231 340-nél tart a levélszavazatok száma a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint. Folyamatosan ellenőrzik őket, az eddig felbontottak közül 147 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat. 32 628-at közvetlenül, levélben juttattak el az NVI-hez, 198 712-t pedig a külképviseleteken adtak le.
Csütörtök reggel 192 ezernél állt a számláló, tehát egy nap alatt csaknem 40 ezer új levélszavazatot adtak le.
Az előző választáshoz képest most időarányosan többen szavaztak: Négy évvel ezelőtt, a választást megelőző péntekig az NVI-hez 184 ezer levélszavazat érkezett vissza, és 86 ezer felett volt az érvényes azonosító nyilatkozatok száma.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók csak levélben szavazhatnak. A levélszavazási névjegyzékben 497 ezren regisztráltak, az újonnan felvételt kérők március közepéig tehették meg. 460 ezer választó postai kézbesítést kért, 36 ezer pedig személyes átvételt.

A válaszboríték leadható a külképviseleten a külképviseleti szavazás időtartama alatt (általában 6 és 19 óra között) is, valamint Magyarországon a 97 egyéni választókerületi székhelyen is, a szavazás napján 6-19 óra között.
A levélszavazók csak pártlistákra szavazhatnak, a választók többsége viszont egyéni képviselőkre is szavazhat. Csütörtök délutánig jelenthették be visszalépésüket az egyéni jelöltek, voltak, akik megtették, de a régi ellenzék képviselői közül is maradtak állva újraindulók.