Majdnem elsírta magát a jászberényi önkormányzat fideszes képviselője, amikor arról beszélt, megalázó, hogy Pócs János megint a parlamentben ülhet

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a jászberényi képviselő-testület április 29-i ülésének végén. Az egyik fideszes képviselő, a 2024-es polgármesterjelölt, Hajnal-Nagy Gábor a kamerák előtt, remegve megalázónak nevezte azt, hogy Pócs János, a jászság leköszönő fideszes képviselője megint beülhet a parlamentbe.

„Megalázó, ami most zajlik. Tehát az, hogy ez az ember, aki ezt elkövette a saját közösségével, az most megint ott ülhet a parlamentben”

– mondta a sírás szélén lévő képviselő, aki azelőtt, hogy elérzékenyült volna, azt idézte fel, mit csinált 2019-ben Pócs János. Hajnal-Nagy Gábor azt mondta, a 2019-es, 14 szavazattal elveszített polgármester-választás eredményét „mondvacsinált okokkal” támadta meg a Fidesz. Szerinte ezt a helyi Fidesz megkérdezése nélkül, egy személyben Pócs János döntötte el. Már akkor arra figyelmeztették Pócsot, hogy ezt ne tegye, mert mártírt csinál az ellenfélből, Budai Lórántból, aki polgármester lett.

Hajnal-Nagy Gábor Pócs embereinek azt mondta, hogy „Ózdot csináltak Jászberényből”. Ezzel arra utalt, hogy a 2014-es ózdi polgármesteri választáson is megtámadta a Fidesz a szoros eredményt, majd másodszor is kikapott a jobbikos jelölttől.

Így történt ez Jászberényben is 2019-ben, ahol a megismételt választás előtti harmincnapos kampányt Hajnal-Nagy szerint „lehajtott fejjel” kellett végigcsinálniuk. A jobbikos Budai Lóránt nyerte a választást – a korábbinál sokkal nagyobb különbséggel. Míg az ellenzék által támogatott jobbikos politikus a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben eredetileg 14 szavazattal nyerte el a polgármesteri címet, a megismételt választáson óriási fölénnyel utasította maga mögé a Fidesz–KDNP jelöltjét, Szabó Tamást: Budai 8327, míg ellenfele 4569 szavazatot kapott. Budai nyert nagy fölénnyel 2024-ben is, jelenleg is ő Jászberény polgármestere.

Hajnal-Nagy, amikor elérzékenyült, egy időre kiment a teremből, majd egy bekeretezett, Budai Lórántot ábrázoló, választási csalásról szóló plakáttal jött vissza, amit átadott a jászberényi polgármesternek. A fideszes képviselő Pócsra utalva azt mondta: a plakát „ennek a géniusznak a terméke”, ami szerinte mindenkihez méltatlan. A plakát ellen maguk a fideszesek emeltek szót, és az végül nem került ki az utcákra.

A jászberényi polgármester erre azt mondta: „Tudjátok, ez a szomorú, hogy ezt az embert követtétek vakon. Bízunk benne, hogy már nem kell sokáig.” A polgármester ezután azt javasolta, hogy a képet ajánlják fel valamilyen jótékony célra.

A láthatóan megtört fideszes önkormányzati képviselőt ezután a többiek vigasztalták és fogtak vele kezet. Pócs János az április 12-i választáson nagyon kikapott a tiszás Halmai Ferenctől, de végül mégis beülhet a parlamentbe.

A jászberényi Fidesz már posztolt is a képviselőjük mondataira reagálva. Azt írták, hogy „a jászberényi Fidesz nem ért egyet Hajnal-Nagy Gáborral és elhatárolódik”.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!