Hunter Biden
Súlyos fájdalmai vannak Joe Bidennek, rákbetegsége már a csontszöveteket is elérte
A 83 éves egykori elnök egyre rosszabb állapotáról fia számolt be, akit még apja részesített elnöki kegyelemben, többek között egy adócsalásról szóló ítélet után.
Ketrecharcra hívta ki Joe Biden fia Donald Trump két fiát
Egyelőre nem teljesen tiszta, hogy egyszerre, vagy egymás után akar megküzdeni Hunter Biden Eric Trumppal és Don Trump Juniorral.
Melania Trump egymilliárdos perrel fenyegeti Hunter Bident
Az előző elnök fia azt mondta egy interjúban, hogy a first ladyt Jeffrey Epstein mutatta be Donald Trumpnak.
Hunter Biden: Egyetértek Tarantinóval, a kibaszott George Clooney nem is színész, csak egy márka
Joe Biden fia káromkodva szidta Clooneyt, amiért visszalépésre szólította fel az apját.
Trump szerint érvénytelenek Biden utolsó elnöki kegyelmei, mert azokat nem személyesen írta alá
Trump szerint Biden így nem is tudott a kegyelmekről, akik pedig tudtak, azok bűncselekményt követtek el.
A republikánusok szerint jogtiprás, hogy Joe Biden kegyelmet adott a fiának
A demokraták megértőbbek, bár akadnak köztük is, akik bírálják a távozó elnököt, aki korábban azt ígérte, nem fog beavatkozni a fia elleni eljárásokba. Van abban valami, amit Joe Biden mond, hogy...
Joe Biden kegyelmet adott a saját fiának
Hunter Bident adócsalás és jogosulatlan fegyverbirtoklás miatt ítélték el korábban.
Joe Biden fia bűnösnek vallotta magát az adócsalási ügyében, akár 15 év börtönt is kaphat
Hunter Biden meg akarta kímélni a családját attól, hogy végig kelljen hallgatniuk a tárgyaláson a drogfüggősége alatt történteket.
Hunter Biden mégse megy perre a róla bemutatott meztelen képek miatt
Joe Biden amerikai elnök fia ügyvédeivel együtt július elején adott be keresetet a Fox News ellen. Ahogy azonban Joe Biden visszalépett a jelöltségtől, fia is visszavonta a keresetet.
Biden fia bepereli a Fox Newst, amiért intim képeket és videókat közölt róla
Hunter Biden azzal vádolja a csatornát, hogy a képek publikálásával megsérthette a bosszúpornó törvényt.









