„Ez a magyar történelem legnagyobb hatású beszéde. Csak nem a nyilvánosságnak szánták.”
Húsz évvel az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után kommentálta így a beszédet a Telexnek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kommunikációs csapatának egyik egykori tagja.
Gyurcsány 2006. május 26-án a balatonőszödi kormányüdülőben beszélt meglehetősen nyersen a szocialista párt frakciójának tagjai előtt arról, hogy a megszorítások elkerülhetetlenek. Mindezt olyan szenvedélyes őszinteséggel adta elő, ami az egykori stábtag visszaemlékezése szerint ott és akkor nagyon hatásosnak és frissítőnek tűnt, és nemcsak a miniszterelnöknek, de a közvetlen munkatársainak is imponált.
„Amikor elhangzott a beszéd, Gyurcsányt szarrá dicsérték a stáb tagjai, hogy na, végre felrázta a tohonya MSZP-t! Feri tényleg fel akarta rázni a pártot, de arra nem számított, hogy a párt mamelukjai ezt nem akarják. Ők elvoltak a húgymelegben, féltették a pozícióikat” – magyarázta az egykori stábtag. Szerinte Gyurcsányra amúgy is jellemző volt, hogy ha beszél, akkor mindenáron le akarja nyűgözni a hallgatóságát, lehetőleg drámaian. Nem egyszer fordult elő, hogy zártabb körben, például egy vidéki művelődési házban elhangzott beszéde után elégedetten távozott, mondván, sikerült elvarázsolnia a közönséget. „Gyurcsány mindig az éppen aktuális hallgatóságát akarta megnyerni, lehengerelni. Balatonőszödön is így volt. Kétségtelen, hogy akkor ott azt a termet megnyerte, de odakint mindenkit elvesztett” – érzékeltette az egykori stábtag, hogy az őszödi beszéd csak odabent működött.
2006-ot írtunk ekkor, bő tizenhét évvel voltunk a '89-es rendszerváltás után. A ma már természetesnek tűnő közvetlen és nyers kommunikációnak a politikában még nyoma sem volt. A politikusokról, de leginkább a politikai elitről az átlagember fejében még teljesen más kép élt, mint manapság. Ma már semmi meglepő nincs abban, ha egy vezető politikus a nyilvánosságban káromkodik, vagy alpári módon viselkedik, esetleg influenszerkedve akarja felhívni a figyelmet magára vagy a mondanivalójára. De egy vezető, pláne egy miniszterelnök akkor még nem beszélt csúnyán, mondandóját gondosan becsomagolta, csűrte-csavarta, sokkal óvatosabban kommunikált. Ha egy politikus a nyilvánosságban időnként olyannak is tűnt, mint egy átlagember, az csak egy jól megtervezett politikai PR része lehetett, mert egyébként fal húzódott közte és a közönsége között. Közösségi média híján csak az látszódott belőle, amit a hagyományos sajtó, a tévé, a rádió közvetített vagy mutatott meg róla.
Ezért is szólt óriásit, amikor egy álmos vasárnapon, 2006. szeptember 17-én délután a néhány hónappal korábban Balatonőszödön, zárt körben elhangzott Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra került, és az egész ország azt vagy annak kiragadott részleteit hallgathatta. Ha akarta, ha nem, mert a csapból is ez folyt.
Ami persze nem is meglepő, mert tényleg súlyos dolgokról, sajátos stílusban beszélt az akkori miniszterelnök, nem véletlen, hogy magára a beszédre a nemzetközi sajtó is ráharapott. Az angolszász világban is hírértéke volt annak, ha egy politikus bevallja, hogy hazudott a választóinak, ahogy annak is, ha mindezt vulgárisan teszi:
„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. […] Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. […] Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük.”
De nemcsak a stílus volt más akkoriban, hanem a politikai paletta is. Két nagy és viszonylag erős politikai tömb állt szemben egymással. A balliberálisnak elkönyvelt MSZP–SZDSZ-tábor és a jobboldal, amit akkor már egy ideje a Fidesz dominált. A 2006-os áprilisi parlamenti választások tétje az volt, hogy a 2002 óta kormányzó szocialisták folytathatják, vagy az 1998 és 2002 között egyszer már kormányzó Fidesz kerül-e újra hatalomra. Ha szoros küzdelemben is, de az MSZP nyert, majd koalíciót kötött a szabad demokratákkal.
