Radnai Márk, a Tisza alelnöke: Rendet kell tenni

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke, a Komárom-Esztergom megyei 2-es választókerület valószínű nyertese elmondta a Telexnek a párt eredményváróján, hogy számított erre az eredményre már két éve.

„Volt valódi akarat és képviselet”, amin több tízezer ember dolgozott a pártban. A párt elnöke most éppen telefonál, sokan keresik őt, „egy-két órán keresztül fog neki” csörögni a telefonja.

Radnai elmondása szerint Magyarnak gratulált Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Emmanuel Macron, a francia elnök is. Az alelnök szerint még egy 30-40 perc, és Magyar beszédet fog tartani.

Az alelnök szerint a parlamentben a Tisza legelső dolga lesz csatlakozni az Európai Ügyészséghez, és felállítani a vagyonvisszaszerzési hivatalt. Radnai szerint a legfontosabb az, hogy az emberek érezzék: az állam velük van. Rendet kell tenni, és megmutatni, hogy ez nem egy következmények nélküli ország. Szerinte aki nem teljesít, azt vissza kell hívni. Szeretné, ha 2026–27-ben akár lehessenek is olyan politikusok, akik visszaadják a mandátumukat, ha nem tudják a vállalásaikat teljesíteni. „Egy ilyen országban szeretnék élni” – mondta a Telexnek.

A Tisza Párt kétharmadával kapcsolatban Radnai elmondta, hogy ugyan a párt csak 26 fős, létezik a Tisza Szigetek közössége, amiben több tízezer ember van, és akik nincsenek jogi kapcsolatban a párttal. Szerinte ennek a közösségnek kell nyomást gyakorolnia majd a pártra.

„Meg kell szondáztatni az embereket hónapról hónapra, hogy elégedettek-e azzal, ami történik” – mondta az alelnök. Fontos számára, hogy legyenek viták.

A Telex élő műsorát – amiben Radnai is megszólalt – itt lehet nézni:

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!