„ELÉG VOLT! 20 éve szolgálok! Szolgáltam szülővárosomban Szolnokon honvédként, majd 16 éve rendőrként! NEM politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!” – írja Facebook-bejegyzésében Gilszki Dániel rendőr.
Mint írja, 2010-ben ezzel a szándékkal és meggyőződéssel öltötte magára a rendőri egyenruhát, de elege lett abból, hogy „a politika megtizedelte a rendőri állományt országszerte”, és hogy „vezetőimet sakkban tartja, tönkreteszi a politika, megfélemlíti, kényszeríti őket, hogy tized állománnyal a napi alapfeladatainkon túl kiszolgálják az aktuális politikai igényeket”. Gilszki szerint a morál sosem látott mélyponton van több éve, és neki is három helyen kell dolgoznia, mert a rendőr hivatás mélyen alul van fizetve. Úgy látja, a mindennapokban „közelharcot vívnak”, ahogyan „a katonák, a mentők, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, a tűzoltók, NAV-osok és a titkosszolgálatok is”.
„Igazságos, politikától mentes rendőrséget akarok, nem lojalitás alapján kiválasztott vezetőket, hanem a közérdeket szolgáló szakembereket a vezetői pozíciókba! Társadalmi megbecsülést a rendvédelmi hivatásnak” – írta.
Gilszki Dániel nem az első rendvédelmi dolgozó, aki az elmúlt hetekben felszólalt a kormánnyal szemben. Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályának nyomozója arccal-névvel mondta el a Direkt36-nak március végén, hogyan zajlott a titkosszolgálati nyomásra indult házkutatás a Tisza Pártot segítő informatikusok ellen. Április elején egy interjú jelent meg a Telex YouTube-csatornáján Pálinkás Szilveszter honvéd századossal, aki beszélt a csádi katonai misszióról, amit állítása szerint Orbán Gáspár kezdeményezett, és arról is, hogy szerinte milyen rossz helyzetben van a katonaság.