A Fidesz, amit már akkor is Orbán Viktor vezetett, újabb ciklusra ellenzéki létre ítéltetett. Az akkor még elpusztíthatatlannak hitt MSZP élén Gyurcsány Ferenc állt, akit akkoriban az egyik legígéretesebb feltörekvő politikusnak tartottak, miután ügyes machinációkkal maga alá gyűrte, vagy próbálta gyűrni a pártot, nem kevés ellenséget szerezve magának a párton belül. Ám azt Gyurcsány is tudta, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy akkor már évek óta mentek. A balliberális kormányzat ilyen-olyan trükkökkel próbálta eltakarni/elhallgatni a költségvetés valós helyzetét, elhazudva/eltitkolva a választók előtt a valós helyzetet.
Ez volt az oka, hogy Gyurcsánynak Balatonőszödön is győzködnie kellett a frakció tagjait. Meg kellett értetnie velük, hogy pár hónapon belül, de még az önkormányzati választás előtt százmilliárdos kiigazításra (értsd: megszorításokra) lesz szükség. A jelenlévők közül többeknek ez nem tetszett, féltették a párt népszerűségét. Ezekre a hangokra reagált záróbeszédében Gyurcsány a kelleténél nyíltabban.
„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk… Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz…”
– mondta párttársainak.
Aztán jött a nyár, majd az ősz, és szeptember közepén robbant a bomba.
Szeptember 17-e vasárnap volt. Éppen vidéken voltam, egy erdőben kirándultam. Akkor tudtam meg, hogy a Magyar Rádió akkori elnökét, Such Györgyöt értesítették arról, van ez a felvétel. Mivel nem voltam a fővárosban, folyamatosan telefonálgattunk, Such, a hírműsorokért felelős Sztankóczy András és én. Közülünk csak Sztankóczy volt Pesten. Úgy döntöttünk, hogy a felvétel hírértékű, ezért került egy vágott verzió a hírekbe, a teljes felvétel pedig a rádió honlapjára
– emlékezett vissza a vasárnapi napra Kerényi György, aki akkor a Magyar Rádió főszerkesztőjeként dolgozott.
Amikor vasárnap tudomást szereztem arról, hogy van ez a felvétel, mondtam, hogy adják le az anyagot a rádió Bródy Sándor utcai portáján. Szóltam az érintett kollégáknak, akik átvették. Miután ellenőrizték a hitelességét, és úgy döntöttünk, hírértékű, leadtuk. Azt tudtuk, hogy más szerkesztőségekbe is eljutott a felvétel
– ezt pedig már Such György mesélte a Telexnek, de azt forrásvédelmi okokból nem árulta el, ki „ajánlotta” neki a felvételt, honnan értesült a létezéséről.
Az elmúlt 16 évben elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen felvételt a közmédia leadjon, pláne elsőként, megelőzve a kereskedelmi médiumokat. Ez azonban négy évvel a Fidesz első kétharmados győzelme előtt még megtörténhetett. Ekkor a két egymással versengő politikai tömb egyike sem uralta úgy a közmédiát, mint ahogy évekkel később az a Fidesznek sikerült. Such György szerint a rádiósoknak csak két szempontot kellett mérlegelniük: hiteles-e a felvétel és hírértékű-e annak tartalma. Mindkettőre igen volt a válasz. Egy volt szocialista politikus szerint a szocialisták közül többen haragudtak emiatt Szilvásy Györgyre, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárra, mert szerinte Suchot ő „ajánlotta” az MSZP-seknek. De ha haragudtak is emiatt Szilvásyra, azzal azért tisztában voltak, hogy ha nem a rádióban, akkor máshol, de lejött volna a hangfelvétel.
