Magyar Péter: Egyre többen jelentkeznek nálunk a belső körökből és NER-es cégektől atombombának nevezhető információkkal
Magyar Péter arról beszélt Dull Szabolcs Ötpontban című podcastjában, hogy egyre többen jelentkeznek náluk a belső körökből, állami és NER-es cégektől atombombának nevezhető információkkal. Nem mindenkivel veszik fel a kapcsolatot, mert a látszatát is szeretnék elkerülni, hogy az oligarcháknak köze van a Tiszához. Azért nem használnak fel minden információt, mert azok sok esetben bűncselekményekről szólnak, amiket bizonyítani is kell. „115 nap van a választásokig, szerintem fogunk látni még ilyeneket” – mondta arra a kérdésre, hogy kampányban majd előállnak-e ilyen információkkal.
Magyar Péter azt mondta, hogy nem miniszterektől vagy külföldi kampánytanácsadóktól kap belsős információkat, hanem olyanoktól, akik szeretik a hazájukat. „Én úgy hallottam, mindenkinek van A, B és C terve, ezeket próbálgatják. Gondolom, páran életükben először írnak önéletrajzot. Nem úgy kell elképzelni, hogy a miniszterelnök szobájában ül négy ember, és közülük valaki súg. Nem hiszem. De ők mondanak valamit valakiknek, akit ott dolgoznak, kiadnak feladatokat, és elhiheti, a Karmelita palotában sokan dolgoznak, és mindenki jószántából.” Nem lesz olyan, hogy aki időben átáll a Tiszához, az védettséget kap majd, jelentette ki. Szerinte nem is az a lényeg, hogy honnan vannak belső információi, mert ha valóban magabiztos lenne a Fidesz, akkor nem így kommunikálnának, hanem a kormányzati eredményeiket sorolnák.
Ebben a beszélgetésben is elmondta, hogy februárban fogják véglegesíteni a Tisza pártlistáját. Érzi a felelősséget, készen áll a miniszterelnök-jelöltségre, nem fog elugrani a feladat elől, de a miniszterelnök megválasztásának van egy rendje. Nem a párt dönt, hanem a parlamenti képviselők többsége bízza meg a feladattal. Nem akar álnaiv lenni, a Tisza vezet a közvélemény-kutatásokban, így valószínűleg pártelnökként ő a természetes kihívója Orbán Viktornak.
A beszélgetésben téma volt a gyermekvédelem is. Magyar Péter szerint az általuk bemutatott 47 oldalas jelentés alapján Orbánéknak tudomása volt a gyermekvédelemben történő bántalmazásokról. Eljutottak egy olyan ponthoz, amikor nem gazdasági bűncselekmények fogják eldönteni a választást, mondta. Nem fogadják el a fideszes szavazók sem a gyermekvédelemben történt szexuális, fizikai és lelki bántalmazásokat. Szerinte az is egy bizonyítvány az állami gyermekvédelemről, hogy mi lett a javítóintézetekbe bekerülő fiatalokkal. „Ez minden botránynál nagyobb. Ez nem egy politikai hiba, ez nem egyszerű bűncselekmény, egy olyan bűnszervezet, egy olyan bűncselekmény-sorozat, amire nincs és nem is lehet magyarázat. És erre fognak választ adni a magyar emberek. Erre fognak választ adni a még meglévő Fidesz-szavazók is, hogy tudnak-e egy olyan hatalmat támogatni, ami asszisztált, vagy éppen csak elhallgatott.”
Arról is megkérdezték, hogy párton belül kiben bízik a legjobban. Magyar erre azt mondta, az ő bizalmát elsősorban „még több munkával lehet kiérdemelni”. Az elmúlt másfél évben sok olyan helyzet volt, amikor eldőlt, hogy valakiben megőrizheti a bizalmát. Azt is elmondta, hogy voltak már késhegyre mentő viták a Tisza elnökségében, bár konkrét példát nem említett. Rengeteg kérdésben meg lehet győzni, legyen szó politikai vagy kommunikációs döntésekről, de mivel ő a párt arca, neki kell végrehajtania a döntéseket. Utólag jó döntésnek tartja, hogy közvetlenül az EP-választás előtt jelentették be a rendszerváltó kártya elindítását.
Ma már 40 ezer támogatójuk van, de nincs illúziója, tizedannyi forrásuk sem lesz a kampányra, mint a Fidesznek. Havonta 200 millió folyik be a rendszerváltó kártyákból, ami a napi működést fedezi, a kampányra viszont nem lesz elég. Nem lesznek óriásplakátjaik, de a jelöltjeiknek meg kell jelenniük, hogy növekedjen az ismertségük, ami több százmilliós költség. „Jól van ez a választókerület, köszönjük szépen, meglesz ott is a jelölt bejelentése hamarosan” – mondta arra a kérdésre, mikor jelentik be a tiszás képviselőjelöltet a mezőkövesdi körzetben. Szóba került az is, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan szeret és tud is ultizni. Pókerezni is tud, van pókerarca is, blöffölni viszont kevésbé tud.
