Hogyan beszélgess a gyerekeddel a politikáról?

Kezdhetném azzal, hogy úgy beszélgessen a szülő a gyerekével a politikáról, ahogyan minden másról beszélget, és akkor ezzel véget is érne a cikk. De pontosan tudom, ahogyan a szexualitás vagy a halál gondolata, úgy mára a politikai kérdésekről való kommunikáció, a „politizálás” is tabunak számít egy gyerektársaságban, mert a „politika nem gyereknek való”. Miközben a politika nem felnőtt műfaj, hiszen a gyerekeket közvetlenül érintő kérdésekről (is) szól, ezáltal a mindennapjaik része. A gyerekek bevonása az őket érintő kérdésekbe, döntési folyamatokba pedig elengedhetetlen.

Pszichológusként tudjuk, hogy a tabusítás nem segíti a megértést, ellenben növeli a szorongást és magára hagyja a kíváncsi gyereket a kérdéseivel, gondolataival. Egyedül képtelen lesz megküzdeni azzal az információáradattal, amivel szembe találja magát úton-útfélen. Így pedig alapvető gyerekjogok fognak sérülni, mert információra és érzelmi biztonságra nemcsak a felnőtteknek, de a gyerekeknek éppúgy szükségük van.

Nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy valódi fizikai és lelki biztonságban érezhessék magukat abban a világban, országban, ahol élnek.

A Google és a Meta felületeiről ugyan 2025 szeptemberétől elvileg eltűntek a politikai tartalmú hirdetések, de egészen odáig gyerekek tömege találkozhatott politikai célú hirdetésekkel game playek nézése, vagy éppen a tömegközlekedés közepette. Akaratlanul is a szemük elé kerültek olyan üzenetek, melyekből vagy semmit nem értettek, vagy éppen félreértettek, amellett, hogy az érzés, amit az üzenet kiváltott, megérkezett hozzájuk.

Azokban a családokban, ahol beszélgetnek egymással, előkerülnek mindazon érzések, kérdések, melyek a gyerekben ilyenkor megjelennek. Ahol azonban ezekre a beszélgetésekre nem kerül sor, ott a gyerekek magukra maradnak az ijedelemmel, szorongással, vagy éppen a videó közvetítette rémképpel. A szabályozás ugyanakkor nem garancia arra, hogy ne jusson el a továbbiakban hozzájuk politikai tartalmú üzenet, ezért lenne fontos – ha eddig nem is tettük –, hogy ezután felelős felnőttként segítsünk a gyerekeknek értelmezni, feldolgozni mindazt, amivel találkozhatnak.

A pozitív pszichológia jegyében sokkal inkább az élettel való elégedettséggel, a boldogsággal és az emberi jólléttel kapcsolatos üzenetekkel kellene a gyerekeknek találkoznia, ami nem jelenti azt, hogy a negatív érzéseket eltagadjuk. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a közbeszéd, vagy a közélet eseményei nemcsak a felnőttekre, de a gyerekekre is hatnak, formálják őket. A közvetlenül (videók, plakátok) vagy éppen közvetve (a szülői viselkedés, reakciók megfigyelése útján) megtapasztalt információk éppúgy annak a szociális tanulási folyamatnak a részei, amelyek a személyiségfejlődés egyik alapját jelentik a gyerekkorban.

Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója számos szempontot és irányelvet említ a téma kapcsán. „A politika nem csupán pártok versengéséről szól, hanem arról, hogyan szervezzük meg közösen az életünket: milyen szabályok határozzák meg az iskolát, környezetvédelmet, az egészségügyet vagy a digitális világot. Ezek mind közvetlenül érintik a gyerekek életét – ezért a politika nem felnőtt téma, hanem a gyerekek mindennapjainak is része.”

A pártatlanság és a kritikus gondolkodás fejlesztése is kulcsfontosságú. „A cél nem az, hogy egy politikai álláspontot közvetítsünk, hanem az, hogy megmutassuk: különböző nézőpontok léteznek, és ezekről lehet gondolkodni, kérdezni, vitatkozni. Ez fejleszti a gyerekek kritikai gondolkodását és demokratikus attitűdjét.”

A részvételre nevelés kisgyerekkorban kezdődik

Nem kérdés, hogy a gyerekeket be kell vonni azokba a döntésekbe, amelyek hatással vannak rájuk. Ez Szlankó szerint nem azt jelenti, hogy minden politikai részletet meg kell velük vitatni, hanem azt, hogy teret kell adnunk a kérdéseiknek, véleményüknek, és lehetőséget kell adnunk arra, hogy megértsék, mi történik körülöttük.

Ahogyan arról korábban is beszéltem, a gyerekeknek joguk van az információhoz és a véleménynyilvánításhoz. „A Gyermekjogi Egyezmény nemcsak a részvétel jogát garantálja, hanem azt is, hogy a gyerekeknek joguk van hozzáférni az őket érintő információkhoz, és joguk van kifejezni a véleményüket. Ez nem kedves gesztus a felnőttek részéről, hanem alapvető jog, amit nekünk, felnőtteknek kötelességünk biztosítani. A politikáról való beszélgetés tehát nemcsak pedagógiai kérdés, hanem jogi kötelezettség is” – hangsúlyozza Szlankó.