Az is igaz, hogy a közrádió egy percig sem tétlenkedett. Még vasárnap, a 16 órás híreiben és a honlapján is közölte a hírt, aztán az Origón is megjelent. 17 óra körül Gyurcsány már el is ismerte az RTL Klub egyik riporterének, hogy a felvételen valóban ő beszél. És bár akkor még ez nem került szóba, de egyértelmű volt, hogy Gyurcsánynak esze ágában sincs lemondani.
„Akkor már javában készültem az ősszel esedékes önkormányzati választásra, ment a kampány, rengeteget jártam vidéki fórumokra. Azon a vasárnapi napon is éppen egy fórumra tartottam. Fel akartam készülni a szereplésemre, ezért frakcióautóval mentem. A sofőrt kértem, hogy a kocsiban ne szóljon a rádió, hadd koncentrálhassak a felkészülésre. Egyszer csak azt vettem észre, hogy folyamatosan csöng a mobilom. Először az MTI tudósítóját hívtam vissza. Kérdezte, mit szólok a frakcióülésen elhangzott beszédhez? Nem tudtam, miről van szó, úgyhogy visszakérdeztem. Az újságírónő azt hitte, hogy megjátszom magam, így akarok kibújni a válasz alól, pedig tényleg fogalmam sem volt az egészről. Így utólag elég komikus volt”
– ezt Lendvai Ildikó mesélte a Telexnek, hozzátéve, hogy az a stílus, amit Gyurcsány Balatonőszödön produkált, egyáltalán nem volt ritka, így tényleg nem tudta, mégis melyik beszédéről van szó.
„Muszáj volt beleállnunk” – mondta a Telexnek Gyurcsány kommunikációs csapatának egyik egykori tagja arról, miért próbálták a kormányfő beszédét pozitív színben feltüntetni. Az egykori stábtag szerint Gyurcsány tényleg fel akarta rázni az MSZP-t, de elfelejtette, hogy a pártban sok mameluk van, akinek esze ágában sincs változtatni. És azt sem vette figyelembe, hogy ami zárt körben elhangzik és ott „működik”, mint beszéd, az nem biztos, hogy a nyilvánosságban is működőképes.
„Ezek a mondatok kikerülve teljesen más hatást váltottak ki, mint Balatonőszödön”
– summázta a helyzetet az egykori stábtag. Arról eltérő beszámolókat hallottunk Gyurcsány egykori környezetéből, hogy számoltak-e a felvétel nyilvánosságra kerülésével. A legtöbben azt állították, hogy váratlanul érte őket. Mások úgy emlékeztek, hogy azért ez nem teljesen így volt. Orbán Viktor tollából, vagy legalábbis a neve alatt 2006 nyarán és kora ősszel, a Magyar Nemzetben jelent meg Vízválasztó címmel egy három részből álló cikksorozat. Ebben a Fidesz vezére a politikai hazugság természetét fejtette ki. Az igazmondás hiánya morális és gazdasági válságba sodorja az országot – szólt a tételmondat. Mindezt Orbán még jóval azelőtt írta, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra került volna.
A beszéd nyilvánosságra kerülése és az, hogy Gyurcsány nem akart lemondani, olyan események láncolatához vezetett, amire a rendszerváltás óta nem volt példa – túl azon, hogy a 2006-os parlamenti választáson kikapó jobboldalt mobilizálta, az utcára vitte. Ez is a Fidesznek kedvezett.
„A rendszerváltás után volt taxisblokád, de azt nem lehetett összehasonlítani a szeptember 17-e után következő eseményekkel” – magyarázta a Telexnek Such, aki szerint sem ő, sem a kollégái nem sejtették, mi lesz a beszéd nyilvánosságra kerülésének a következménye.
Márpedig a következmény elég látványos volt. Ebben persze a beszédnek az a része is szerepet játszhatott, ami nem a kormányzásról, nem a hazugságról, nem a trükkökről, hanem az emberekről, a politikai kultúráról is szólt, a kormánnyal elégedetlenkedők akaraterejét és kitartását némiképp lenézve:
„Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.”
Nem kellett ennél több. Órákkal a beszéd nyilvánosságra kerülése után már több ezren tüntettek a Parlament előtt, Gyurcsány lemondását és új választások kiírását követelve.
