Letöltendőt kér az ügyészség az Aston Martin-os győri gázolóra
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt az ügyészség a győri gázoló, Cs. Dávid ellen, aki februárban elütött egy buszmegállóban várakozó idős nőt. A 76 éves nő a helyszínen meghalt, a vádlott és az autóban ülő élettársa pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A férfi a baleset után három nappal állt először bíróság elé, akkor vezetéstechnikai okokkal magyarázta a balesetet, ám a Telexnek egy igazságügyi szakértő azt mondta, szerinte elsősorban a durva gyorshajtás okozta a tragédiát.
A vád szerint az Aston Martin 93 km/órás sebességgel átsodródott a szemközti sávba, majd a fékezése ellenére megperdülve felcsapódott a járdára, ahol nagy sebességgel egy oszlopnak, egy jelzőtáblának és a mellette álló 76 éves nőnek ütközött, majd az épületnek és az előtte lévő padoknak csapódott, míg végül az úttestre lökődött vissza.
Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt bíróság elé akarta állítani a férfit, azonban a Győri Járásbíróság visszaadta az iratokat azzal az indokkal, hogy az ügy megítélése nem egyszerű, és a bizonyítékok sem állnak rendelkezésre.
Az ügyészség ezzel szemben azon az állásponton van, hogy az ügy megítélése egyszerű, így a meglévő bizonyítékok alapján vádat emeltek a férfi ellen. A vádiratban indítványt tettek arra, hogy a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélje, és határozott időre tiltsa el őt a járművezetéstől a gázolót.