Szerdán még tép a szél, vasárnap már 25 fok is lehet
Szerdán a felhősebb délnyugati, nyugati országrészben is fokozatosan vékonyodik, csökken a felhőzet, de a délnyugati határvidéken szükség lehet az esernyőre: főként a nap első felében előfordulhat kisebb eső, záporeső. A HungaroMet előrejelzése szerint máshol a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
Az északkeleti, keleti szél napközben inkább még csak a Tiszántúlon erősödik meg, estétől azonban már többfelé kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Napközben 12 és 18 fok között, késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.
Csütörtökön napos idő ígérkezik kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet főként a keleti országrészben kísérik erős lökések. Délután 11, 16 fok valószínű.
A hosszú hétvégén sem kell esővel számolni, a hosszabb-rövidebb felhős időszakok mellett száraz, napos idő várható. Május elsején, pénteken 14 és 19 fok között alakulnak a csúcsértékek, vasárnap pedig a 25 fokot is elérheti a hőmérséklet.