F. Kovács Sándor: Gulyás Gergely érzi a felelősséget, hogy egy ilyen embert szabadított a magyar közéletre
„Láttam azt a vívódást, amiben Gulyás Gergely volt. A miniszterelnök és Gulyás Gergely jó barátok voltak, és Gulyás Gergely érzi azt a felelősséget, hogy egy ilyen embert szabadított rá a magyar közéletre” – mondta F. Kovács Sándor fideszes képviselő a parlamentben Gulyás Gergely lemondásáról. A karcagi választókerület egyéni képviselője szerint Gulyás egyébként kitűnő frakcióvezető volt, ezért sajnálja is, hogy távozik a posztról, de érti, hogy a hétfőn megszavazott alkotmánymódosításhoz „egy demokrata és egy jogász nem tudja a nevét adni”.
F. Kovács szerint hétről hétre látszott, hogy Gulyás felelősnek érzi magát Magyar Péter felemelkedéséért, és nehezen is viseli Magyar Péter gyakran személyesen neki címzett felszólalásait.
„Amikor kicsit elegem volt a Fideszből, akkor mindig az olyan emberek miatt volt elegem, mint amilyen Magyar Péter. Aki mindig a VIP-ben ült, aki mindig különleges elbánást kért magának. Én vidéki képviselőként nem ismertem olyan embert, aki ezekben a felügyelőbizottságokban ül. Tudtam, hogy vannak állami cégek, de nem tudtam, kik azok a csókosok, akik betöltik ezeket a pozíciókat. Mi vidéken dolgoztunk, foglalkoztunk a körzettel, az emberek mindennapi problémáival, és láttuk azt, hogy van egy elit, aki elfoglalja ezeket a helyeket. Rosszul esik, amikor egy ilyen típusú ember, aki csókosként haszonélvező volt, és a focimeccseken is a VIP-ben ült, mi pedig alig tudunk jegyeket szerezni akár egy válogatott mérkőzésre, az most trógerez bennünket. Borzasztó kétszínű, borzasztó álságos dolog.”
F. Kovács szerint egyébként a Fideszben nem froclizták, nem kritizálták Gulyást Magyar Péter miatt, mert „Gulyás Gergely nagyon jó ember”, érezte enélkül is a felelősségét. Erről el is mondott egy történetet:
„Amikor Magyar Péter büszkén mesélte, hogy ő Brüsszelben volt diplomata, bár igazából nem volt diplomata, gyerekekre vigyázott, én megkérdeztem, ki volt az, aki kiküldte ezt az embert, és Gulyás Gergely hátrafordult a parlamentben, és azt mondta, hogy »én«.”
A képviselő mindennek ellenére bízik abban, hogy Gulyásra még komoly pozíciók várnak a magyar közéletben, ő ugyanis szerinte olyan ember, akit mindenki el tud fogadni.
A kérdésre, hogy parlamenti képviselőként hogy engedhették a Fidesz hátán felmászni a pozícióikba a VIP-páholyok népét, F. Kovács azt mondta, ők nem látták ezeket a pozíciókat 180 kilométerre Budapesttől, de elismerte, hogy volt a fideszeseknek felelőssége a személyek kiválasztásában.
„Tusnádfürdőre is minden évben megyek, láttam, amilyen arrogánsan Magyar Péter és a hozzá hasonlók megjelentek ott a lenvászon ingekben. A helyiek úgy hívták őket, hogy a szűk öltönyös csapat. Ez nem változott semmit, Magyar Péter kormányon is ugyanolyan arrogáns, pökhendi és fennhéjázó.”
Arról, hogy Orbán Viktor miért épp akkor utazott el a foci vb-re, amikor a pártja szerint Magyarország a rendszerváltás óta legsúlyosabb alkotmányos válságát éli át, a képviselő azt mondta, a volt miniszterelnöknek „lefoglalt jegye volt”, és „Orbán Viktor magánember”, pártelnök ugyan, de nem parlamenti képviselő. „Facebookon az ellenzék vezetője is, ahogy Magyar Péter is most a magyar kormány vezetője, és jetskizős videókat tesz ki, amit biztos nem a gyermeke vett fel a mellette lévő jet skiről.”
F. Kovács szerint álságos dolog Orbán Viktort számon kérni, amiért elmegy egy meccsre, amikor Magyar Péterről meg „romantikus filmeket forgat egy stáb, hogy labdázik a medencében, jetskizik meg hogy a naplementében elviszi a papucsát a víz.”
„Beültettek bennünket a moziba, egy filmszínházat nézünk, és egyelőre nagyon sokan szeretik ezt a gyenge Dallast. Ez van” – mondta.
F. Kovács nem tudja, mit csinálhatott volna Orbán, ha itthon marad. „Orbán Viktor és a Fidesz-frakció jelenleg nem tud olyat tenni, ami a miniszterelnöknek megfelelne. Ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs rajta sapka, akkor az. Most egy ilyen időszakot élünk. Úgy látszik, hogy a kormányzás helyett még mindig Orbán Viktor és a Fidesz körül forog az élet.”



