
Elértük a választások hetét, és hiába volt húsvét, nyugalom most sem jellemezte a magyar politikát. A választáshoz közeledve egyre többen álltak a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz által kiépített rendszerekről beszéljenek. A Tisza informatikusai elleni nyomozásról kitálaló nyomozó, Szabó Bence százados lapunknak adott interjújában azt mondta, semmit nem csinálna máshogy, annak ellenére sem, hogy Orbán Viktor baleknak, Pintér Sándor pedig árulónak nevezte. Utóbbiról Szabó azt mondta, a belügyminiszter nem biztos, hogy tudja, mit gondol az állománya. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt állította, hogy az egész Gundalf-üggyel csak azért foglalkozik a sajtó, hogy eltussoljon egy másik ügyet.
Nem sokkal Szabó Bence után a nyilvánosság elé állt Pálinkás Szilveszter százados is, aki kitálalt a Magyar Honvédség helyzetéről és a honvédelmi miniszterrel kapcsolatos problémákról. Pálinkás kiállása jelzi, hogy nagy gondok lehetnek a honvédségnél: ezt erősíti, hogy az interjú után berendelte Pálinkást a honvédelmi miniszter, és három ajánlatot tett neki cserébe azért, ha nem áll nyilvánosság elé. Ezt Pálinkás nem fogadta el. Emellett a nyilvánosság elé állt Berezvai Zombor, a Gazdasági Versenyhivatal vezető közgazdásza, aki a Partizánnak beszélt. Az interjúkban az volt a közös motívum, hogyan vont uralma alá a politika olyan területeket, amelyeknek politikamentesen kéne működniük.
Vasárnap délelőtt Aleksandar Vučić szerb elnök azt közölte Orbán Viktorral, hogy robbanóanyagot és gyújtózsinórokat találtak a szerb–magyar gázvezetéknél. Rácz András Oroszország-szakértő később azt mondta, „egy fiktív támadó fejével gondolkodva nagyon furcsa lenne most megkísérelni egy merényletet”. Rácz egyébként pár nappal korábban írt egy fiktív történetet a Facebook-oldalára, amiben lényegében a Szerbiában történtek szerepeltek. Orbán és a Fidesz viszont meghiúsult terrorcselekményről beszélt. Szijjártó Péter finoman már el is kezdett ukránozni, de aztán a szerbek ezt a narratívát rövidre zárták. Bár a helyzetet súlyosnak állították be, Orbán Viktor csak azután utazott a helyszínre, hogy megetetett pár kiskutyát egy állatmenhelyen, és meghallgatta Kovács Ákost a Citadella átadásánál – utóbbinál meg sem említette a vezeték ügyét. Magyar Péter, a Tisza elnöke arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ha valós veszély van, mutassanak erről valós információkat.
Az elmúlt hét fényében lassan úgy érezni, mintha Magyarországon a Fideszen és a Tiszán kívül nem is nagyon lenne más. Orbán Viktor az országjárásain már mindenkit tiszásnak nevez, aki nem ért egyet vele, Szombathelyen is jelentek meg fütyülő, sípoló tüntetők a miniszterelnök beszédén, Orbán itt is, de Ócsán és Szentesen is rengeteg időt szánt arra, hogy ezeknek a tüntetőknek üzenjen: Szentesen azt mondta, kígyót-békát kiabálnak rá a fiatalok, mégis mindent megtesz nekik, akár meg is köszönhetnék. Ócsán pedig arról beszélt, hogy bár tudná, vannak-e ott tiszások.
A Fidesz eközben kedden fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt, aki azt mondta, hogy bárkivel együttműködnének, de azért Orbán nyeri a választást. A közvélemény-kutatások mást mutatnak: az elmúlt héten több intézet is azt mutatta, hogy tovább nyílt az olló a Fidesz és a Tisza között.
A verseny kétpárti jellegét erősíti az is, hogy a héten több kisebb párt képviselője is visszalépett. Nem indul Kunhalmi Ágnes és Tordai Bence, léptek vissza MKKP-s, jobbikos és DK-s jelöltek is, az egykori szocialista nagyágyúk pedig nyílt levélben szólították fel visszalépésre a többi baloldali jelöltet. A 2022-ben egyéni mandátumot szerzett 19 ellenzéki képviselőből már csak hatan maradtak versenyben.
Még négy nap van az országgyűlési választásig, erről szóló cikkeinket, műsorainkat, a felmérések eredményét és a választási térképünket a választási mellékletünkben találják.
Április 12-én a Telex English oldalán angolul is beszámolunk majd a választással kapcsolatos legfontosabb hírekről, köszönjük, ha hírét viszik ennek a híreket angolul olvasó ismerőseiknek.
A Telex választási hírlevelét minden hét elején a feliratkozóknak küldjük ki először, a lapban csak egy nappal később jelenik meg. Ha ön is azon melegében olvasná, akkor itt alul tud feliratkozni a hírlevélre.