Simicskó István a KDNP-ről: Elindulunk a választáson, itt vagyunk, és itt is leszünk

„Az önök hajója futott jégre és süllyedt el a Szőlő utcai ügyben, amikor aljas, nemtelen vádakat fogalmaztak meg” – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a DK-s Arató Gergelynek, aki azt mondta: Orbán kormánya úgy fog elsüllyedni, mint a Titanic. Simicskó szerint DK hajója a kapitánnyal, Gyurcsány Ferenccel az élen már elsüllyedt.

Érdekesnek tartotta Bedő Dávid parlamenti búcsúbeszédét is. „A Momentum bátran nem indul a választáson” – fogalmazott Simicskó, majd a bekiáltások után azt mondta: a KDNP elindul a választáson a Fidesszel közösen. „Itt vagyunk és itt is leszünk.”

Simicskó szerint ritka Magyarország történetében, hogy minden nagyhatalom partnernek tekinti az ország miniszterelnökét, és ez Magyarország érdekét szolgálja. A KDNP frakcióvezetője perceken át dicsérte a kormány gazdasági intézkedéseit. „Ezt a politikát kell folytatni.” A jó híre az volt, hogy a KDNP támogatja a kormányt a továbbiakban is. „A KDNP nemet mond a háborúra, igent mond a békére, támogatjuk a kormányt ebben a törekvésében” – tette hozzá Simicskó, és azt várja a brüsszeli vezetőktől is, hogy álljanak a béke pártjára.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!