„Az M2-es metró helyett baleset miatt a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között pótlóbusz közlekedik, amely a Batthyány tér állomást nem érinti” – adta hírül szombaton délelőtt 11 óra után pár perccel a BKK Info a Facebook-oldalán. Nem sokkal később kiderült, hogy egy vaddisznó szabadult be valahogy a Kossuth térre, majd lement az álló mozgólépcsőn a metróaluljáróba. Erről még videó is készült, a Szeretlek Magyarország oldalon jelent meg, íme:
A BKK 13 óra után kiadott közleménye szerint amikor a Kossuth Lajos téri állomás forgalmi ügyeletese észlelte, hogy az egyik, üzemen kívüli mozgólépcsőn egy vaddisznó sétál lefelé a peronszintre, értesítette az állomásra éppen akkor beérkező metró vezetőjét, aki arra kérte a peronon tartózkodó utasokat, hogy biztonságuk érdekében szálljanak vissza a metrókocsikba. „A rendkívüli helyzetben az állat rövid időre bejutott az egyik vonatba, de senki nem sérült meg. A vaddisznó ezt követően elhagyta a szerelvényt, majd egy, a pályára vezető szolgálati lépcsőn lejutott a sínek közé, és a várakozó metró alá húzódott” – írták. Hozzátették, az állomást azonnal kiürítették, ezért nem is sérült meg senki.
Ezután érkeztek meg az állat befogására a katasztrófavédelem munkatársai. Miután kiderült, hogy a vaddisznó sérült, a helyszínre riasztott hatósági állatorvos megvizsgálta és felmérte az állapotát, majd a lehetséges megoldásokat mérlegelve a kilövés mellett döntött. Azt egyelőre nem tudni, hogy a vaddisznó hol szerezte a sérüléseit, illetve, miért tévedt be az állomásra.
Korábban megjelentek hírek arról is, hogy a kb. 60 kilós állatot elütötte a metró, és hogy ezután lőtte ki a rendőrség, de ezek nem voltak pontosak.
„Egy vaddisznó miatt kellett pótlóbuszokat beállítani az M2 metró vonalán. Magam sem hittem volna, hogy egyszer ilyet kell leírnom... Hogy miként került a vaddisznó a Kossuth téri metróállomásra, azt most még senki nem tudja” – írta a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester.
A metrópótlásra 30 autóbuszt csoportosított át a BKK, de azt írták, nem sokkal dél után már újraindult a közlekedés.