Idén több mint 3,6 milliárd forintos javítási és fejlesztési programot indít a kormány több tucat kórházban és rendelőintézetben jelentette be csütörtök délelőtt Magyar Péter, amire a korábbi egészségügyi államtitkár, Takács Péter már reagált is egy sajtóközleményben.
Takács szerint nem igaz Magyar állítása, hogy az Orbán-kormány 16 év alatt elmulasztotta volna a fejlesztéseket, 2018 és 2025 között 18 milliárd forintot költöttek kórházi légtechnikai rendszerek korszerűsítésére.
„Egy kórházi klímarendszer nem olyan, mint a háztartási, abban komoly szűrőrendszerek vannak, amelyek kiszűrik a vírusokat, baktériumokat a befújt levegőből. Egy új légtechnikai rendszer kiépítése százmilliókban, karbantartása tízmilliókban mérhető. A kórházakban a kiemelt kezelőhelyiségekben kell biztosítani megfelelő hőmérsékletet és csíramentes levegőt, ezek a műtők, az intenzív osztályok és a szakmaspecifikus – például sztrókos vagy kardiológiai – őrzők” – írta Takács, aki szerint a Tisza-kormány csak az általuk megkezdett úton halad tovább.
„A kormányzásunk kezdetén az összes kiemelt kezelőhelyiség csupán 56 százaléka volt légkondicionált. Ez most 96 százalék?? 2025-ben is zajlott hárommilliárd forintos kerettel a hűtéskorszerűsítési program, 26 helyen dolgoztak a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) munkatársai. Modernizálták többek között a fővárosi Uzsoki utcai kórház és a balassagyarmati intenzív osztály klímáját, és a székesfehérvári kórház régi épületén is jelentős korszerűsítés történt (folyadékhűtő csere). Örülök, hogy a Tisza halad tovább az általunk megkezdett úton, és a felméréseinkre, terveinkre alapozva folytatja az általunk megkezdett munkát!”
Takács közleményére Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter részletesen reagált. Facebook-bejegyzésében azt írta, Takács Péter megint nagy lendülettel próbálja átírni a valóságot, csakhogy „a tények, számok makacs dolgok”. Szerinte ők véletlenül sem az előző kormány programját követik, mert „az a hazugságok, ferdítések, tűzoltások és esetleges, utólagos finanszírozások programja volt”.
Hegedűs szerint májusban pontos, országos felmérést kértek arról, hogy hol van megfelelő hűtés, hol elégtelen a kapacitás, hol van javítás alatt a rendszer, és hol veszélyezteti a betegellátást a hűtés hiánya. Mint írta, a felmérés elkészült, és az eredmény lesújtó volt. Az egészségügyi miniszter szerint Takács ferdít, amikor azt állítja, hogy a kormányzásuk kezdetén a kezelőhelyiségek 56 százaléka volt klimatizált, majd ez 96 százalék lett a Fidesz kormányzása alatt. „Mert a beteg szempontjából nem az a kérdés, hogy van-e valahol »valamilyen« berendezés a falon vagy a gépházban. Hanem az, hogy a hűtés megfelelő-e, üzembiztos-e, bírja-e a hőhullámokat, és nem veszélyezteti-e a műtéteket, az intenzív ellátást, az őrzőket, a sürgősségi osztályokat, a diagnosztikát.”
Majd közölte, hogy a KEF aktuális állapotfelmérése alapján a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken: 402 helyiség rendelkezik megfelelő hűtéssel, 303 helyiségben elégtelen kapacitású klímaberendezés található, 110 helyiség hűtése javítás alatt áll, és 20 helyiség jelenleg betegellátásból kivont vagy korlátozottan használt. Hegedűs szerint ez nem sikertörténet, hanem egy súlyos, megörökölt infrastruktúra-válság. Az egészségügyi miniszter arról is írt, hogy a KEF anyaga szerint 2025-ben valóban történtek hűtésrekonstrukciós munkák, de ezekhez a KEF nem kapott költségvetési célforrást. „Vagyis a korábbi stratégia ez volt: majd ha baj van, tűzoltunk; majd ha összeomlik, javítgatunk; majd ha nincs pénz, betoljuk az adósságrendezésbe és a számokról akkorát lódítunk, amekkorát akarunk, mert semmit nem hozunk nyilvánosságra” – tette hozzá Hegedűs, aki szerint a jelenlegi kormány stratégiája ezzel szemben világos: felmérés, priorizálás, célzott forrás, határidő, végrehajtás, transzparencia.
Cikkünk frissült Hegedűs Zsolt bejegyzésével.