De a pokol csak másnap, hétfőn este szabadult el.
A tüntetők nem mentek haza, hétfőn pedig még többen érkeztek a Kossuth térre, amely aztán hosszú hónapokig a kormányellenes jobboldal szívcsakrájává vált, egybegyúrva és összehozva a mérsékelt és radikális irányzatok fiatalabb és idősebb híveit.
Szeptember 18-án a köztévé híradója ugyan beszámolt a kormányellenes tüntetésről, de a tüntetők között az a pletyka terjedt el, hogy csak pár száz demonstrálóról adtak hírt. Ezen felbőszülve a tüntetők közül páran átsétáltak a közeli Szabadság térre, az akkori tévészékház elé, hogy a tévében olvastassák be a követeléseiket. Az akció kezdeményezőjét Toroczkai Lászlónak hívják. Ő ma már a Mi Hazánk vezetője, öltönyös parlamenti képviselő, de akkor még a hazai szélsőjobboldali szcéna egyik ambíciózus figurája, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom első embere, amolyan utcai harcosa volt. Amikor a tévé biztonsági emberei nem engedték be őt és a társát, Toroczkai visszament a Kossuth térre, hogy áthívja az embereket a tévészékház elé.
Hosszú időn át élt egy olyan narratíva, hogy a székház előtt azért szabadult el a pokol, mert a tévé vezetése nem akarta átvenni Toroczkaiék petícióját, csakhogy ez nem igaz. Toroczkaiéknál ugyanis semmilyen petíció nem volt. Az, hogy a tüntetők egy részének kérését a tévé vezetése nem teljesítette, teljesen normális volt, hiszen jogszabály tiltja, hogy az elvileg független közszolgálati televízió műsorát külső beavatkozással bárki befolyásolja.
„Én még otthon voltam, amikor megtudtam, hogy áll a bál. A 4-es portánál megjelent három ember és közölte, hogy be akarnak olvasni valamit a tévébe. Ezt a portán lévő ember, nagyon helyesen, elutasította. Felajánlotta azonban, hogy ha egy szöveget át akarnak adni, akkor azt a hírszerkesztők a szakma szabályai alapján feldolgozzák a hírekben. De semmit nem adtak át, petíciót sem”
– mesélte a Telexnek Kert Attila, a köztévé akkori hírigazgatója, aki miután megtudta, hogy egyre nagyobb a feszültség a tévénél, autóba ült. Neki szerencséje volt, mert a mélygarázsba parkolta le a kocsit, így azt később a tüntetők nem gyújtották fel. Nem úgy a többit, ami a székház mellett parkolt.
Késő este a köztévé főbejárata előtt már több ezren álltak, a székházhoz rendőri erősítés érkezett. Akkor még a köztévét nézte mindenki, akit az aktuális politika érdekelt. Ha egy politikus mondani akart valami fontosat, azt a közmédiában tette. Az akkori közéleti viszonyokat jellemzi, hogy miközben odakint mérgükben ezrek gyűltek össze, hogy a kormányfő bukását követeljék, a köztelevízió Este című műsorában az MSZP elnökhelyettese, Juhász Ferenc vitázott élőben Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével. A műsort a köztévé legendás műsorvezetője, a 2019-ben elhunyt Baló György vezette, aki miután végzett Navracsicsékkal, Török Gábor politológussal elemezte a kialakult helyzetet.
A helyzetet, ami egyre erőszakosabbá és ijesztőbbé vált. A köztévé vendégei órákra az épületben, a tévéelnök irodájában ragadtak, tartva a téren ekkor már tomboló kemény mag dühétől. A tömeg szélén egyre több kíváncsiskodó, katasztrófaturista jelent meg. A kinti eseményeket élőben közvetítette a Fidesz házi csatornája, a Hír TV, és ekkor lett országosan ismert a csatorna riportere, a nemrég az MTVA székházából biztonsági őrök által kikísért Császár Attila is. Ő annyira lelkesen követte az eseményeket, hogy azt már nem egy erőszakossá vált tüntetésként, hanem forradalomként mutatta be, miközben a térről felkapott és eldobott kövek rendőröket, fotósokat sebesítettek meg. Az egész ország a Szabadság térre figyelt, az indulatok elszabadultak.
