Gulyás Gergely: Összességében ez a választás megfelelő keret volt a demokratikus véleménynyilvánításhoz

„Az első szó az a köszöneté, hiszen az a rendkívüli részvétel, amelyet láthattunk, megtapasztalhattunk, az azt mutatja, hogy a magyar demokrácia rendkívül erős” – mondta a Fidesz és a KDNP urnazárás után kezdődő sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A két párt részéről óriási mozgósítás volt, Gulyás szerint a magas részvétel részben a Fidesz–KDNP mozgósítása miatt alakult így.

A miniszter szerint „összességében ez a választás megfelelő keret volt a demokratikus véleménynyilvánításhoz”. „Azt reméljük, hogy a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a következő négy évre is kormányzásra.” Abban bíznak, hogy meglesz a Fidesz–KDNP-nek a választás megnyeréséhez és a kormányalakításhoz szükséges 100 parlamenti mandátum.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese és frakciószóvivője arról beszélt, hogy „egy nagyon magas részvétel mindig erős üzenet a demokrácia számára”, ő is megköszönte mindenkinek a szavazatokat. „A mai napos, nagy választási részvétellel járó napot beárnyékolta az, hogy az elmúlt 2 napban 1500 bejelentést kaptunk lehetséges választási csalásról az ellenfeleink részéről” – tette hozzá Nacsa, de abban bíznak, hogy a következő négy évben az ő politikai közösségük vezetheti Magyarországot.

A Bálnában tartott sajtótájékoztatón nem kérdezhettek újságírók, a két politikus rövid beszéde után levonult a színpadról.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!