Magyar Péter szerint benne van a pakliban, hogy pénzügyileg akarják ellehetetleníteni a Tiszát. A hozzá eljutott információk szerint azért indítottak több adatvédelmi eljárást a Tisza ellen, hogy több bírságot lehessen kiszabni rájuk, akár 100–200 milliós büntetést is kaphatnak. Azt állította, hogy Orbán Viktor ezt egy pezsgős vacsorán adta ki Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének. Magyar Péter közlése szerint a NAIH kedden kiszállt a Tisza központjába, miután novemberben vizsgálatot indítottak a kiszivárgott 200 ezer adatbázis ügyében.
Magyar Péter szerint a Fidesz terjesztette a pletykát, hogy Matolcsy György, az MNB előző elnöke pénzeli a Tiszát, de „nem gondolja senki, hogy mi ilyen emberekkel leülünk”. Szánalmasnak és nevetségesnek nevezte a vádat, szerinte Matolcsyék azért vannak még szabadlábon, mert megkötötték a dealjüket a Fidesszel.
A jelöltek kiválasztásáról elmondta, hogy nem tökéletes jelölteket kerestek, hanem olyanokat, akik elhivatottak. A szituációs játékok során azt is megnézték, hogyan reagálnának a jelöltek, ha mondjuk egy számukra fontos kérdésben a pártjuk frakciója más véleményt támogatna, képesek lennének-e kifelé is képviselni a döntést. Nem tudja, hogyan működik ez a Fideszben, de a régen még voltak viták a párton és a frakción belül, ami szerinte teljesen normális.
Szerinte a Fideszben olyan képviselők ülnek, akiknek nem kellett átesniük egy ilyen felvételi beszélgetésen, ami behatárolja az őszinteségüket és a vitakészségüket. „Orbán Viktornak ez az egyik tragédiája, hogy ilyen személyzeti politikát folytatott. Egy ideig jónak tűnt a központosítás. Áder Jánossal volt egy nagy harca a bukott választás után, amiben győzedelmeskedett. Utána egyeduralkodó lett a pártban, ami hosszú ideig jónak tűnt, most pedig megissza ennek a levét a politikai közösség és az ország is.”
Már készül a szilveszteri beszéde, amiben arról is beszélni fog, milyen országot szeretne építeni a kormányváltás után. Derűs, tisztességes és nyugodt rendszerváltásra készülnek. A nyílt beismerése lenne annak, hogy a Fidesz vesztésre áll, ha Orbán Viktor is mondana beszédet szilveszterkor. Választási győzelem esetén a Tisza felelőssége lesz, hogy társadalmi megbékélés legyen. Nem számol olyan forgatókönyvvel, hogy nem a Tisza fog kormányt alakítani az április választás után.
Amiről még szó esett a podcastban:
- Magyar Péter beszélt arról is, hogy februárban fontos nemzetközi találkozói lesznek. „Egy országban lesz egy fontos esemény, amin ott lesz a világ vezetői közül nagyon sok, és én oda el fogok menni.”
- A Tisza elnöke szerint az elszámoltatás egy lejáratódott kifejezés, sosem jutottak semmire, akik elszámoltatást ígértek. Nem is az új kormány dolga lesz a gyanús ügyek kivizsgálása, hanem Vagyonvisszaszerzési Hivatalé. Erről azt mondta, hogy egy elismert nemzetközi hírű szakember lesz a vagyonvisszaszerzési hivatal vezetője, van már a fejében jelölt erre a posztra.
- Nem hisz abban, hogy Orbán Viktorból köztársasági elnök lesz, mert az a nyílt beismerése lenne a választási vereségüknek. Azért terjesztik ezeket az elméleteket, hogy ne kelljen a valóságról beszélniük.
- Kedden nagyon fontos találkozója volt egy magas rangú egyházi méltósággal, de azt nem árulta el, kivel. Utána ment be a Péterfy Sándor utcai kórházba, hogy megnézze, van-e fertőtlenítőszer a mosdóban.
- Varga Judittal nem beszélnek politikáról, továbbra is hálás az együtt töltött évekért, élete egyik legnagyobb kudarca, hogy nem sikerült a házasságuk, hálás azért, hogy a megállapodásuk alapján békében tudják nevelni a gyerekeiket.