Az erősítés gyanánt érkező rohamrendőrök nem bírtak a tömeggel, a kemény mag a falhoz szorította őket. A rendőrségi vízágyú érkezésével a rendőröknek sikerült ugyan megtisztítaniuk a főbejárat környékét, ám miután a vízágyúból kifogyott a víz, a térről visszaszoruló egyenruhások visszavonulásra kényszerültek. Ezt látva a kemény mag még erőszakosabb lett. Felgyújtották az épületeknél álló autókat, köztük Baló György kocsiját is, a tűz az épületre is átterjedt. A kiérkező tűzoltók munkáját ugyan néhányan megpróbálták segíteni, de miután a kemény mag megszerezte a tömlőjüket, a vizet a rendőrökre irányították, így a tűzoltók inkább elzárták a csapot.
A kemény mag egy részét nem a politika motiválta, hanem a revans
– magyarázta ennyi év elteltével a Telexnek egy egykori ultra. A kemény mag zömét olyan fradista ultrák alkották, akik a kétezres évek elején többször kerültek már összetűzésbe a rendőrökkel, és nem egyszer tapasztalták meg a rendőri túlkapásokat. Most azonban, látván, hogy a rendőrség kezéből kicsúszott az irányítás, vérszemet kaptak. Ahogy azok a vidéki ultrák is, akik mindezt a tudósításokból nézték, és a látottakon fellelkesülve már készültek a következő napokra.
Amikor a Szabadság térre másodszor is visszatért a vízágyú, a tér füves területén elakadt, a rendőrök elmenekültek. A vízágyút a tüntetők körbevették, felmásztak rá, felgyújtották, de szerencsére akadt néhány ember, akik a bent ülő rendőröket kimenekítették. A külső szemlélődők és az eseményeket a helyszíni tudósításokból követők számára úgy tűnt, hogy a rendőrség egyszerűen csődöt mondott, képtelen volt megvédeni nemcsak az épületet, hanem a helyszínre küldött rendőröket, azaz a sajátjaikat is, akik tehetetlenül vergődtek.
Miután a rendőrök csődöt mondtak, a tüntetők megrohamozták az épületet, bementek, feltörték és kifosztották a büfét. Az épületben tartózkodó legmagasabb beosztású tévés, Kert Attila ekkor leállította a tévéadást és elrendelte a székház kiürítését. Csak a hajnali órákra csillapodott a helyzet, amikor a főleg fociultrákból álló kemény mag már elment, és a tévé épületébe békésebb tüntetők érkeztek, inkább csak nézelődni. Őket már könnyebben tessékelték ki a rendőrök.
Az ostrom másnapjának estéjén Baló György, akinek az autóját előző este egy győri fociultra felgyújtotta, két interjút is készített. Az egyiket Gyurcsány Ferenccel, a másikat Orbán Viktorral. Baló éles kérdéseket intézett nemcsak a kormányfőhöz, hanem a Fidesz első emberéhez is. Két történelmi interjú volt ez, a televíziós újságírás egyik emlékezetes pillanata. A Gyurcsány-kormány kommunikációs csapatának egyik tagja úgy emlékezett vissza: ha volt is valamiféle remény arra, hogy a miniszterelnök a saját javára tudja fordítani a beszédben elhangzottakat, a Baló-interjú után tudták, ez már nem volt lehetséges. Ugyanő beszélt arról is, hogy ha Gyurcsánynak köze lett volna a beszéd kiszivárgásához, akkor nem lett volna annyira felkészületlen, mint amilyen abban az interjúban volt.
2006. szeptember 17-e és 18-a fordulópont volt. Nem pusztán a beszéd nyilvánosságra kerülése és az erőszakos tévéostrom, vagy az azt követő, sokszor erőszakossá fajuló utcai tüntetéssorozatok és a szintén erre az időszakra jellemző rendőri túlkapások miatt. Hanem azért, mert az azt követő időszak, aminek ez a két nap a gyújtópontja volt, sok mindent megváltoztatott a politikában és a nyilvánosságban.
