Magyar Péter: Nem uszályok, bárkák

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Jelenleg nem nagyon tudnak a hajók haladni, vesztegelnek – mondta Magyar Péter a tájékoztatón. Azt mondta ugyanakkor, hogy idővel helyre kell majd állítani a hajózás feltételeit. Megjegyezte, reméli, hogy az újságírók mindent értettek abból, amit Gacsályi József, a vízügy műszaki főigazgató-helyettese korábban mondott. Bejelentette a miniszterelnök, hogy a Paksra érkező bárkák korábban a mohácsi Duna-híd építésénél teljesítettek szolgálatot, a vállalkozó-tulajdonos első szóra felajánlotta őket.

Jelenleg folyik azoknak a cölöpöknek a kiépítése, amikhez rögzítik majd a bárkákat. De vízmérőket is telepítenek a bárkák fölé és alá, hogy percről percre lássák, hogyan hat a Duna vízszintjére a beavatkozás. Magyar azt mondta, egy bárka 20 centiméteres vízszintemelkedést okozhat. Egyben egyértelművé tette: bárkák, nem uszályok fognak érkezni Paksra, ezek az eszközök stabilabbak, mint az uszályok. Azt is elmondta, hogy péntek reggelre mindkét bárkának meg kell érkeznie Paksra.

Gacsályi Pál arról beszélt, hogy a bárkák elsüllyesztése inkább „egy piros gomb”, amit csak akkor nyomnak meg, ha a fenékküszöb nem épül meg kellő időben. Gacsályi szerint „megnyugtató lesz, hogy a helyszínen lesznek a bárkák”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!