Felfújható kutyik, 11 milliós biciklis reklám és egy kisbusz – részletezte kampányköltségeit a Kutyapárt
„Elkészült a közérthető kampányelszámolásunk – ebből látszik, hogy összesen 643 853 143 Ft-ot költöttünk a választási kampányra” – írta a Magyar Kétfarkú Kutyapárt Facebook-oldalán. A párt korábban a választás után gyűjtést indított, hogy vissza tudják fizetni a kampánytámogatást – akkor még 686 millió forintról volt szó, most ehhez módosították az egyékbént 121 milliónál járó gyűjtést.
„Vagy megszűnünk, vagy nem” – áll a Kutyapárt gyűjtésében. A pártnak azért kellett gyűjtést indítania, mert nem érték el az egyszázalékot az április 12-i választáson. „Hogy most pontosan mi fog történni, az a törvényben szereplő feltételes módú mondat és a nem létező gyakorlat miatt nem egyértelmű, de első körben a hamarosan megszülető határozat 15 napot fog adni a pártnak, hogy befizesse az összeget az államkasszába. Ezt bármennyire is szeretnénk, nem fogjuk tudni teljesíteni, hiszen leginkább semennyi pénzünk sincs” – írták. Fizetésképtelenség esetén felszámolást fognak kezdeményezni az MKKP-val szemben, de állításuk szerint a pártnak „nincsenek érdemi mennyiségben értékesíthető vagyontárgyai”.
A 643 853 143 forintról szóló átláthatósági jelentés szerint ebből a pénzből a legtöbbet, 225,277 millió forintot hirdetésre és reklámra költött a párt. Ebből
- közel 80 millió forint médiatervezésre, tartalomgyártásra ment, 75,5 millió forint pedig kb. 22 ezer darab kartonplast táblára.
- szintén a reklámkeretből 23,5 millió forint ment el a kampánybuszra, 14 millió liftreklámokra,
- 11,4 millió biciklis hirdetésre, közel 10 millió forint pedig óriásplakátokra.
A reklámköltségeken túl emellett
- 7 millió forintért vettek egy kisbuszt,
- 40 millió ment el munkabérre,
- 14,7 milliót költöttek nyomdai eszközre, 3 millió felfújható kutyikra,
- 17,5 millió nyomdaköltség volt,
- majdnem 20 millió ment el rendezvényekre: ebből a legdrágább egy április 9-i számla volt, 13 millió forinttal. Ezen a napon jelentették be egyébként, hogy nem léptetnek vissza több jelöltet a választásig.
- OEVK szinten Budapest 11-ben költött a legtöbbet a párt, 2,8 millió forintot. Itt egyébként 823 szavazatot szereztek.
A párt költségvetésének 72 százalékát tették ki a központi költségvetések, 25 százalékot, azaz 160 millió forintot a Rózsa Sándor Közpénztékozló Alapon keresztül osztottak ki a beérkező pályázatok között. Ebből 50 milliót adtak városfejlesztési és zöldprojektekre, 100 milliót pedig karitatív célokra költöttek el.
Nagy Dávid, a Kutyapárt lemondott pártigazgatója és listavezetője a Telexnek azt mondta: fel sem merült bennük, hogy nem érik el az egy százalékot, teljesen váratlanul érte őket az eredmény. Ezért is költötték el a pénzt, ami végül nagyjából 51 ezer szavazatot hozott nekik. „Egy biztos: rosszul mértük fel, hogy az embereknek többre van igénye ezen a napon, mint hogy ne Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke.” – mondta korábban Nagy. Szerinte a vasárnapi eredmények után bebizonyosodott, hogy hazugság, miszerint a Fidesz érdekeinek megfelelően akadályozták a kormányváltást, ahogy az is, hogy megélhetési politikusok lennének.
Nagy Dávid vasárnap az elsők között gratulált Magyar Péternek, majd, miután kiderült, hogy nem érik el a parlamenti küszöböt, beadta a felmondását pártigazgatóként. Kovács Gergely társelnök ugyanakkor az egy százalék alatti eredmény ellenére is azt mondta a párt eredményváróján: nulla pénzből is folytatni fogják.