Ekkor kezdett látványosan változni az a médiakörnyezet is, ami egészen addig meghatározta a közéletet. Ellentétben a hagyományos, nyomtatott sajtóval vagy a kevésbé mobilis tévéstábokkal, az online portálok zömében fiatal újságírói és fotósai percről-percre tudták követni a szeptember 18-a után történteket, a Budapest utcáin zajló eseményeket. Sőt, ebből az online jelenlétből nemcsak az online portálok, de például az antiszemita, szélsőséges Kuruc.info is profitálni tudott, közvetve pedig a Jobbik is, ami két évvel később már az EP-be is tudott képviselőket juttatni. De Toroczkai párttársa, Novák Előd is akkoriban, voltaképpen az utcán kezdte a karrierjét. A Kossuth tér pedig olyannyira szimbolikussá vált, hogy az akkori eseményeknek a popkultúrában is nyoma maradt. „Igazi magyarok jöttek / A bezárt Kossuth térről” – énekelte Lovasi András a Kispál és a Borz egyik 2007-ben megjelent számában.
A 2006-os események szembesítették először az országot azzal, hogy a két politikai tömb politikusai, megmondóemberei és úgy általában a politizáló értelmiség az éveken át tartó árokásással végül két Magyarországot, két külön, egymással élesen szembenálló világot alkotott. A Facebook még sehol sem volt a magyar közéletben, de két véleménybuborék már létezett. Az ország egyik fele, leginkább a kormánnyal szimpatizálók a budapesti eseményeket szélsőséges rendbontásként, a tüntetőket pedig szinte egytől egyig huligánoknak látták és láttatták, akik csak káoszt akarnak és a tüzet szítani. A másik tábor viszont a rendőrökben szemkilövető, karhatalmi erőket, Gyurcsány Ferencben pedig egy akarnok vezetőt látott, aki akár erőszakkal is, de a hatalomban akar maradni.
Az őszödi beszéd teljesen eltérő módon csapódott le a közvéleményben, attól függően, hogy ki hogyan viszonyult a kormányhoz. A balliberális értelmiség zöme igazságbeszédként, a jobboldaliak hazugságbeszédként értelmezték azt. A beszéd egyes elemei, mint például az „Elkúrtuk”, vagy a „Nem kicsit. Nagyon”, mémesedtek, a különféle kommentfalakon a mai napig vissza-visszatérnek.
Ami tavaly nyáron a „Mocskos Fidesz!” volt, az 2006 őszén a „Gyurcsány, takarodj!”. Az, ami 2006-ban az MSZP-nek az őszödi beszéd, az közel két évtizeddel később a Fidesznek a kegyelmi ügy lett. Mindkét esemény felborította, megbillentette azt a rendet, amely addig szilárdnak látszott – és mindkettőben közös, hogy már a megborulás pillanatában válságban volt. Ahogy önmagában a kegyelmi ügy, úgy az őszödi beszéd sem jelentette a regnáló hatalom végét, de ugródeszkát adott a politikai versenytársnak. Az őszödi beszéd kiszivárgása után a kormány támogatottsága nem zuhant be, de kétségtelen, hogy amikor a megszorítások jöttek, már nem volt visszaút a lejtőn.
Jóllehet Gyurcsány a botrány kirobbanásakor még jó ideig kormányfő maradt, de a ciklust nem tudta kitölteni. Sőt, 2006. szeptember 17-től kezdve a székéhez minduntalan ragaszkodó, az egyes választókhoz továbbra is fölényesen kommunikáló Gyurcsány inkább csak erősítette, mintsem gyengítette Orbán Viktor pozícióját. Orbánnak pedig éppen jókor jött a beszéd, mert a 2006-os áprilisi Fidesz-vereség után a párton belül már akadtak olyanok, akik megkérdőjelezték, hogy vele valaha is újra sikeres lehet a jobboldal. Így viszont csak várnia kellett, az aprómunkát amúgy is elvégezték az utcai harcosok.
