Királyhegyesen nem nyilatkoznak, csak remélik, hogy marad a kormány

Farkas Anna
Szegeder

„Azt nem tudjuk, hogy lesz-e változás, de reméljük, hogy marad a kormány” – mondta egy idős hölgy a Szegedernek Királyhegyes, a makói járás kis falvának szavazókörében. Ő azért jött el szavazni, hogy „a magyar nép biztonságban legyen”, ő ugyanis békét szeretne, és nyugalmat. „Nem akarunk háborút” – tette hozzá.

Fotó: Ocsko Ferenc / Szegeder
Fotó: Ocsko Ferenc / Szegeder

Útközben összefutottunk két őrszemmel, akik a Tisza Párt megbízásából figyelik az esetleges csalásokat, visszaéléseket és buszozásokat. Mint mondták, egyelőre nem tapasztaltak semmit, a mellettük lévő, sok támogatást jelző táblákra mutatva viszont hozzátették, hogy bár láthatólag a község sok támogatást kap a kormánytól, a polgárőröknek nincs külön mosdójuk, így haza kell menniük vécére. Ezzel kapcsolatban kérdeztük az éppen ott álló polgárőröket is, akik azt mondták, hogy nem nyilatkozhatnak.

A két őrszem azt is elmondta, hogy tegnap este volt a településen egy nyugdíjas bál, szerintük itt zajlik az idősek „megvezetése”. Ezután a Nikotin Presszó felé vettük az irányt, ahol többek közül erről is kérdeztük az embereket. Itt a kocsmáros nő elmondta, tényleg volt ilyen bál, többet azonban nem tud erről. Kicsivel arrébb az éppen ott ülő idős bácsikat is megszólítottuk, akik részt vettek ezen a rendezvényen. Mint mondták, ettek, ittak, és jól érezték magukat, ennél több nem történt. Hozzátették, hogy szavazni majd ezután mennek, több kérdésünkre viszont nem szerettek volna válaszolni.

Arról, hogy a községben eddig mennyien mentek el szavazni, nem sikerült információt szerezni, a választási bizottság ugyanis azt mondta, hogy nem nyilatkozhatnak. Királyhegyes a környék legfideszesebb települése, 2022-ben a Fidesz a szavazatok 68,6 százalékát kapta. Az őrszemeken kívül nem találkoztunk olyan emberekkel, akik más pártok felé nyitottak lennének. A választások előtt már jártunk a településen, helyszíni riportunk itt olvasható.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!