Orbán Viktor a Medián Tisza-előnyt mutató felméréséről: Hann Endre a legjobb humorista
„Legjobb humorista: Hann Endre” – így reagált a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök a szerda reggel publikált Medián közvélemény-kutatásra, amely szerint a Tisza Párt a teljes szavazókorú népességben 11 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók körében pedig már a 20 százalékpontot is elérte az előnye, ott 55-35 az állás.
Az előző Medián-felméréshez képest a Tisza 2 százalékpontot tudott javítani, a Fidesz ugyanennyit gyengült, a biztos szavazóknál már 4 százalékponttal szerepelt jobban a Tisza, és néggyel rosszabbul a Fidesz, vagyis a biztos szavazók között 8 százalékponttal nyílt az olló. Míg a Tisza szimpatizánsai közül szinte mindenki (97 százalék) biztosra állítja, hogy részt fog venni az áprilisi választásokon, addig a fideszeseknek csak 85 százaléka biztos a részvételében.
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is reagált a friss mérésre, ő azt írta, „ez az eredmény kétharmados TISZA győzelmet jelentene. A választás 46 nap múlva lesz. Most következik a maraton végső befutója. A legfontosabb hetek.” Orbán Balázs, a Fidesz kampányfőnöke pedig azt írta: 😂.
Török Gábor politikai elemző szerint a biztos szavazóknál mért 20 százalékos különbség több mint 800 ezres különbséget jelent a teljes népességben, a végeredményben pedig közel kétharmadot. „Ha nem téved a Medián, akkor eldőlt a választás. Ekkora előnyt nem lehet megfordítani” – írta.