Óbudai korrupciós ügy: letartóztatták Őrsi Gergelyt, Láng Zsoltot és hat másik gyanúsítottat

Óbudai korrupciós ügy: letartóztatták Őrsi Gergelyt, Láng Zsoltot és hat másik gyanúsítottat
Fotó: Weiler Vilmos / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az összes olyan gyanúsított letartóztatásáról döntött a Fővárosi Törvényszék csütörtök délután, akiknek a héten a letartóztatását kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) az óbudai korrupciós ügyben, közölte a KNyF sajtóosztálya a Telexszel. A bírósági döntés értelmében tehát letartóztatják Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert, Láng Zsoltot, a kerület korábbi polgármesterét, Puskás Péter óbudai Fidesz-elnököt, Szkaliczki Tünde korábbi momentumos önkormányzati képviselőt, Matisz Károlyt, a Momentum korábbi pártigazgatóját és Molnár Zsolt volt szocialista országgyűlési képviselőt. Letartóztatás alá kerül két cégvezető is, de az ügyészség sem őket, sem a cégeiket nem nevesítette. Az MTI azt írja, a KNyF közlése szerint a letartóztatást egy hónapra rendelték el.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a Telexszel közölte, hogy mind a nyolc gyanúsítottat letartóztatták a bizonyítékok megsemmisítésének és az eljárás megnehezítésének veszélye miatt. A döntés nem jogerős, a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek. Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a gyanúsítotti fellebbezések miatt a bíróság végzése nem végleges.

A Telex helyszínen lévő tudósítója szerint fél 5 környékén az ügyészség épülete előtt négy rendőrségi kisbusz is megjelent, háromnegyed 5-re mind a négy elhajtott az épület udvarából. A Telex a helyszínen megtudta, hogy Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt is első fokon 30 napra tartóztatták le, ami ellen a volt képviselő fellebbez, ügyvédje azt nyilatkozta, az ügyészség által említett dátumok szerinte nem stimmelnek.

Az Őrsi Gergely védelmét ellátó ügyvéd, Morvai Attila a HVG megkeresésére azt nyilatkozta, nincs olyan bizonyíték, ami a megalapozott gyanút alátámasztaná.

A több önkormányzatot érintő ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás. Kedden a nyomozó főügyészség összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, több embert bevittek, és a II. kerületben is akcióztak. A nyomozó ügyészek több tízmillió forint készpénzt és értékes ingóságokat foglaltak le, a nyomozással párhuzamosan vagyon-visszaszerzési eljárás is folyamatban van. Az ügy lényege, hogy az óbudai önkormányzat fiktív és túlárazott szerződéseket kötött bizonyos cégekkel, amelyektől aztán az önkormányzat egyes tisztviselői a szerződésekért cserébe pénzt kértek vissza. A vesztegetések 2011–2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően történtek.

A Momentum csütörtökön közleményt adott ki, a Facebook-oldalán a párt azt írta, a korrupció minden formáját elítélik, és amíg nem tudnak többet az érintett két momentumos szerepéről, felfüggesztik a párttagságukat.

A Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában csütörtökön 12 újabb személyt gyanúsított meg, eddig összesen 32 személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg.

Őrsi csütörtök este a Facebook-oldalán reagált: a II. kerületi önkormányzat működik, minden feladatot zökkenőmentesen ellát, ő maga pedig mindig a törvényeknek megfelelően járt el, posztolta ki védőügyvédje közvetítésével a polgármester.

Arról, hogy hogyan vezettek az évtizedes és sokmilliárdos parkfenntartási bizniszhez a korrupciós ügy szálai, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!