Ha nincs 2006. szeptember 17-e és az azt követő események, akkor talán a 2010-ben kiépülő Orbán-rezsim is erőszakosabb lett volna. 2006 ősze ugyanis a jobboldal emlékezetében úgy maradt meg, hogy a békés tüntetőket leverte az erőszakos karhatalom, bezzeg a Fidesz sosem lenne ilyen erőszakra képes. Ezért 2010 után Orbánék gondosan ügyeltek arra, hogy a rendőrség egy kicsit se tűnjön erőszakosnak, nehogy olyan kép alakuljon ki róluk, mint amilyen kép kialakult a hatalomról a Gyurcsány-kormány idején.
Az elmúlt 16 évben rengetegen játszottak el azzal a gondolattal is, hogy vajon kialakulhatott volna-e Orbán kétharmados rezsimje akkor, ha szeptember 17-én Gyurcsány lemond, a szocialisták bedobják a törölközőt és egy új választáson a Fidesz kap esélyt. A legtöbb ilyen gondolatkísérlet arra jut, hogy ebben az esetben Orbánnak nem lett volna kétharmada, és ha újra nyer, a 2008-as világválság okozta gazdasági bajokkal is neki, nem pedig a Gyurcsány után következő Bajnai-kormánynak kellett volna megbirkóznia.
Ha maga a beszéd és az arra adott gyurcsányi reakció a Fidesznek is kedvezett, nem igazán tudni, hogy Orbánéknak volt-e bármilyen aktív szerepe a 2006. szeptember 17-i események előtt. Az ugyanis a mai napig rejtély, hogy az őszödi beszéd hogyan került nyilvánosságra, ki vagy kik voltak a szivárogtatók.
Bár vannak olyan elméletek, hogy valójában Gyurcsányék szivárogtattak, a Telexnek a Gyurcsány-stáb egyik volt tagja ezt kizártnak nevezte. Azt viszont nem, hogy Gyurcsányt házon belül akarták hátbaszúrni. Az egykori stábtag szerint a beszédet egy-két olyan MSZP-s vezető akarhatta kiszivárogtatni, akik a Horn Gyula után következő generáció tagjaként arra számítottak, hogy ők fújják majd a passzátszelet a pártban, az ő idejük jön el, de ezeket a számításaikat az ambiciózus Gyurcsány keresztülhúzta. Azzal azonban nem számoltak a szivárogtatók, hogy ezzel nemcsak a miniszterelnök, de az MSZP sírját is megássák – magyarázta az egykori stábtag.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal elődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal kétszer is vizsgálta, hogyan szivároghatott ki a beszéd. Mivel az egy kormányüdülőben, egy nemzetbiztonságilag védett területen készült, ezért természetes volt, hogy a titkosszolgálat ki akarta deríteni a hátterét. Az első vizsgálat során az derült ki, hogy a beszédet két kazettára is rögzítették a hangtechnikusok: az egyik kazetta utána a Miniszterelnöki Hivatalba, a másik pedig az MSZP központjába került.
Az erről szóló titkosszolgálati jelentést nem, csak egy nem titkos, politikai vezetői összefoglalót olvastam. Ebből kiderült, hogy az a felvétel került nyilvánosságra, amelyik azon a kazettán volt, amit a pártközpontban tároltak
– mondta a Telexnek Lendvai Ildikó. Elmondása szerint már ebből az összefoglalóból kiderült, hogy a felvétel már nyáron az egyik vezető fideszes politikus birtokában volt, ugyanakkor a szolgálatoknak nem sikerült a szivárogtatót megtalálni. Lendvai abban is biztos, hogy a Fidesz már 2006 nyarán tudott a beszédről, ezért is írhatta Orbán Viktor azt a cikksorozatot a Magyar Nemzetben, amely szintén a beszédre utalt. Mindez azt a gyanút erősíti, hogy az MSZP soraiban áruló vagy árulók lehettek, de Lendvai szerint korántsem ennyire egyszerű a képlet. Elmondása szerint ugyanis annyira zavarta, hogy a soraikban árulók lehetnek, hogy pártelnökként 2009-ben arra kérte Bajnai Gordont, kérdezzen utána a szolgálatoknál, rendelkeznek-e újabb információkkal a kiszivárogtatással kapcsolatban.
