
Orbán Viktor régi barátja, az elmúlt években Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget nyújtott a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek az Alcsútdobozon, több jel szerint konkrétan a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéséhez – derül ki egy bizalmas dokumentumból, amely a Direkt36 birtokába jutott.
Az irat szerint a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég azzal segítette Orbán Győzőt, hogy egy 2023-2024-es, a beruházás részleteit ismerő egyik forrás szerint 3,6 milliárd forintos költségű munkához ők biztosítottak fedezetet. Ennek lényege, hogy minden nagyobb beruházás előtt az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég forrása az adott építkezésre. A dokumentum értelmében Orbán Győző helyett ezt a fedezetet ebben az esetben Mészáros Lőrinc cége igazolta, illetve fizette ki.
Bár a birtokunkba került iratban a beruházásról kevés információ szerepel, több jel is arra utal, hogy az Orbán apja által régóta épített, egyre fényűzőbbnek kinéző hatvanpusztai ingatlankomplexumról van szó.
A dokumentumban a beruházást „8087 Alcsútdoboz” néven emlegetik, ezzel vélhetően a projekt helyszínére utalva (8087 a település irányítószáma). A hatvanpusztai birtok a település közvetlen közelében van, és a helyi önkormányzathoz és építőiparhoz kötődő több forrás is azt mondta a Direkt36-nak, nem tudnak arról, hogy Orbán Győzőnek lenne más nagyobb, milliárdos értékű beruházása a faluban vagy a közelében.
Más információ is utal arra, hogy Hatvanpusztáról van szó. A dokumentumból ugyanis kiderül az, hogy az építkezés kivitelezését a Fejér B.Á.L. Zrt. nevű cég végzi. Ennek a szintén Mészáros Lőrincnek (és gyerekeinek) a tulajdonában álló cégnek az egyik munkagépe tűnt fel egy olyan, a hatvanpusztai birtokról készült fotón, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közzé.
Ez az alcsútdobozi beruházással összefüggő pénzügyi tranzakció minden korábbinál erősebb bizonyítéka annak, hogy van pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és a kormányzati döntéseknek is köszönhetően mesés vagyont felhalmozó Mészáros Lőrinc között.
Mészáros egy ügyvédi irodán keresztül reagált a megkeresésünkre. Ők a kérdéseinkre nem válaszoltak, és hangsúlyozták, hogy a birtokunkban lévő dokumentum hitelességét sem támasztják alá. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egy ilyen dokumentum megszerzése és birtoklása kimerítheti az üzleti titok megsértésének bűncselekményét.
Az Első Fedezetkezelő Zrt. vezérigazgatója, Novák Zalán azzal hárította el a válaszadást a kérdéseinkre, hogy az általunk kért információk „fizetési titoknak” minősülnek. Ő is hozzátette, hogy ezek nyilvánosságra hozatala bűncselekménynek minősülhet.
Orbán Győző és Orbán Viktor nem válaszolt a kérdéseinkre.
Orbán Győző segédje
A Direkt36 birtokába került irat egy úgynevezett fedezetkezelési eljárásból származik. Ennek lényege, hogy a jogszabályok szerint a Magyarországon zajló, a jelenlegi számítások szerint mintegy 2,1 milliárd forintnál nagyobb értékű építési beruházások esetén a beruházónak kötelező fedezetkezelőt bevonnia a projektbe.
A beruházónak egyrészt igazolnia kell, hogy rendelkezésére állnak a projekt kivitelezéséhez források, másrészt ezt a pénzt a fedezetkezelő cég számára bizonyos ütemezés szerint át kell adnia, és a konkrét építkezést végző kivitelező cég már tőle fogja megkapni a munkája ellenértékét. Ezt a gyakorlatot még 2009 végén vezették be azzal a céllal, hogy elkerüljék azt a korábban súlyos problémát okozó jelenséget, amikor egyes építkezések kivitelezői nem jutottak hozzá a pénzükhöz.
