21 Kutatóközpont: A magyarok 55 százaléka szerint le kellene mondania Lázár Jánosnak a vécépucolós kijelentése után

A magyarok döntő többsége hallott arról, hogy mit mondott Lázár János a cigányokról Balatonalmádiban, és 55 százalékuk azt gondolja, hogy a vécépucolós kijelentése után le kell mondania az építési és közlekedési miniszternek. Még a fideszes szavazók ötöde és a pártnélküliek közel fele is a lemondás mellett tette le a voksát, ám az ellenzéki szavazókon kívül keveseknek romlott a véleménye a Fideszről Lázár mondatai után. Ez derült ki a 21 Kutatóközpont január 28. és február 2. között készült reprezentatív felméréséből, amit a Telex megrendelésére készítettek.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen politikai hatása lehet a kampányban a kijelentésnek, amellyel Orbán Viktor szerint is felkavarta a zaccot Lázár, és megsértette a cigányok önérzetét. A miniszterelnök azóta nem győzi enyhíteni a politikai kárt, és Lázár is többször magyarázkodni kényszerült.
Nem túlzás azt állítani, hogy ez a téma uralta a belpolitikát az elmúlt két hétben. Ezt alátámasztja a felmérés eredménye is, amely szerint az emberek többet beszélgettek a barátaikkal és a családtagjaikkal a fideszes politikus mondatairól (28 százalék), mint a februári kormányzati juttatásokról és adókedvezményekről (26 százalék); az ukrajnai háborúról (25 százalék); a Szőlő utcai ügyről (24 százalék) vagy a Tisza Párt két igazolásáról, Kapitány Istvánról és Orbán Anitáról (19 százalék).
Az is látszik ugyanakkor az adatokból, hogy kormánypárti szavazók körében a legtöbb szó a Fidesz kampányának két legfontosabb eleméről: a háborúról és a februárban érkező 13. havi nyugdíjról, valamint a családi adókedvezményekről esett. A Tisza szavazóinál a Szőlő utcai javítóintézetben történtek fejleményei és Lázár kijelentése volt a két leggyakrabban felmerülő beszédtéma. A pártnélküliek csak minimális arányban beszélgettek ezekről az alapvetően politikai témákról, mindössze 15 százalékuk válaszolta azt, hogy sokat vagy nagyon sokat volt szó a családi, baráti környezetében Lázár vécépucolós mondatairól. Ez is jól mutatja, hogy párhuzamos valóságok vannak a társadalomban, és nincs olyan téma, ami mindenkit foglalkoztatna.
A fideszes politikus nagy vihart kavart kijelentéséről még a pártnélküliek kétharmada (67 százalék) is hallott legalább minimális szinten. A válaszadók ötödéhez (20 százalék) nem jutott el Lázár cigányokról megfogalmazott véleménye, a fideszesek valamivel több mint negyede (28 százalék) mondta azt, hogy nem hallott róla. A 72 százalékuk ugyanakkor meg tudta mondani, hogy miről beszélt a miniszter a fórumán, a tiszásoknál jóval magasabb, 95 százalék ez az arány.
Lázár János többször is bocsánatot kért, amiért azt mondta, hogy a cigányok az ország belső tartalékát jelentik, és a magyarok helyett ők takaríthatják a vonatok szaros mosdóját. A válaszadók nagy többsége szerint azonban ennyi nem elég, 55 százalékuk szerint a miniszternek le kell mondania posztjáról. A teljes minta 27 százaléka szerint nincs szükség lemondásra, 19 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben.
Ami talán meglepőbb, hogy még a kormánypártiak egyötöde (21 százalék), és a pártnélküliek közel fele (45 százalék) is a lemondás mellett tette le a voksát. Igaz, a fideszesek 54 százaléka szerint nem kell távoznia Lázárnak. A lemondása az elmúlt két hétben nem merült fel, a hét elején Orbán Viktorral indult közös országjárásra.
A fideszes politikus néhány nappal a vécépucolós kijelentése után még nem tudta megmondani, hogy mekkora kárt okozhatott a pártjának. A felmérés szerint a magyarok harmadának (32 százalék) romlott a véleménye emiatt a Fideszről, ám ezeknek a válaszadóknak a nagy része tiszás, a kormánypártiak mindössze 6, a pártnélküliek 29 százaléka jelezte a csalódottságát.
A „romlás” önmagában nem jelenti azt, hogy a válaszadó átgondolta volna a pártválasztását, a Fidesz a 21 Kutatóközpont friss felmérése szerint még enyhén – hibahatáron belül – erősödött is december óta. Érdekesség, hogy a kormánypárti szavazók 12 százaléka azt mondta: Lázár cigányozós mondatai után javult a véleménye a Fideszről.
Összességében a magyar társadalom inkább rossznak gondolja a kormány cigánysággal kapcsolatos teljesítményét (42 százalék gondolta rossznak, és csak 23 jónak), ám a közepes (14 százalék) és a „nem tudja” (21 százalék) válaszok magas aránya azt mutatja, hogy az emberek többségét kevéssé foglalkoztatja a téma. A fideszes szavazók döntő többsége (64 százalék) 4-es vagy 5-ös osztályzatot adott a kormány romapolitikájára, a pártnélkülieknél azonban csak 10 százalék értékelte közepesnél jobbra Orbánék teljesítményét ezen a területen.
Módszertan: A kutatás hibrid adatfelvétellel készült 2026. január 28. és február 2. között, 1000 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A 65 év feletti válaszadók politikai preferenciáját telefonos módszerrel kérdezték le a kutatók. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet, ugyanakkor a kispártoknál a hibahatár is kisebb: egy 3 százalékos pártnál +/-1 százalékpont.