jelöltjét támogatók kerültek relatív többségbe: 35 százalékuk szavazna ebben a felállásban kormánypárti jelöltre, 20 százalékuk pedig a tiszás jelöltre. A legdöntőbb azonban a DK és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), illetve a teljes minta 1 százalékát kitevő egyéb pártok listás szavazóinak a választása: 73 – 7 arányban támogatnák a Tisza, illetve a Fidesz jelöltjét. (Az MKKP és a DK szavazói hasonló arányban oszlottak meg, ezért, és az alacsony elemszámuk miatt egybevonták őket a kutatók.)

Noha a valóságban a legtöbb körzetben aligha lesz olyan, hogy csupán a két nagy párt jelöltjei közül lehet választani, az látszik az adatokból, hogy a Tiszának egyéni voks tekintetében jelentős tartaléka van az MKKP és a DK listás szavazói között, egy szoros versenyben pedig ez is döntő lehet.

Szintén kulcsfontosságú lehet az, hogy mennyire fegyelmezett a két nagy párt listás szavazótábora, mennyire nagy arányban fognak a saját jelöltjükre voksolni még akkor is, ha a kampányban a saját jelöltjükről negatív, vagy az ellenjelöltről pozitív információ jelenik meg. Az egyik ilyen tesztkérdés az volt, hogy kire szavazna a válaszadó, ha a saját pártjának a jelöltje nem lakna a választókerületben, és soha nem is lakott volna ott. A másik tesztimpulzus pedig az volt, hogy a saját jelöltről kiderülne, hogy egymillió forintot sikkasztott.

Az, hogy a jelölt nem lakik a választókerületben, a nagy többségnek nem okozna akkora problémát, hogy emiatt elbizonytalanodjon: a fideszes jelöltet támogatók 78 százaléka ezután is a saját jelöltjére voksolna, a tiszásoknál pedig 89 százalék ez az arány. Ráadásul a maradék válaszadó sem az ellenoldal jelöltjére szavazna ekkor – ők „nem tudom”-mal reagáltak erre a hipotetikus helyzetre.

Az egymillió forintos sikkasztás már jobban átrendezné a preferenciákat: a tiszás jelöltek támogatóinak 40, a kormánypárti jelöltre voksolók mindössze 33 százaléka tartana ki a saját jelöltje mellett ezután is. És itt már kis számban ugyan, de megjelennek olyanok is, akik nemcsak elbizonytalanodnának, hanem egyenesen az ellenjelöltre szavaznának (a fideszesek 5, a tiszások 4 százalékban szavaznának át, míg 62 és 54 százalékuk bizonytalanodna el). Minden döntésben van logika: a kitartók úgy gondolhatták, hogy a másik oldal többet lop, az elbizonytalanodók, vagy az átállók pedig úgy, hogy az egyértelmű sikkasztást nem lehet tolerálni.

Összességében az a talán némileg meglepő kép rajzolódott ki, hogy a tiszás jelöltek támogatói nemcsak felveszik a versenyt fegyelmezettségben és hűségben a fideszesekkel, hanem még meg is előzik őket minimális mértékben. Ez azért is meglepő, mert korábban a Policy Solutions hasonló módszerű, 2024-es kutatása még azt mutatta, hogy a fideszesek hazai és nemzetközi viszonylatban is a leghűségesebb szavazók, akik a legkevésbé büntetik a demokratikus normasértéseket a saját politikusaik esetében.

Mit számítanak a tettek?

A következő két impulzus nem a saját jelöltről tartalmazott negatív információt, hanem az ellenoldaléról pozitívat.

Ha a másik oldal jelöltjéről azt tudják meg a megkérdezettek, hogy sokat tett a választókerület fejlődéséért, akkor a kormánypártiak 6, a tiszások 9 százaléka átszavazna rá, 28, illetve 21 százalékban pedig elbizonytalanodnának. A Fidesz-jelölteket támogatók kétharmada, a tiszások 70 százaléka tartana ki a korábbi választása mellett.

Hasonló arányok jöttek ki akkor is, amikor a válaszadóknak azt kellett elképzelniük, hogy személyesen ismerik és jó véleménnyel vannak a másik oldal jelöltjéről: ez a kormánypárti jelöltek mellett állók 72 százalékánál, a Tisza-jelölteket támogatók 81 százalékánál nem okozna változást, a többinél igen, de ott is főleg elbizonytalanodásról, és nem átszavazásról van szó. A személyes ismertség tehát picit kevésbé ingatja meg a szavazókat, mint a választókerület szolgálata, és egyik impulzusnak se volt drámai felforgató hatása, azonban teljesen hatástalannak sem mondhatóak.

Papíron a Tisza számára akár jó hír is lehetne, hogy ismét egy picivel kevésbé tűntek megingathatónak a választói, a valóságban azonban ezzel a két – másik oldal jelöltjéről kedvező – információval a választókerületek nagy többségében sokkal inkább az ellenzéki, semmint a kormánypárti választók fognak találkozni. A Tisza jelöltjeinek nagy többsége kevéssé ismert, és kevéssé volt lehetőségük egész választókerületet érintő fejlesztésekben közreműködni. A Fidesz jelöltjeinek viszont akár a fele is ilyen lehet potenciálisan, vagy legalábbis ilyennek próbálja majd beállítani saját magát. Az pedig riasztó lehet ellenzéki nézőpontból, hogy a Tisza jelöltjei mögött felsorakozók 9 százaléka kész átszavazni egy ilyennek tűnő fideszes jelöltre, 21 százalék pedig nem tudna dönteni kettejük között.

Ugyanakkor a konkrét számokat két okból is óvatosan kell kezelni: egyrészt a fenti viszonyítási alap kivétel nélkül az a csoport volt, amelyik az adott oldal jelöltjét támogatja, tehát ebben benne vannak azok is, akik listás voksuk tekintetében más pártoktól jöttek. Ha csak a listás voksuk alapján is „igazi” tiszásokat és fideszesek vizsgáltunk volna, még nagyobb fegyelmezettséget kaptunk volna.

Másrészt az óriási kampányzajban ritkán lesz annyira egyértelmű a helyzet, mint amilyennek tűnhetett a kérdőív kitöltőinek: a sikkasztás például csak az ellenoldal szavazóinak lesz magától értetődő, a saját oldalon biztos a másik lejáratókampányáról, és hiteltelenítési kísérletéről fognak beszélni. És még ha valami egyértelmű is az egyik nap, a következő napokban, hetekben, hónapokban bejövő új információk nyilvánvalóan árnyalni fogják a képet.

Az adatok tehát inkább azt mutatják, hogy a választáson várhatóan résztvevő szavazók nagy többsége már kialakította preferenciáját, és nagyon nehéz lesz megingatni a szándékában. Ám lehet, hogy éppen a kevés megingó fogja majd eldönteni a választást.