Varga Judit nem tett vallomást, bizonyítottság hiányában megszüntették az eljárást Magyar Péter ellen

Már két éve, hogy 2024. márciusban interjút adott Varga Judit volt igazságügyi miniszter „családja igazsága és védelme miatt” Hajdú Péternek. Varga az interjúban arról beszélt, hogy Magyar Péter

  • késsel a kezében járkált a házban;
  • terhessége alatt az ajtóhoz lökte;
  • bezárta őt egy szobába, és az egyik kisfia szabadította ki;
  • fenyegetőzött, amikor elvesztette jól fizető állásait.

Tényi István az interjú után feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Tényi most azt írja, hogy Varga Judit nem tett vallomást, így bizonyítottság hiányában megszüntették az eljárást. „A hatóságok nem találtak olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a személyi szabadság megsértésének vagy a kiskorú veszélyeztetésének gyanúját” – közölte Tényi. Varga Judit a határozatban foglaltak ellen 8 napon belül tehet panaszt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda adatgyűjtése szerint a sérelmezett cselekmény elkövetési ideje 2019. nyári hónapjaira tehető. Megállapították, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter személyi védelmének ellátása során 2019. nyarán rendkívüli eseménnyel kapcsolatos jelentés nem készült.

„Varga Juditot tanúként hallgattuk ki az eljárás során, aki mint hozzátartozó élt a vallomás megtagadásának jogával és nem tett vallomást”

– írták a 2026. április 17-én kelt határozatban. „Az interjúban elhangzott kijelentést – amely szerint Varga Juditot Magyar Péter bezárta egy szobába és onnan csak fia segítségével tudott kijönni – alátámasztó bizonyítékot az eljárás során nem sikerült beszerezni. Varga Judit az eljárás során vallomást nem tett, rendőri intézkedésre az esettel összefüggésben nem került sor” – folytatták.

Bayer Zsolt kormánypárti publicista azt írta, hogy nagyjából tíz éve tudják a Fideszben, hogy Magyar miképpen bánik a feleségével. Fideszes politikusok, képviselők pedig központi utasításra osztották meg Varga Judit Facebook-bejegyzéseit. Az Origó létrehozott egy „A terhes feleségét ajtónak vágó Magyar Péter” (!) című dossziét, amiben száznál is több cikk volt, de azóta már törölték.

(Cikkünk frissült a határozat részleteivel)

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!