Bódi Mátyás a 13 órás részvételi arányokról: Döbbenetes, egészen elképesztő

„”Döbbenetes, egészen elképesztő, hogy már 54 százalékos a részvétel, most tartunk ott, mint a 2014-es választás végpontjánál – mondta Bódi Mátyás, a Választási Földrajz elemzője a 13 órás részvételi adatokról a Telex élő műsorában. Ez 4 075 272 leadott szavazatot jelent. Az előző, 11 órás adat 37,98 százalék volt. A 11 órás adatok elemzését itt tudja elolvasni.

Az egyórás adat már most magasabb, mint a 2022-es 3 órás adat, ami 52,8 százalék volt. 2022-ben 1 órakor 40,01 százalékon állt a részvételi arány, ezt az értéket néhány százalék híján már 11 órakor elérték a választók.

„Berobbant Budapest, felébredtek a fővárosiak” – mondta, az látszik, hogy délután egyig jelentősen megugrott a részvétel a budapesti szavazókörökben. Bár minden településkategóriában nő a részvétel a korábbi évekhez képest, a kistelepüléseken ez a növekmény továbbra is jelentősen elmarad a nagyobb településeken látható részvételnövekménytől, tehát arányaiban több új választó lép be a mérkőzésbe nagyobb városokban, a fővárosban, mint a kistelepüléseken.

A kistelepülések szavazóköreiben a vasárnapi ebéd ideje alatt, 11 és délután 1 óra között jellemzően alacsonyabb a forgalom, lehetett tudni, hogy nem ebben az idősávban fogják behozni a már reggel is látható lemaradásukat.

A részvételi arány leginkább a 20 ezer fő feletti, de nem megyei jogú településeken nőtt, de szépen felzárkózott Budapest is. „Azt látjuk, hogy nem igazán tudnak új szavazókat toborozni a 3000, de különösen az 1000 fő alatti településeken, ezek bizony a Fidesz számára aggasztó jelek lehetnek” – mondta Bódi.

Bódi szerint „2002 óta abban élünk, hogy minél kisebb egy település, annál inkább fideszes”, ezért lehet aggasztó a Fideszre nézve, hogy ott nőtt a legkisebb arányban a részvétel.

Bódi a Telex reggeli adásában még azt mondta, szerinte a részvétel a nap végére 75 és 85 százalék lesz, most már egyre valószínűbb 80 százalék feletti részvétel, mondta.

„Szegediek is megérkeztek a mérkőzésbe”, és „a budai választók is kedvet kaptak a voksoláshoz”, a 11 órás adatokhoz képest a II. és XII. kerületben is jelentősen, 23-24 százalékponttal nőtt a részvétel – mondta Bódi.

Veszprém 3-ban indul Navracsics Tibor, aki korábban azt mondta, ha egyéniben nem jut be, nem ül be az Országgyűlésbe. Ezzel kapcsolatban Bódi azt mondta, Tapolcán messze magasabb a részvétel az országos átlagnál, jól sikerült a mozgósítás. A Tisza Párt jelöltje ismert traumatológus az ajkai kórházban, ő erre az ismeretségére építette a kampányát.

„Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a Nagy Ervin ne nyerné meg a körzetét” – mondta Bódi, még úgy is, hogy az ellenzéki Dunaújvároshoz hozzácsaptak sok kistelepülést is, ezek közül Ercsi a legveszélyesebb, ott nagyon komoly többsége volt eddig a Fidesznek. „Én azt gondolom, hogy mindezzel együtt el kell tudnia hoznia a Tiszának ezt a mandátumot.” Hozzátette, Iváncsa is ebben a kerületben található, ahol szintén megosztottak a szavazók az akkumulátorgyár miatt, itt sem látja, hogy „tömegesen akarnának a Fideszre voksolni” az emberek.

Komárom-Esztergom 2-ben Radnai Márk indul, a Tisza Párt alelnöke, itt 54,89 százalékon áll a részvétel, Esztergomban itt is kicsit magasabb a részvétel az országos átlagnál. Bódi szerint itt kicsit fordított a helyzet, mint általában, nem Esztergomban volt erős az ellenzék, hanem inkább a környező településeken.

Gödön már 63 százalék a részvétel, Bódi szerint „ez nem a Fidesz mobilizációja miatt van így”. Mint mondta, a budapesti agglomeráció városai kifejezetten aktívak, szerinte ez a Tiszának kedvez. A Budaörs központú Pest 2-es körzetben is nagyon magas a részvétel, Bódi szerint itt „nagyon sima” Tisza-győzelem várható. A Tisza jelöltje itt Pósfai Gábor, a Decathlon volt ügyvezetője, aki a Tisza operatív vezetője is.

Bódis Kriszta, a VIII. kerület nagy részét magában foglaló, választókerületében (Budapest 2) meglepően alacsony, 49 százalékos a részvétel, jegyezte meg.

A kis pártok szempontjából a rekordmagas részvétel azt jelenti, hogy „ki fog esni a parlamentből a Mi Hazánk és a DK is” – mondta Bódi, szerinte ugyanis a kutatásokból is látszott, hogy a bizonytalan választók körében sokkal nagyobb tartaléka volt a Fidesznek és a Tisza Pártnak is. Egy 80 százalékos részvétel nagyon magas lenne, „ezt a hegyet a kisebb pártok pedig már nem fogják tudni megmászni”.

Csongrád-Csanád 2-ben a Mi Hazánk kimagasló eredményt ért el 2022-ben, de a Fidesz így is nyerni tudott. Idén itt indul egyéniben Toroczkai László, aki a Fidesztől vehet el szavazatokat Bódi szerint.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!