Ekkor indult a második titkosszolgálati vizsgálat, aminek a nem titkos összefoglalói anyagában már az szerepelt, hogy a felvétel a Miniszterelnöki Hivatalból kerülhetett ki. Lendvai a Telexnek elmondta, hogy bár ez akár azt a gyanút is erősíthetné, hogy Gyurcsányék szivárogtattak, valójában nem erről lehet szó. Az egykori pártelnök szerint ugyanis amikor 2006 nyarán híre ment annak, hogy a Fidesznél lehet a felvétel, a Miniszterelnöki Hivatalnak segítő tanácsadók közül volt, akiknek lejátszották az őszödi beszédet. Lendvai szerint abból a célból, hogy felkészüljenek, ha nyilvánosságra kerül, milyen kommunikációs technikával védekezzenek. Lendvai állítása szerint ekkor találták ki azt a narratívát, ami az „igazságbeszédre” épült, és amiről utólag bebizonyosodott, hogy nem vált be.
Az NBH utódszervezete, az Alkotmányvédelmi Hivatal már a második Orbán-kormány idején, 2014-ben hozta nyilvánosságra az NBH őszödi jelentéseit. Ezekből kiderül, hogy tényleg két jelentés készült. Az első, 2007. május 21-i dátummal kelt jelentés a „Gyümölcsöskert” fedőnevű nyomozás eredményeit összegzi, a második, 2009. július 29-i pedig a „Gerilla” fedőnevű ügy lezárásáról szól.
A titkosszolgálati jelentés szerint a kiszivárogtatott beszédet a hivatalos rögzítésre felkért cég munkatársai készítették jóhiszeműen, hiszen arra szóban kérte meg őket egy meg nem nevezett személy. A második jelentés szerint egy „Guevara” néven emlegetett személy „szoros kapcsolatban” állt azzal az „erősen jobboldali beállítottságú” emberrel, aki a nyilvánosságra kerülése előtti napon a felvétel birtokában volt és azt emailben továbbította. Az ő kilétét azonban nem hozták nyilvánosságra.
Guevaráról a sajtó viszonylag hamar kiderítette, hogy ő az a kalandos életű, több külföldi titkosszolgálattal is kapcsolatba hozható Rózsa-Flores Eduardo, akit 2009-ben Bolíviában lőttek agyon az ottani hatóságok. A Kapu nevű folyóirat szerkesztőjének, Brády Zoltánnak az állítása szerint ő Rózsa-Florestől kapta meg a hangfelvételt azzal a kéréssel, hogy terjessze azt a magyar sajtóban. Noha Brády az állítását nem tudta alátámasztani, de az bizonyosnak tűnik, hogy több közvetítőn keresztül jutott el az anyag a médiához.
A döntően Rózsa-Flores titkos megfigyeléséből származó titkosszolgálati információk szerint a felvételt előbb a JobbikNET-hez akarták eljuttatni, de végül nem találták elég fajsúlyosnak a portált, ezért átadták a lehetőséget a Fidesznek. Az AH jelentése szerint szeptember 17-én már egy budapesti Fidesz-irodában döntöttek a felvétel sorsáról. A jelentés szerint az egybegyűltek hosszas huzavona után döntöttek arról, hogy hét médiumnak juttatják el motoros futárral a felvételt, az NBH még a futárt is azonosította, bár a nyilvános jelentésből kihúzták a nevét. Az anyag végül így jutott el a Magyar Rádióba, az RTL Klubhoz és az Origo akkori főszerkesztőjéhez, Weyer Balázshoz.
A történet keszekuszaságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Gyurcsány egyik egykori bizalmasa, Szigetvári Viktor – már az Együtt társelnökeként – a 2014-ben nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentéseket akkor így kommentálta:
„Nagyon tréfás ez az államilag hamisított őszödi jelentés. Persze szégyen is, hogy így járatják le a hazát szolgáló tisztek hivatását”.
