Magyar Péter: A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást. Nem kicsit, hanem nagyon. Sőt, nagyon-nagyon
„Tisztelt Honfitársaim! Magyarok! Megcsináltuk! A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást. Nem kicsit, hanem nagyon. Sőt, nagyon-nagyon. Közösen leváltottuk az Orbán-rendszert, közösen felszabadítottuk Magyarországot” – kezdte beszédét Magyar Péter. Ezután megköszönte az eredményt a hallgatóságnak.
„A győzelmünk nemcsak a Holdról, hanem minden magyar ablakból látszik. Legyen az akár a legkisebb vályogházon, vagy akár egy sokemeletes panelházban, egy nagyvárosban, vagy vidéken, minden magyar ablakból látszik” – folytatta Magyar.
A Tisza Párt listavezetője hozzátette: „A demokratikus Magyarország történetében ennyien még soha nem szavaztak, és ilyen erős felhatalmazást még soha semmilyen párt nem kapott, mint a Tisza. Köszönjük azt a körülbelül 3,3 millió szavazatot, amivel ma történelmi felhatalmazást adtatok a kormányzásra. Felhatalmazást adtatok arra, hogy építsünk egy működő és emberséges hazát mindannyiunknak, minden magyar embernek.”