Nem minősül zaklatásnak, ha a hangoskodó fiatalok zavarják az idősebb kollégáikat a munkahelyen
Azok az idősebb munkavállalók, akiket a munkahelyükön zavar a húszas-harmincas éveikben járó kollégáik harsánysága, nem a koruk miatti zaklatás áldozatai – erről döntött a napokban egy brit munkaügyi bíróság.
Az ítélet a hatvanas évei végén járó Catherine Ritchie ügyében született. Az adminisztrátorként dolgozó nő azért perelte be a főnökeit a munkaügyi bíróságon, mert úgy érezte, a fiatalabb munkatársai túlságosan hangosan szórakoznak, miközben ő a munkáját próbálná végezni.
Ritchie a bíróságon elmondta, hogy nehezen tudta elviselni a „zajos és harsány” fiatalabb kollégák „rendkívüli időpocsékolását és alacsony hatékonyságát”. Ráadásul miattuk neki is hangosan kellett beszélnie, amitől lüktető fejfájása lett és berekedt.
Ritchie 66 éves volt, amikor az elektrotechnikai vállalatnál kezdett dolgozni, ő volt a legidősebb munkatárs. Elmondása szerint amikor a feletteseinek jelezte, hogy nagyon zavarja az irodai ricsaj, kérte, hogy dolgozhasson otthonról, de ezt nem engedélyezték neki.
A hertfordshire-i Watfordban működő bíróság ítéletében úgy döntött: amit a nő átélt, az nem minősült zaklatásnak. Indoklásukban azt írták: „A bíróság elfogadta, hogy a felperes komolyan vette a munkáját, és mindig professzionális akart maradni, de nem volt észszerű, hogy ezt a normát valamennyi munkatársától megkövetelte. Mindez azt eredményezte, hogy a felperes indokolatlanul felháborodott a viselkedésük miatt, holott erre nem lett volna oka.”