Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók a debreceni Semcorphoz, megvan, miért indult be az oltórendszer
Ötvenhat alkalmazott volt egy, a debreceni Jedlik Ányos utcában található gyár azon részében, ahol szerdán este egyszer csak bekapcsolt a habot kibocsátó oltórendszer – tájékoztatta a Telexet a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A történtek után mindannyian elhagyták az épületet. A Dehir.hu az illetékes katasztrófavédelmi szóvivőtől úgy tudja, hogy
egy fémillesztés engedett el és vízgőz szabadult fel a légtérbe, emiatt lépett működésbe az oltórendszer a Semcorpnál.
Azután fordultunk a katasztrófavédelem illetékeséhez, hogy több olvasónk is jelezte, tűzoltók, mentők és rendőrök is a helyszínen vannak. Úgy tudjuk, a hatóságok a debreceni szeparátorfólia-gyárhoz, a Semcorphoz vonultak ki.
Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy korábbi megkeresésünkkor azt mondta, hogy a tűzoltók vizsgálják, hogy mi indította be az oltórendszer működését. A „katasztrófavédelem munkatársai nem avatkoztak be” – tette hozzá. A helyszínre a katasztrófavédelem hét járműve érkezett ki – mondta még. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációja azt közölte, hogy a helyszínre több mentőegységet, köztük rohamkocsit is riasztottak. „A mentők egy férfit szállítottak vizsgálat céljából stabil állapotban kórházba.”
A történtek miatt kérdésekkel fordultunk a gyárhoz és a rendőrséghez is.