Beleszólást szeretnének a Nyírő dolgozói az új vezető kiválasztásába, de a minisztérium hónapok óta nem is válaszol nekik

Beleszólást szeretnének a Nyírő dolgozói az új vezető kiválasztásába, de a minisztérium hónapok óta nem is válaszol nekik
Fotó: Bődey János / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Nyáron kétszer is írt levelet az Egészségügyi Minisztériumnak a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) és a Független Egészségügyi Szakszervezet. A levelekben kezdeményezték, hogy véleményezhessék a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) főigazgatói székére beadott pályázatokat és magukat a pályázókat az intézmény dolgozói is. „Csalódottak vagyunk, megírtuk a javaslatot a minisztériumnak, de nem érkezett válasz” – mondta a Telexnek Srádi Péter, a MOSZ elnöke.

Előbb nyár elején Svéd Tamás államtitkárnak, majd augusztus elején Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek küldtek levelet a szakszervezetek. Srádi szerint több szempontból is problémás, hogy azóta sem kaptak választ egyik megkeresésre sem. „Egyrészt azért, mert a nyírős konfliktus alapvetően helyi konfliktus volt, a dolgozók kiállásának köszönhetően váltották le a főigazgatót, ezért megérdemelnék, hogy beleszólhassanak, milyen az új vezetés. Másrészt szisztematikus probléma az, hogy rendszeresen kerülnek vezető pozíciókba olyanok, akik nem vezetik jól az adott intézményt.”

Azért is lenne szerinte fontos, hogy a dolgozók támogatásával válasszák ki az intézmény új vezetőjét, mert a vezető támogatottsága később nagyon kihat a vezetői teljesítményére. Srádi azt mondta, a magyar gyakorlat kirívó, minden külföldi rendszerben van arra lehetőség, hogy a dolgozói visszajelzés beépüljön az ilyen folyamatokba.

„A döntés a fenntartóé, de véleményezési lehetőséget kéne adni.” A szakszervezetek a leveleikben kezdeményezték: első körben, a pályázatok megismerése után legyen egy dolgozóipreferencia-felmérés, hogy kiderüljön, a pályázókat milyen arányban támogatják a dolgozók.

A fővárosi Nyírő OPAI, a magyar pszichiátriai ellátás csúcsintézményének korábbi főigazgatója, Ézsi Robin márciusban nyújtotta be a lemondását. A pszichiáter végzettség nélküli, korábban mágusképző akadémiát vezető Ézsi kicsit több mint két éven át vezette a legnagyobb pszichiátriai centrumot. Vezetése alatt tömegesen hagyták ott a Nyírő OPAI-t szakorvosok és más dolgozók is. A Telex idén januárban hozta nyilvánosságra, hogy 40 nyírős orvos petíciót írt alá, amiben a főigazgató vezetése miatt kialakult szakorvoshiányból adódóan egyebek között osztálybezárásokat követeltek.

Az Okfő átvezénylésekkel próbálta orvosolni a helyzetet, de a szakmai szervezetek kiálltak a nyírős orvosok mellett, kimondták, hogy Ézsi Robinnak mennie kell. Heteken át sem az Okfő, sem az egészségügyi államtitkárság nem menesztette a Nyírő OPAI főigazgatóját. A budapesti pszichiáterek erre egységesen kimondták: március végétől nem vállalnak több ügyeletet, mint amennyit a törvény szerint kell nekik, ha nem teljesítik a követeléseiket. A fővárosi orvosok mellett aztán kiállt több száz magyar pszichiáter is. Március elején újabb orvosok mondtak fel a Nyírő OPAI-ban, Ézsi Robin pár nappal később mondott le az intézmény vezetéséről.

A szakemberhiány több év alatt alakult ki a Nyírőben, a főigazgató távozásával nem oldódtak meg egy csapásra az intézmény problémái. „Érdemi javulást nem sikerült elérni, de a további romlást sikerült megállítani.”

A szakszervezet elnöke, aki maga is a Nyírőben dolgozik, azt mondta, jelenleg „erős kivárás van az intézetben”. A szakorvosi létszám továbbra sem felel meg az elvártnak, érdemi előrelépés a szakorvosi létszámban nem történt. „Megterhelő volt a nyár, az intézet nyomás alatt állt a szabadságok miatt, fokozott megterhelés alatt álltak a dolgozók” – mondta Srádi. Szerinte a nyírős dolgozók arra számítanak, hogy egy megfelelő vezető kinevezésével a létszám is javulni fog.

Transzparenciát ígért a Tisza

Mivel a Nyírő OPAI év eleji krízisének fő oka az volt, hogy a dolgozók többsége nem tartotta jó vezetőnek Ézsi Robint, Srádi szerint különösen fontos, hogy egy hasonló helyzet kialakulását most el lehessen kerülni. Már csak azért is, mert annak idején Ézsi Robin főigazgatói kinevezése ellen több dolgozó is felszólalt, de ezeket egyáltalán nem vette figyelembe a fenntartó.

Az intézménybe vetett bizalom megrendítésére alkalmas lehet az, ha nem avatják bele a főigazgató kiválasztásának folyamatába a dolgozókat, fontos lenne, hogy ne utólag kelljen ezeket orvosolni – mondta Srádi. Jelenleg a dolgozók hivatalosan semmit nem tudnak arról, kik pályáztak a főigazgatói posztra, nem ismerik a pályázatokat, ahogy azt sem, jelenleg hol tart az egész kiválasztási folyamat.

Nem kaptak ugyan hivatalosan tájékoztatást arról, kik pályáztak, de az előzetes szóbeszédek alapján felmerült olyan név, akivel a dolgozók egy része nem dolgozna szívesen – mondta a szakszervezet elnöke.

„Nem gondoltuk volna ezt, meglepő, hogy nem alakult ki a transzparencia.”

Az biztos, hogy a Tisza választási kampányának központi eleme volt a transzparens kormányzás minden területen. Amikor a Nyírő OPAI vezetői válságát, a dolgozók petícióját nyilvánosságra hozta a Telex, Hegedűs Zsolt úgy reagált a Facebookon, hogy a kormányváltás után „nem zárt ajtók mögötti nyilatkozatokkal, hanem a szakmával partnerségben, őszintén és transzparensen” kezdenek dolgozni a pszichiátria területén is. Ezzel, és más kérdésekkel is megkerestük szeptember 16-án az Egészségügyi Minisztériumot. Válaszokat a cikkünk megjelenéséig nem kaptunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!