Gundalf a fiataloknak üzent Magyar Péter váci fórumán

Gundalf a fiataloknak üzent Magyar Péter váci fórumán
Gundalf, azaz Hrabóczki Dániel egy táblát dedikál az eseményen – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

Kedden este Vácon folytatódott Magyar Péter országjárása, amin Gundalf, azaz Hrabóczki Dániel, a Tisza egykori informatikusa, a Tisza Párt utáni kémkedési ügy egyik főszereplője is felszólalt röviden. A helyszínen először a Tisza Párt elnöke állt színpadra, aki a pártot célzó titkosszolgálati akcióról beszélt. „Voltak és vannak magyar hősök, bátor emberek, akik nem bizniszből, nem megalkuvásból cselekszenek”, ilyen volt Szabó Bence és ilyen Gundalf is, mondta Magyar.

Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályának nyomozója arccal-névvel mondta el a Direkt36-nak március végén, hogyan zajlott a titkosszolgálati nyomásra indult házkutatás a Tisza Pártot segítő informatikusok ellen. A kormány ezután a közösségi oldalán tett közzé egy titkosítás alól feloldott videót, ami az akkor még csak 19 éves Gundalf becenevű fiatalember AH-s meghallgatását/kihallgatását örökítette meg. A kormány azt kommunikálta, hogy ez a bizonyíték arra, hogy Gundalf elismerte, hogy beszervezte az ukrán titkosszolgálat, pedig a videóban ilyenről nincs szó. Szabó Bence a Telexnek beszélt arról, hogy szerinte etikátlanul kérdezgették az informatikust, és sugalmazó kérdésekkel bombázták, miközben sokszor még a válaszát sem hallgatták meg. Szerinte ha tényleg megállt volna az AH-nál a kémkedés gyanúja, akkor amiatt feljelentést tett volna a titkosszolgálat, de amíg ő az ügyet nyomon követte, ez fel sem merült.

Fotó: Alföldi Dániel István / TelexFotó: Alföldi Dániel István / Telex
Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

Gundalf úgy tudta, hogy a meghallgatásáról készült videó államtitok, ezért amikor azt nyilvánosságra hozta a kormány, ő is lépett: arcát és nevét vállalva a 444 kamerája elé állt. Azt állította, hogy a meghallgatásán szándékosan dezinformálta az Alkotmányvédelmi Hivatalt. A 444-nek beszélt arról, hogy volt egy Theo nevű ismeretlen, aki segítette őket, és súgott nekik arról, mi készül ellenük. Az ügyben Rogán Antal, a szolgálatokat felügyelő miniszter is megszólalt, a Hír TV Bayer Show című műsorában azt állította, hogy Szabó Bence és Gundalf nyilatkozatai azt a célt szolgálják, hogy „eltereljék a figyelmet” Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró „ügyéről”.

„Ő nem tört meg, nem hajolt meg, nem árulta el a közösségét, nem árulta el a hazáját, hanem gondolt egy merészet és egykori váci piarista diákként félkézzel lenyomta ezt az aljas, hazug, politikailag motivált rogáni propagandát és titkosszolgálatot és még mosolyogva egy kicsit meg is taposta őket” – konferálta fel Magyar.

Gundalf először megköszönte a támogatást, amit az elmúlt napokban kapott. „Csak annyit szeretnék mondani, főleg a fiataloknak, hogy most van itt a cselekvés órája. Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért. Minden segítség számít. Már csak öt nap és véget ér a politikai komisszárok kora és ezzel véget ér a rémuralom is. Hajrá, fiatalok, hajrá, Magyarország!” – zárta rövid beszédét. Magyar ezután hozzátette, hogy számít a párt Gundalfra a rendszerváltást követően.

Fotó: Alföldi Dániel István / TelexFotó: Alföldi Dániel István / Telex
Fotó: Alföldi Dániel István / Telex
Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

A Tisza Párt elnöke később arról beszélt, hogy J. D. Vance mai látogatása után szeretné jelezni minden ország vezetőjének, hogy tartózkodjanak attól, hogy beleszóljanak a magyar választásokba. „Ez itt a mi hazánk, mi döntünk róla, a sorsáról, a saját sorsunkról öt nap múlva.” Ezután a választókerület fideszes képviselőjének, Rétvári Bencének, a Belügyminisztérium államtitkárának is üzent. „Lehet még vergődni öt napig. De a magyar emberek nem Volodimir Zelenszkijről, nem is Vlagyimir Putyinról, sőt, nem is az iráni sahról vagy az ajatollahról és nem is az amerikai elnökről fognak dönteni. Hanem erről az aljas, korrupt, embertelen rendszerről lesz egy népszavazás, amely 16 év alatt hazánkat éltanulóból az unió legszegényebb és legkorruptabb országává tette, miközben a »basically streetfighter« Európa leggazdagabb és legkorruptabb miniszterelnökévé vált” – mondta Magyar.

Végül a rendőrökhöz és a polgármesterekhez is szólt Magyar, arról beszélt, hogy segítsenek biztosítani a választás tisztaságát. „Akinek nem inge, az nem veszi magára. Ne vegyenek részt a választási csalásban.”

Magyar Péter húsvéthétfőn a Telex élő műsorában arról is beszélt, hogy vasárnap korán elmegy szavazni, aztán járni fogja a budapesti választókerületeket, de ha belefér az idejébe, elugrik még néhány Pest megyei helyszínre is. Az interjút itt tudja megnézni:

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!