
Az elmúlt évben a MÁV járatainak 81,7 százaléka ért be az állomásokra szokásos értelemben pontosan a Vonat-keses.hu adatai szerint, 18,3 százalék viszont 5 percnél többet késett. A vonatok 11,3 százaléka késett 6–10 percet, 3,6 százaléka 11–15 percet, 1,5 százaléka 16–20 percet,
és minden ötvenedik szerelvény késett húsz percnél többet.
Ezekkel az adatokkal a hazai vasút eléggé le van maradva az európai rangsorban, ahol 90,2 százalék volt a pontosság a helyi és regionális, 87 százalék pedig a nagy távolságú és nagy sebességű kategóriában az utolsó adatok szerint.
A nagy Vonatinfo-vita idején, kereken egy évvel ezelőtt született meg az a civil oldal, ami mindent megmutat, amit a magyarországi vonatkésésekről tudni lehet. A Vonat-keses.hu naponta egyszer, csúcsidőn kívül, 23 órakor tölti le az adatokat a MÁV nyilvános adatbázisából. Létrehozója, Ferenci Tamás biostatisztikus szerint azért született meg, hogy a különféle szereplők által előrántott, és egymás fejéhez vágott, egymással összehasonlíthatatlan adattartalmú, kinézetű és módszertanú statisztikák helyett legyen egy egységes, objektív, összehasonlítható, teljesen transzparens módszertannal készült adatbázis.
Ferenci lapunknak azt mondta, a rendelkezésre álló adatok alapján ebben az évben a MÁV összesen 1 millió 174 ezer vonatot közlekedtetett, melyek összesen 12 millió 750 ezer alkalommal álltak meg az állomásokon. Ebből 3 millió 432 ezer megállás történt úgy, hogy egyáltalán nem volt késés (26,9 százalék), és további 6 millió 982 ezer úgy, hogy legfeljebb 5 perc volt a késés (54,7 százalék).
Ez azt jelenti, hogy ebben az évben a vonatok 81,7 százaléka ért be a szokásos értelemben pontosan. (Ugyanis 5 perc késést még a nemzetközi adatgyűjtések is meg szoktak engedni.) Azaz 18,3 százalékuk késett, az átlagos késés a teljes vonatállományt tekintve 3,4 perc volt.

452 perc, azaz több mint 7 óra volt a legnagyobb késés, amit a MÁV produkált ebben az időszakban. Ezt 2025. július 7-én sikerült összehozni, és a 37323-as számú, Mezőhegyesről Mezőtúrra tartó személyvonat utasainak volt szerencséjük megtapasztalni. A vonat eleve több mint másfél óra késéssel indult el Mezőhegyesről, aztán Kiscsákó előtt végképp beütött a krach, mert oda már több mint 4 óra késéssel érkezett be, végül a kiírt 17:56 helyett éjjel 01:23-kor futottak be Mezőtúrra a MÁV (és valószínűleg a világ) legtürelmesebb utasai.
A MÁV legrosszabb napja ebben az időszakban 2026. január 8. volt. Ezen a napon a vonatok 45,4 százaléka késett legalább 5 percet, és 13,8 százalékuk 20-nál is többet, az átlagos késés pedig 9,8 perc volt. 2025. július 7. volt a másik kiugró dátum, amikor a vonatok 40,8 százaléka késett legalább 5 percet.
Vonattípus szerint is érdekes a lebontás. Bármilyen furcsa is, az InterCityk 36,9 százaléka késett legalább 5 percet, míg a személyvonatoknak mindössze 15,9 százaléka. A lista tetején az EuroNight, a RailjetXpress és az EuroCity van, de ez félrevezető lehet, hiszen ezek hosszú, nemzetközi járatok, ahol ráadásul a késés lehet olyan, amit a MÁV valamelyik társvasúttól vett át.
Az állomás, ahol áll az idő
A MÁV hálózatának legelkeserítőbb állomása pontosság szempontjából Nagykanizsa: az itt történő vonatmegállások 67,1 százalékában 5 percet meghaladó késés volt.
Az oldal egyik új funkciója, hogy letölti a meteorológiai adatokat, és összeméri a késésekkel. Jól látszik, hogy sem a nagy hideg, sem a nagy meleg nem jó a MÁV-nak, de a hideg különösen nem. Mínusz 8 fok napi középhőmérséklet környékén 30 százalék fölé kerül az 5 percen túli késések aránya. Utána a helyzet gyorsan javul az emelkedő hőmérséklettel. Eszerint 5–15 fok tekinthető „MÁV-optimális” hőmérsékletnek. Utána a további melegedéssel, ha lassabban is, de elkezd romlani a helyzet, 30 fok környékén már 22 százalék körülre kerül az 5 percet meghaladó késések aránya.


Érdekes a heti mintázat is: a MÁV legnagyobb ellensége a péntek. A munkanapokon belül folyamatosan romlik a helyzet a hét előrehaladtával, de a péntek kiugróan rossz. Utána a hétvége megint jobb átlagosan. Az adatok alapján leszűrt megállapítások a 2025. június 1. és 2026. május 31. időszakra vonatkoznak.
De hogy teljesített a MÁV a nemzetközi mezőnyben?
A vonatkésésekről van egységes, hivatalos, átfogó európai adatgyűjtés, a neve: Rail Market Monitoring. Sajnos az utolsó elérhető év benne a 2022-es, de Magyarország helyzete elég jól kirajzolódik. Az EU-s átlag nagyjából 90 százalékos a helyi és regionális, 87 százalékos a nagy távolságú és nagy sebességű kategóriában. A MÁV a 25 tagállam között rendszerint a 20. helyet foglalja el, nálunk rosszabbat 2022-ben csak a horvát, a román, a szlovén, az olasz és nagy meglepetésre a német vasút ért el.
Frissebb adatokra az egyes vasúttársaságok weboldalain vadászhatunk. Ezek szerint Ausztria 2024-ben összességében 91,7 százalékos pontossági mutatót ért el, Csehország 88,2 százalékost, Lengyelországban a 2026-os első negyedév 87,7 százalékot hozott, és persze megtalálható a svájci adat is, ami szerint ott a pontossági mutató 2025-ben 94,1 százalék volt.
Itt a vonat, hol a vonat
Nagy hullámokat vetett egy éve, hogy a MÁV lelőtte a Vonatinfó alkalmazást, a térképet, amin élőben lehetett követni, melyik személyszállító vonat merre jár, késik-e. Amellett, hogy az osztrák ÖBB alkalmazásán is lehetett alternatív úton követni a MÁV vonatait is, lelkes amatőrök összedobtak egy saját felületet, a Holavonat.hu-t. Azonban a MÁV jelezte a Telexnek, hogy semmi közük az oldalhoz, felelősséget sem vállalnak a tartalmáért, és a saját, EMMA nevű új felületüket folyamatosan fejlesztik, Lázár János közlekedési miniszter pedig egyenesen fikázó, fanatikus Tisza-aktivisták, fanatikus hobbivasutasok adathalász vonatfigyelő oldalának nevezte a Holavonat.hu-t.
A kormányváltással Vitézy Dávid lett a közlekedési miniszter, aki néhány hete közölte: újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfó, ahol bárki követheti a vonatok valós idejű menetidejét.