Szimbolikus városok, fordítható választókerületek és fideszes bástyák – így néz ki Orbán és Magyar kampányhajrája

A húsvéti hosszú hétvége után ráfordultunk a kampányhajrára, és pár nap szünet után Magyar Péter és Orbán Viktor is folytatja az országjárását. Szimbolikusnak tekinthető és akár a választás szempontjából is döntő lehet, hogy az utolsó napokban melyik választókerületben bukkan fel a két nagy párt vezetője, és milyen üzenetekkel mozgósítják a választókat.
Magyar Péter kedd reggel 7 órakor a ráckevei HÉV-állomáson indította az országjárás utolsó szakaszát, és a tervek szerint a héten az eddigieknél is keményebb tempóra vált: szombatig huszonkilenc településen mond beszédet. Orbán Viktor a kampány utolsó hetében se pörgeti fel a kampányfórumokat: vasárnapig csak négy nyilvános rendezvényen szólal fel a kedd reggel közzétett tervek szerint. Sopronba és Debrecenbe mindketten elmennek az utolsó héten, Magyar Debrecenben, Orbán a budai Várban zárja a kampányt szombat este.
Meglepő helyszínen zárja a kampányt Orbán Viktor
A miniszterelnök az utolsó napokban a Fidesz számára régóta meghatározó településekre látogat el. Az idei kampányban már másodszor tér vissza Sopronba szerda este. Március 2-án a zárt körű fórumán arról beszélt, hogy a soproni központú választókerületben mindig is meg kellett dolgozni a sikerért, és az általa felállított erősorrendben ez a választókerület a 45. legerősebb a 106 közül. Arra számít, hogy nyerni fog itt a Fidesz, mert szerinte a legfontosabb civilizációs kérdésekben egyetértenek a soproni emberekkel.
A 2022-es választáson a fideszes Barcza Attila a szavazatok 57,35 százalékával nyerte meg a választást Győr-Moson-Sopron megye 4-es választókerületében, két évvel később azonban már csak a szavazatok 48,29 százalékát kapta itt a Fidesz EP-listája. A kormányközeli Nézőpont Intézet felmérése szerint most is a Fidesz számít esélyesnek, Magyar Péter ugyanakkor arról beszélt pár hete Sopronban, hogy az ő közvélemény-kutatásuk szerint a Tisza Párt helyi jelöltje, Hallerné Nagy Anikó vezet itt.
Csütörtökön következik Orbán programjában Debrecen, az ország második legnagyobb városa, a Fidesz régi, fontos bástyája, amely három Hajdú-Bihar vármegyei választókerület központja. A Fidesz 1998 óta nem vesztett itt egyetlen parlamenti és önkormányzati választást sem, évtizedekig Kósa Lajos volt a város meghatározó politikusa. A mostani választásra mindhárom debreceni jelöltjét lecserélte a kormánypárt: Kósa Lajos, Pósán László és Tasó László helyett Barcsa Lajos, Széles Diána és Antal Szabolcs indul április 12-én.
Orbán március 7-én a digitális polgári körök debreceni gyűlésén arról beszélt, hogy hosszú udvarlás után kötött házasságot a Fidesz és Debrecen városa 1998-ban.
„Ha polgári, nemzeti, fideszes kormány van, akkor Debrecennek mindig hátszele van”
– igyekezett meggyőzni a debrecenieket a miniszterelnök. A fideszes Nézőpont szerint ugyanakkor az 1-es és a 2-es választókerületben is a Tisza Párt jelöltje vezet.
A pénteki székesfehérvári fellépés valószínűleg nem lepte meg a politikát aktívabban követőket, 2018-ban és 2022-ben is itt tartotta a kampányzáró fórumát Orbán. Négy éve azt mondta, hogy ha Székesfehérvár belső részében nyerni tud a Fidesz jelöltje, akkor az egész országban győzni fognak. Bejött a jóslata, a fideszes Vargha Tamás 47,43 százalékkal hozta a körzetet, a Fidesz pedig kétharmaddal megnyerte a választást. A mostani választásra átrajzolták Fejér vármegye választókerületi térképét, és az 1-es körzettől elvették Székesfehérvár egy részét, és hozzáraktak tíz környező, jellemzően fideszes kistelepülést, hogy segítsék az újrázni vágyó Varghát.
