„Tisztelt Honfitársaim! Vasárnap választunk, nem csak kormányt, sorsot a hazának” – kezdte pénteki, előző nap bejelentett bejelentését Orbán Viktor, aki ezután felsorolta, szerinte mi mindent ért el kormányával 16 év alatt. Ennek első pontja az volt, hogy
„düledező országból stabil és biztonságos hazát építettünk együtt”.
Jöttek még olyanok, hogy „hazaküldtük az IMF-et”, vagy hogy „megadóztattuk a bankokat és a multikat”, és persze kitért a 13. és 14. havi nyugdíjra is, a határvédelemre, az illegális migrációra, felsorolta az összes olyan népszerű hívószót, amit a Fidesz-kormány az elmúlt 16 évben eredményként rendszeresen a zászlajára tűzött.
Orbán ezután a „világban dúló háborúk mellett” Európa ajtaján kopogtató „energia- és pénzügyi” válságról kezdett beszélni, melyből szerinte Magyarország sem maradhat ki, majd azzal folytatta, hogy az ellenfelek semmitől sem riadnak vissza a hatalom megszerzése érdekében, és itt egyebek mellett a külföldi titkosszolgálatokat említette, utalva itt azon beszélgetések nyilvánosságra hozatalára, amelyek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és például Szergej Lavrov között hangzottak el. A beszélgetéseket egyébként nem a titkosszolgálatok, hanem egy oknyomozó újságokból álló konzorcium közölte.
„Tüntetéseket és balhét szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna az önök voksait. Beszéljünk világosan. Ez egy szervezett kísérlet arra, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését” – mondta Orbán, aki itt arra a fura álláshirdetésre gondolhatott, amiből a kormánysajtó igen hamar odáig jutott el, hogy szerintük egy ukrán szervezet zavargókat toboroz Magyarországra. A sztori több ponton is sántított, itt írtunk róla.
Orbán aztán arról beszélt, hogy ez az összefogás ideje, és nem ígért sokat, mindössze annyit, hogy
nemzeti egységet hirdetnek, „és az előttünk álló nagy európai válságban minden magyar családot meg fogunk védeni”.
Végül azt kérte a magyaroktól, beszéljenek a családjaikkal, és támogassák a Fidesz–KDNP-t.
Kampányfőnöke, Orbán Balázs is posztolt Orbán Viktor beszéde után, egy kommentben a miniszterelnök beszédének teljes szövegét is közzétette.