A fedezetkezelési piac egyik legnagyobb szereplője az Első Fedezetkezelő Zrt. nevű cég, amely 2010 elején jött létre. Ez a társaság intézte Orbán Győző beruházásának fedezetkezelését is, amelyben megjelentek Mészáros Lőrinc érdekeltségei.

A birtokunkba jutott dokumentum az erről szóló akta egyik melléklete. Ebben a „teljesítési segéd fedezetbiztosítási nyilatkozata” nevű dokumentumban az áll, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Talentis Group úgynevezett „teljesítési segéd”-ként jelenik meg Orbán Győző beruházásában.
„Alulírott teljesítési segéd kijelentjük, hogy az Építtetővel létrejött megállapodás alapján az Építtető helyett kívánjuk a fedezetet biztosítani”
– áll a Talentis egyik igazgatósági tagja által aláírt dokumentumban, amelyben az Építtető szó Orbán Győzőre vonatkozik.
A Talentisnek meg kellett indokolnia, hogy miért fizetik ki a fedezetet Orbán Győző helyett. A választható opciók között volt az, hogy valamilyen tulajdonosi vagy szerződéses viszony, illetve esetleg bankhitel áll-e a döntés mögött. A Mészáros-cég azonban az „egyéb” opciót választotta, és csak annyit írt oda, hogy „folyamatban lévő üzleti tárgyalásokra tekintettel” vált teljesítési segéddé. A Talentis nem reagált arra a kérdésre sem, hogy milyen tárgyalások voltak ezek.
Úgy tűnik, hogy Mészáros nagyon megbízott Orbán apjában. A nyilatkozatban szerepel ugyanis az is, a fedezetet úgy nyújtották, mintha az Orbán Győző „részéről történt volna”. A dokumentumban rögzítették, hogy a fedezetet el is helyezik az Első Fedezetkezelő Zrt. számlájára. A Talentis emellett kijelentette azt is, tudomásul veszik, hogy az általuk „közvetlenül vagy közvetve biztosított összeg(ek)et a Fedezetkezelőtől kizárólag az Építtető” – vagyis Orbán Győző – „követelheti vissza”. Vagyis ezek szerint a pénz átadása után Mészárosék teljesen le is vették róla a kezüket, és átadták a rendelkezés jogát a miniszterelnök apjának.
A nyilatkozatban szerepel az is, hogy a Talentis a fedezetet „készpénz óvadék”-ként teljesítette, valamint hogy ezt később „részben vagy egészben bankgaranciával” tervezik kiváltani. Rákérdeztünk a Talentisnél, hogy ez pontosan mit jelentett a gyakorlatban, de nem válaszoltak a kérdéseinkre.
Szokatlan megoldás
Több, az építőiparban és a fedezetkezelésben jártas forrás is szokatlannak tartja ezt az egész konstrukciót. „Ilyenről még nem hallottam” – mondta egy építőipari vállalkozó, amikor a szereplők konkrét megnevezése nélkül felvázoltuk neki, hogy egy, a beruházótól papíron független cég beszáll teljesítési segédként a fedezet biztosításába.
Jogi szakértők pedig furcsának találták azt, hogy egy magánszemély kap segítséget egy cégtől, miközben hivatalosan nincs köztük tulajdonosi kapcsolat. Azt is szokatlannak értékelték, hogy ugyanaz a cég tűnik fel az ügylet két oldalán. Ebben az esetben ugyanis az történt, hogy Mészáros egyik cége adja a fedezetet egy építkezésre, amelynek kivitelezését egy másik érdekeltsége, a Fejér B.Á.L. végzi. A két cég között pedig ott van Orbán Győző, akinek – legalábbis az iratban foglaltak alapján – nem kell pénzügyi kockázatot vállalnia, miközben az ő érdekében zajlik a beruházás.
Amikor egy fedezetkezeléssel is foglalkozó jogásszal a konkrét szereplők megnevezése nélkül ismertettük a konstrukciót, először nem is értette, hogy történhet ilyen.