Orbánnak személyes kötődése is van Székesfehérvárhoz: a városban járt gimnáziumba, és itt indult el utoljára egyéni mandátumért. 1994-ben az első és második fordulóban is csak a harmadik helyet tudta megcsípni az MSZP és SZDSZ jelöltjei mögött, ami annyira elvette a kedvét, hogy azóta egyszer sem próbálkozott egyéniben. Székesfehérváron azonban fontos sikereket is maga mögött tudhat a Fidesz, hiszen a város polgármestere tizenhat éve Cser-Palkovics András, aki nagyon népszerű, a legutóbbi önkormányzati választáson a szavazatok 74,11 százalékával választották meg negyedszer a város élére. Várhatóan ő is felszólal Orbán előtt pénteken, hogy megpróbáljanak több embert is megszólítani a fideszes törzsbázison túl.
A kampányzáró azonban idén nem Székesfehérváron lesz, ugyanis szombat este még Budapesten, a Szentháromság téren is tart egy fórumot Orbán. Török Gábor szerint a budapesti zárás meglepetésnek tekinthető, és „ennek nyilván nem a budapesti választási remények miatt van jelentősége, hanem más megfontolások állhatnak mögötte”. László Róbert is arról beszélt a Telex keddi műsorában, hogy szerinte nagyon rossz az üzenete annak, hogy az utolsó kampányesemény egy picike téren lesz. Főleg, hogy sokan nem is tudják, hol van pontosan a Szentháromság tér. „Orbán a várba szorul vissza, mikor Magyar Péter Debrecen főterén óriási tömegnek fog beszélni” – mondta László Róbert, aki szerint ez öngól a Fidesznek.
Budapesten még Orbán Viktor sem vár egyéni győzelmet, csak tisztes szereplést, így minden bizonnyal itt inkább országos üzeneteket fog megfogalmazni a választás előestéjén. A helyszínválasztás ugyanakkor meglepő, mert a budai Vár nem jó előjel a Fidesznek. A 2002-es elbukott országgyűlési választás második fordulója után pár héttel a Dísz téren tartott Orbán nagygyűlést, ahol először elismerte a Fidesz vereségét, majd ellentámadásba indult.
„Mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben, mert a haza akkor is van, ha idegen befolyás alá kerül, török és tatár dúlja, vagy ha nem a miénk a kormányzás lehetősége.”
A 2006-os országgyűlési választás első fordulója után ismét a Dísz térre hívta a híveit, és arról beszélt, hogy a jobboldali erőknek meg kell állapodniuk egymással, hogy leváltsák az MSZP-t és SZDSZ-t. „Én maradok” – jelentette ki Orbán, ami nagyon hasonlít ahhoz, amit az elmúlt napokban is többször mond: „mi maradunk”. Hiába a budai nagygyűlés, azt a választást is elbukta Orbán, Gyurcsány Ferenctől kapott ki. Most a Dísz tértől alig 300 méterre, a Szentháromság téren szól utoljára a választókhoz a vasárnap reggeli urnanyitás előtt.
Magyar Péter magasabb fokozatba kapcsol
Magyar Péter a kampány utolsó hetében is sokkal keményebb tempót diktál, és már napi öt-hét helyszínre megy el, hogy a kampányhajrában megszólítsa és mozgósítsa a még bizonytalan szavazókat.
A helyszínek kiválasztásánál kiemelt szerepet kaptak a billegő körzetek és a korábbi „fideszes bástyák”, ahol a mérések szerint a Tisza képes lehet fordítani.
Szombatig összesen huszonkilenc településre jut el, a kampányt Debrecenben zárja, egy órával a miniszterelnök budapesti rendezvénye előtt. Magyar Péter utolsó heti országjárása már a kétharmadról szól elsősorban – mondta László Róbert, a Political Capital választási szakértője a Telex élő műsorában. Szerinte ez abból is látszik, hogy a Tisza Párt elnöke a korábban csatatérnek mondott körzetekbe is ellátogat.
