Vége a sajtótájékoztatónak, itt vannak a legfontosabb részletek

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
  • Magyar Péter közölte, hogy négy ügyben születtek feljelentések a korábban Szijjártó Péter külügyminiszter felügyelete alatt álló Eximbank ügyleteivel kapcsolatban.
  • 59 milliárd, 126 milliárd, 176 milliárd és 360 milliárd – ekkora tételű ügyletekről van szó, amelyeknél felmerülhet a hűtlen kezelés gyanúja. Ezek érintik Tiborcz István, Szíjj László érdekeltségeit, a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi projektjét és az Észak-Macedóniának nyújtott hitelt.
  • Csökkentik az állami cégek vezetőinek díjazását: bruttó 3,8 millió forintban maximalizálják az állami cégek menedzsmentjének fizetését, az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok fizetését és a létszámukat is csökkentik.
  • Megtiltják, hogy politikai felső vezetők, miniszterek, államtitkárok díjazás fejében legyenek igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagok.
  • A NAV erősebb jogosítványokat kap a vagyonosodási vizsgálatokhoz, 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják majd nemcsak a politikusok, de családtagjaik vagyoni helyzetét is.
  • Teljesen áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek, amit úgy szabályoznának, hogy a gyártók ezzel ne a saját profitjukat növeljék.
  • 3 milliárd forintos azbesztalapot hoz létre a kormány, ebből mentesítik a szennyezett területeket az azbeszttől, és az érintett utakat is ebből aszfaltozzák le.
  • Magyar Péter nem kért erősebb személyvédelmet, miután szerdán egy nyilvános rendezvényen valaki leköpte.
  • A G7-en megjelent információkkal ellentétben Magyar szerint nincs politikai szándék arra, hogy az állam átvegye Balásy Gyula cégeit.
  • A Tisza Párt parlamenti frakciója várhatóan több ülést is tart majd a héten az államfőjelöltről. Magyar Péter azt mondta: már „rengeteg jelölés” jutott el hozzájuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!