Az Integritás Hatóság elnöke bízik a független igazságszolgáltatásban, szerinte rossz üzenet lenne, ha lemondana
„Bízom az igazságszolgáltatás függetlenségében, és tudom, hogy nem követtem el semmi rosszat” – mondta az M1 szerda reggeli műsorában Biró Ferenc Pál. Az Integritás Hatóság elnökével szemben kedden hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Biró szerint mindez „egy elterelés, ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy milyen visszaélések történtek az elmúlt években.”
A 444 beszámolója szerint Biró a műsorban Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének kijelentésére is reagált. Az ÁSZ közlése szerint ugyanis Windisch a vádemelés miatt mérlegeli Biró elmozdítását. Az Integritás Hatóság elnöke a közmédiának azt mondta, még nem kapott megkeresést ezzel kapcsolatban. Azt mondta, megfordult a fejében, hogy lemond, de szerinte ez rossz üzenet lenne. „Az utánam következő elnököt is elég lenne megtámadni, és ha emiatt félreállna, az ellehetetlenítené a hatóság működését” – mondta Biró.
A Biró ellen indított eljárás részleteiről itt írtunk bővebben. Az Orbán-kormány alatt az Integritás Hatóság elnöke ellen mindenféle vizsgálat indult, az volt a nyilvánosan kommunikált gyanú vele szemben, hogy több tízmillió forinttal megkárosította a hatóságot. Birót tavaly januárban hallgatták ki, a büntetőeljárás miatt több helyszínen, köztük az Integritás Hatóságnál is házkutatást tartottak. A témával a Telex is többször foglalkozott, az ügy megítélése politikai oldalaktól függően vegyes volt.
Biró kedden úgy reagált, „különösen beszédes”, hogy akkor emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség, amikor interjút adott a DE! Akcióközösségnek, majd utána az Egyenes Beszédnek is, ahol állami korrupcióról is beszélt. Ezekről az interjúkról itt írtunk korábban. Az ügyre a Fidesz is reagált, a párt közleményében „szánalmas előremenekülési kísérletről” írt.
Az Integritás Hatóság szóba került Magyar Péter keddi, Egyenes Beszédben adott interjújában is. A miniszterelnök azt mondta, az IH létét ugyan úgy-ahogy elfogadta az Orbán-kormány, de mivel nincsenek nagy jogkörei, „béna kacsaként próbált kivizsgálni ügyeket”. Magyar szerint közös érdek, hogy most az Integritás Hatóság kapjon plusz hatásköröket, egészen komolyakat. A jogkörök megerősítése része a kedden benyújtott 110 oldalas törvényjavaslatnak is, amellyel a kormány teljesítené az uniós pénzek túlnyomó részét felszabadító korrupcióellenes, átláthatósági feltételeket – erről itt írtunk bővebben.