Kedden reggel Pest vármegyében kezdett: Ráckeve, Dabas, Cegléd, Nagykáta, Gyömrő, Isaszeg és Vác a sorrend. 2022-ben Pest megyében az összes körzetet (12) a Fidesz nyerte meg, most viszont a már (megemelt számú) 14 körzetből a Nézőpont is csak 6-ot jósol a kormányoldalnak – írta a Facebook-oldalán Török Gábor politikai elemző.
Ráckevén, Pest 9-es számú választókerületben 2022-ben nagyjából 60 százalékkal nyert a Fidesz–KDNP jelöltje, Czerván György. A politikai elemző a ráckevei fórum apropóján azt írta: a 19 településből álló körzetet a Nézőpont mandátumbecslése a Fidesznek adja, miközben a 21 Kutatóközpont felmérésében 47–39-re a Tisza jelöltje, Bilisics Zita jogász vezet.
Szerdán Magyar Péter Kiskunlacházán kezd reggel, onnan megy Kalocsára, majd Bajára, Szekszárdra, Kaposvárra és végül Nagykanizsára. Ezek mind olyan körzetek, ahol a 2022-ben (és előtte többször is) győztes fideszes jelöltek indulnak újra. Kalocsán Font Sándor 60, Baján Zsigó Róbert 57, Szekszárdon Horváth István 56, Kaposváron Gelecsér Attila 48, Nagykanizsán Cseresznyés Péter 53 százalékkal szerzett mandátumot négy évvel ezelőtt.
Csütörtökön Balatonfüred, Sümeg, Sopron, Mosonmagyaróvár és Győr következik. Ezekben a választókerületekben 2022-ben a Fidesz nyert, de a Tisza most fordíthat, Győrben kifejezetten Magyarék számítanak esélyesnek. Győr azért is szimbolikus helyszín, mert tavaly novemberben óriási tömeg fogadta a városban Magyar Pétert, és Győr volt az egyik helyszíne Orbán Viktor országjárásának is. Itt történt meg az a jelenet, amikor a miniszterelnök kiabálni kezdett a tiszás ellentüntetőknek, és azt mondta nekik, hogy az ukránok szekerét tolják, és nem a magyarok mellett állnak. Magyar úgy reagált, hogy Orbán Viktor összeomlott és végképp elvesztette a kontrollt.

A pénteki országjáráson Magyar Péter Pest vármegyei települések után Heves vármegyébe látogat. A helyszínek: Sülysáp, Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Eger, Miskolc. Az utolsó három település közül Eger tűnik valamivel könnyebbnek Török Gábor szerint, a másik kettő nehezebbnek, de a Nézőpont mindhármat a Fidesznek adta. Miskolcra és Egerbe már Orbán Viktor is ellátogatott országjárásán.
Magyar Péter szombati, választás előtti utolsó napja Hajdú-Bihar vármegyében telik majd. Itt Hajdúsámsonra, Újfehértóra, Balmazújvárosba, Püspökladányba és végül Debrecenbe látogat. A hat körzetből az első két debrecenit a sima többséghez is nyernie kellene a Tiszának, a többi négy azonban olyan, ahol négy évvel ezelőtt a fideszes jelöltek 60 százalék körüli eredménnyel győztek.
Debrecen régóta a Fidesz fellegvárának számít, ezért különösen szimbolikus, hogy Magyar Péter éppen itt zárja a kampányát.
Magyar Péter többször is járt Debrecenben az elmúlt két évben. A 2024-es anyák napján rendezett tüntetésen még áthúzott nadrágszíjas plakátok várták a helyszínen, a 2024 novemberi, szintén többezres rendezvénye pedig azért maradt emlékezetes, mert leállította a tömeget, amikor azt kezdték el skandálni, hogy „mocskos Fidesz”.
László Róbert szerint mostanra Debrecen az egyik legtiszásabb város lehet, és szerinte az is szimbolikus, hogy míg Orbán Viktor csütörtökön a Dósa nádor térre megy, Magyar Péter a jóval nagyobb Kossuth téren tartja a városi kampányzárót.