Navracsics a Fidesz kongresszusáról: Nem az áttörés kongresszusa volt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Fidesz szombati kongresszusát értékelte rövid Facebook-bejegyzésében Navracsics Tibor fideszes politikus, aki a posztot egyből azzal indította, hogy szerinte „semmi olyan nem történt, ami nagyon hosszú értékelés után kiáltana”.

Navracsics a jó hírek közé sorolta, hogy Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint elnökségi tagok lettek, mert szerinte mindhárman felkészült, jó politikusok, akik „reményt adnak arra, hogy valóban megjelennek új irányok is a Fideszben”. Navracsics külön kiemelte Kreicsi Bálintot, és arra tett utalást, hogy Kreicsi az ő indítványára kapott helyet az elnökségben.

Navracsics szerint ugyanakkor nem jó hír, hogy – mint fogalmazott – „ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt”.

„Elhangzott sok jó beszéd, láttunk sok tehetséges fiatal és kevésbé fiatal szónokot. Láthattuk azt is, hogy mennyi tartalék van ebben a közösségben. A most következő egy év legnagyobb tétje, hogy ezek a hangok, személyiségek, vélemények megjelennek-e és érvényesülnek-e. Ha igen, talpra tud állni a Fidesz. Ha nem, akkor valami újnak kell jönnie. Ez a kérdés azonban nem dőlt el tegnap” – zárta a bejegyzését a politikus.

Arról, hogy mi történt a Fidesz szombati, tisztújító kongresszusán, itt olvashat egy rövid összefoglalót, itt pedig egy nagyobb elemzést.

Az eseményt percről-percre követtük, azt is vissza tudja itt olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!