
Sorra reagálnak a fideszes politikusok arra, hogy az egyik előadó a színpadról a Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterről és a kormányzati propagandistákról beszélve a heréjét mutogatva üzent a Hősök terén tartott pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten.
“Ők a ‘hősök’? Ez a tiszás szeretetország, hogy kiskorúak előtt a nemiszervüket mutogatják a színpadon? Ez a tiszás gyermekvédelem? Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, ha ilyenné változtatnák” – üzente Vitályos Eszter. A kormányszóvivő mellett – aki a kampány alatt “Úristen, ez tényleg very big” mémmel emlékezett meg a Fidesz március 15-i rendezvényén megjelent tömeg méretéről – elmondta véleményét Kovács Zoltán is:
A kormány nemzetközi kapcsolatokért és kommunikációért felelős államtitkára szerint a választás egyértelmű a képpárral, amelyen felül a Fidesz felirat mellett egy boldog család látható, az alsón a Tisza feliratnál pedig Eckü színpadi jelenete kiblőrözve.
“Az elmúlt két év során mindenki érezte a saját bőrén, hogy a gyűlölködés áradása hová vezetett ember és ember közti kommunikációban” – írta Facebook-posztjában Szentkirályi Alekszandra. A Fidesz 2024-es, az utolsó pillanatban visszaléptetett főpolgármester-jelöltje, a párt jelenlegi budapesti elnöke szerint "ha olyan ‘kultúra’ szülné a hatalmat, ahol normális ami ezen a színpadon zajlott gyerekek előtt, nyilvánosan, akkor nem valaminek van vége, hanem mindennek, amiben még bárki is reménykedett bármelyik oldalon is.
Eckü a jelenet alatt a színpadról azt mondta: “Gulyás Gerinek üzenem, hogy a h.rémet rárakom a fejére, az összes megafonos k.cs.gnek, hülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A h.rém!”
A Hősök az utóbbi időben többször élesen kritizálta a kormányt vagy annak politikusait, de dalaikban is gyakran kendőzetlenül fogalmaznak, üzenve Hoffmann Rózsának vagy éppen a volt MNB-elnöknek, Matolcsy Györgynek. A „Gyurcsányt utáltam, de Matolcsyt lelőném” sor a pénteken előadott dalban is szerepelt.
Gulyás Gergely nem szeretné
Gulyás már korábban reagált a jelenetre, kijelentve, hogy “Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék!”. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ”Mi kormányzunk. Ti lóbáltok. Mindenki teszi, amihez ért." Megszólalt a Fidesz kampányáért felelős Orbán Balázs is: “Kik ezek?! A mi országunk nem ilyen. Védjük meg Magyarországot!” – üzente a kormányfő politikai tanácsadója, aki az X-en a nemzetközi nyilvánosság számára is elmondta véleményét:
“Elég ebből a tömeghisztériából!” – jelentette ki csupa nagybetűvel, miután részletezte a történteket: “Hölgyeim és uraim, ez a Brüsszel és Kijev támogatását élvező Magyar Péter támogatói bázisa. Ilyenné akarják tenni Magyarországot.” Szerinte ezt a fajta forgatókönyvet mindenki jól ismeri az Egyesült Államokból: “radikális üzenetek, agitáció, és a fegyverként használt kultúra”.
“Profán, alig ismert előadók tüzelk a fiatalokat Orbán kormánya ellen, azt skandálva, hogy ‘rendszerváltást’, inzultálják a Fidesz hazafias szavazóit és még Orbán édesanyjára is kéromkodnak – mindössze egyetlen nappal a választások előtt” – írta Orbán Balázs.
A koncerten a jelenetnél sokkal több minden történt, a Hősök téri rendezvényről itt nézheti meg videós riportunkat.