Ez történt azokon a helyeken, ahol úgy rácuppantak egy iparágra, mint Magyarország az autó- és akkugyártásra

A kormány minden lakossági tiltakozás ellenére világosan elkötelezte magát, hogy az akkumulátoripart tegye Magyarország húzóágazatává. A tervezett akkumulátoripari beruházások összértéke 8000 milliárd forint volt 2024-ben. Nem köztudott, de Magyarország már tavaly a világ negyedik legnagyobb akkumulátorgyártója volt.

Nem teljesen egyedülálló a világban, amit a magyar kormány tesz: más országok is törekszenek arra, hogy a már most is domináns iparágukat tovább erősítsék. Szingapúr 14 milliárd dollárt, vagyis körülbelül 5000 milliárd forintot fektet a kikötője fejlesztésébe, annak dacára, hogy az már a világ egyik legnagyobbja. Ennél jóval kisebb nagyságrendben bár, de amerikai városok sokaságának a vezetői próbálják elérni, hogy a már most a helyi gazdaság kulcsát jelentő Amazon-raktár vagy szupermarket-elosztóközpont további beruházásokat hajtson végre.

Jó ötlet egy már így is jelentős iparágat tovább erősíteni helyben? Rövid távon nem lehetetlen, hogy a válasz igen. Olyan iparágakról beszélünk, amik dinamikusan fejlődnek, ezért várható, hogy számos munkahelyet tudnak teremteni. Ha ráadásul az adott ország vagy város olcsóbban tudja termelni az adott terméket, mint mások, akkor a világgazdaság is profitálhat ebből. Nem meglepő, hogy a politikusok ezeket a rövid távú előnyöket szeretik hangsúlyozni.

Hosszú távon viszont a hatás sokkal kevésbé egyértelmű. Ha a helyi gazdaság szerkezete még egyoldalúbbá válik, vagyis növekszik az, amit a közgazdászok iparági koncentrációnak neveznek, két probléma is jelentkezhet. Először is az iparág, ami most rohamosan fejlődik, később hanyatlásnak indulhat, magával rántva az egész gazdaságot. Másrészt ha a gazdaság nagyon egyoldalúvá válik, akkor hiányozni fognak az iparágak közötti kapcsolódások, azaz értékteremtő szinergiák.

Egy új tanulmányomban az angol városok iparági koncentrációjának hosszú távú hatásait vizsgálom. Szerzőtársaimmal kétszáz évre visszamenőleg gyűjtöttünk adatokat ezeknek a városoknak az iparszerkezetéről. Ez lehetővé tette, hogy megvizsgáljuk az iparági koncentráció történelmi távú hatásait.

A tanulmányunk fő megállapítása, hogy a nagy iparági koncentrációjú városok végső soron elszegényedtek. Ezt mutatja be az alábbi ábra. A vízszintes tengely egy adott város iparági koncentrációját mutatja 1881-ben, az átlagos városhoz képest. A függőleges tengelyen a város átlagbérszintje látható 2020-ban. A pontok mérete a városok számával arányos. Jól látható, hogy az 1881-es iparági koncentráció és a 2020-as átlagbér közötti kapcsolat negatív: a 19. század végén az átlagosnál 50 százalékkal erősebb iparági koncentrációjú városok mára 10 százalékkal szegényebbek lettek.

A tanulmányban megmutatjuk, hogy ez a negatív kapcsolat akkor is fennáll, ha olyan városokat hasonlítunk össze, amik az egyéb jellemzőikben, például az eredeti népességükben és a földrajzi adottságaikban, hasonlóak. Sőt, akkor is megmarad, ha az összehasonlítást olyan városok között végezzük, amelyeknek az iparágai országos szinten hasonlóan fejlődtek 1881 óta. Ez az eredmény megmutatja, hogy az egyoldalú gazdaságszerkezetű városok elszegényedése nemcsak az iparágaik hanyatlásából ered, hanem az iparágak közti szinergiák már említett hiányából is. Ezeknek a szinergiáknak a fontosságáról évtizedek óta beszélnek a városgazdászok, többek között a fél évszázad alatt 2 milliósról 600 ezer lakosúra csökkent amerikai Detroit negatív példáját bemutatva.

A Defacto szerint ezek az eredmények rávilágítanak arra, hogy nagy körültekintésre van szükség az iparpolitika megtervezésekor. Ha nem tudjuk megőrizni a gazdaság iparszerkezetének a sokszínűségét, akkor hosszú távon jelentős károkkal nézhetünk szembe.

Ha szeretne a Defacto-elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!