„Gondoljunk bele, hogy a kivitelező és az építtető olyan megállapodást köt, hogy ha az építtető valamiért nem fizeti ki a kivitelezőt, akkor majd a kivitelező kifizeti magának a díjat? Úgy vállaljam el a munkát, hogy majd magamnak kifizetem? Ennek mi értelme?”
– tette fel a kérdést a jogász.
Milliárdos munkák
A birtokunkba került nyilatkozat 2023-ban készült, és egy, az ügylet részleteit ismerő forrás szerint a beruházás annak az évnek májusában indult és 2024 június végén volt a tervezett befejezése. A forrás szerint a kivitelezés tervezett ellenértéke 3,6 milliárd forint volt.

Arról nincs információ, hogy ezek pontosan milyen munkálatok voltak, de ha valóban a hatvanpusztai építkezéssel függött össze az ügylet, ott abban az időben javában zajlottak különböző munkálatok. Tehát vélhetően az ott már évek óta zajló fejlesztések egy szakaszára vonatkozik a birtokunkba került irat.
A Gulyáságyú média 2023 novemberében arról számolt be, hogy „nagy építési forgalmat” tapasztaltak a környéken, a videójukon pedig bemutattak egy kivitelezés alatt álló új építményt a birtokon. Fél évvel később Hadházy Ákos független parlamenti képviselő az újsággal közösen készített felvételein már az látszott, hogy a birtok közepén áll egy új építmény, amelynek a tetején egy üvegház is kialakításra került.
Orbán Győző hatvanpusztai birtoka, amelyet egyik cégén keresztül vásárolt meg 2011-ben, már korábban összekapcsolódott Mészáros Lőrinc nevével. Mészáros az Átlátszó megkeresésére ugyanis 2012-ben elmondta, ő bérli a területet a miniszterelnök apjától, hogy azon tárolja munkagépeit. Ferenczi Krisztina újságíró pedig Narancsbőr című könyvében azt is megírta, hogy Mészáros a bérleti díjat tíz évre előre, egy összegben fizette ki Orbán cégének.
A birtok átalakítása 2019 körül kezdődött meg. Hadházy Ákos ekkor légifelvételeken mutatta be az építkezést, két évvel később pedig a HVG szúrta ki Mészáros egyik cégének, az Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-nek munkagépét.
Orbán Viktor többször hangoztatta, hogy a birtok nem az övé, hanem az apjáé, és a felesége, Lévai Anikó is csak akkor megy Hatvanpusztára, ha az apja megkéri erre. A miniszterelnök igyekezett jelentéktelennek beállítani a birtokot, az egyik nyilatkozatában például gazdaságnak nevezte azt. Az épületek energetikai tanúsítványaiból azonban kiderült, hogy az épületkomplexum nagyobbik szárnyát lakóépületként regisztrálták.

A Direkt36 munkatársai is ellátogattak Hatvanpusztára egy szeptemberi napon, de akkor nem volt komolyabb mozgás a birtokon és annak környékén, és nem láttuk ott sem a miniszterelnök apját, sem más családtagját.
Ezt követően elmentünk Orbán Győző gánti bányájához. Ott az egyik dolgozó először letagadta, hogy a miniszterelnök apja a helyszínen van, de a beszélgetés közben egyszer csak feltűnt Orbán Győző.
Miután bemutatkoztunk neki, csak annyit mondott, hogy „drágáim, nincs ügyfélfogadás, előzetes bejelentkezés kell emailen”. Amikor jeleztük neki, hogy a hatvanpusztai beruházásról szeretnénk kérdezni, közölte, hogy távozzunk, mert ez magánterület, majd visszament a bánya bejáratánál álló irodaépületbe.
A cikk megjelenése előtt napokkal küldtünk neki írásban kérdéseket, de ezekre nem válaszolt.
Ha szeretnéd követni a Direkt36 további cikkeit, iratkozz fel a nyomozásainkról szóló értesítésekre.