Tőkés László szerint nagyon nehéz prédikálni, még a poloskákba is belekötöttek
Tőkés László hosszasan válaszolva a közönségnek azt mondta, ki kell alakítani egy olyan közvéleményt, amely kiáll a hazaszeretet mellett, mivel ez az alapja a nemzeti identitásnak. „Nehéz manapság az igent igennek nevezni, és a nemet nemnek” – mondta. Hozzátette, hogy:
„Nagyon nehéz már prédikálni, és nagyon nehéz politikailag megszólalni. Például a poloskákba is belekötöttek a miniszterelnök esetében, pedig én pontosan érzékeltem, hogy nem szabad a feleségünket lehallgatni. Ugye erről szólt ez a történet.”
Orbán Viktor poloskázós beszédében azonban nem Magyar Péterről beszélt, hanem a civileket, újságírókat, bírókat fenyegette meg, akik nem működtek együtt a Fidesz rendszerével.