Az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója szerint számos országban – különösen Nyugat-Európában – látunk példákat arra, hogy gyerekek és fiatalok aktív szerepet vállalnak közéleti kérdésekben, például a klímaválság kapcsán. Ezek a példák nemcsak azt mutatják meg, hogy a gyerekek képesek hatást gyakorolni, hanem azt is, hogy a társadalom képes tanulni tőlük és velük együtt alakítani a jövőt.

Fontos, hogy egy gyerek – a számára megteremtett biztonságos térben – merjen kérdezni, hogy a kérdéseivel ne hagyjuk magára, hogy érezhesse, a gondolatai értékesek és érvényesek. „Ez nemcsak a demokráciára nevelés alapja, hanem az önbizalom és a társadalmi szerepvállalás fejlődésének is kulcsa.”

Hogyan beszélgessünk a legkisebbekkel?

Szlankó Viola szerint a tudatos, felelős állampolgár nem egyik napról a másikra születik. A közösségi döntéshozatal, a mások véleményének meghallgatása és az önálló gondolkodás képessége már gyerekkorban elkezd formálódni – például amikor közösen szabályokat alkotunk, vagy megbeszéljük, miért fontosak bizonyos döntések.

A politikai életnek mindenkori témája az adócsökkentés vagy adóemelés kérdése, amelyről politikai pártok kommunikálnak, pedig e kérdésnek a lényege közpolitikai jellegű. Közös ügyünk. Tehát nem magától értetődő, hogy félnünk kellene a gyerekekkel beszélni arról, hogy mit jelent az adó. Hiszen az ő szintjükön is megragadható: egy nagy kórház olyan sok pénzbe kerül, hogy azt egyetlen ember nem tudja kifizetni. De nagy kórházakra szükségünk van, mert komolyabb betegségeket ott tudnak meggyógyítani. Ezért a magyar emberek összefognak: mindenki a pénzéből egy kicsit belead – innen jön a neve –, és mivel sokan vagyunk, sok pénz össze fog gyűlni, vagyis megépülhet a kórház.

És rengeteg hasonló dolog van, amire az adónkat költjük. Na de mi a fontosabb? Az iskola vagy a kórház? Ezt el kell döntenie valakinek, aki ért ehhez, meg ahhoz, hogyan kell ügyesen felhasználni a közös pénzeket – ők a politikusok. Ők pedig vetélkednek egymással, mert mást gondolnak arról, hogyan kellene jól használni a közös pénzünket. És így tovább, kézzelfogható példákon keresztül könnyedén megmagyarázhatjuk, miről van szó az online reklámokban és óriásplakátokon anélkül, hogy a pártpolitikai részletkérdésekbe belebonyolódnánk. Persze ha megfelelően leegyszerűsítjük számukra, abba is bele lehet menni, de talán az nem annyira a közös ügyeink leglényegét érinti. Előbb érdemes az alapokkal tisztában lenni, mielőtt az indulatokat is felkavarni képes napi politikára terelődne a szó. Hogy a fa ne takarja ki az erdőt.

Hogyan beszélgessünk a kamaszokkal?

A nagyobb gyerekekkel vagy kamaszokkal azonban már elvont fogalmak mentén is beszélgethetünk, melyek segítségével nem csupán a javak praktikus újraelosztásáról van szó, mint a fenti, kisebbeknek szánt példában, hanem az állam, az államalakulat és a hatalom kérdéseiről is. Hogy a politika azt is jelenti, hogy a közösség meghatározza, ki vagy kik hozzák a döntéseket és hogyan. Mit jelent, hogy felhatalmazunk valaki egy döntés meghozatalára, vagy hogyan dől el, hogy a politikusnak mit szabad és mit nem szabad elrendelnie. Illetve ennek párjaként, hogy azt is meghatározzuk, nekünk állampolgároknak mi áll szabadságunkban, és mi nem. Vagyis a jog és a törvényhozás témáját is érinthetjük, ami igazán izgalmas lesz, hiszen a nagyobb gyerekeknek már megszilárdult az erkölcsi szabályok létezéséről való tudata, és az erkölcsi dilemmák vagy a törvények és az erkölcs kapcsolata foglalkoztathatja őket. Nos, mire ezeket átbeszéljük velük, az már a közbeszéd kicsiben: a vélemények kinyilvánítása, álláspontok megvitatása a közös döntések meghozatalához – ez a megvalósult politika első lépése.

Amikor a gúny és az ellenségeskedés kerül előtérbe

A gyerekek mindent letapogatnak, ami körülöttük zajlik. Egy-egy arcrezdülésből, mozdulatból olvasnak és levonják a következtetésüket. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan beszélünk körülöttük, és hogyan viselkedünk egy-egy intenzívebb vita hevében. Mindez pedig nemcsak a szülők és a családok felelőssége, de a politikai szereplőké is.

Szlankó Viola felhívja a figyelmet arra, hogy a közélet nyelve nem marad a politikáé: a gyerekek is figyelik, tanulják és továbbviszik azt. A személyeskedő támadások, az ellenségképzés és a megalázó retorika nemcsak a közbeszédet formálják, hanem hatnak a mindennapi viselkedésünkre is – az iskolában, a családban, az online térben. Miközben a gyerekeket tiszteletre, empátiára és párbeszédre tanítanánk, a közéleti viták sokszor ennek az ellenkezőjét közvetítik: azt, hogy a másikat nem meghallgatni kell, hanem legyőzni, hogy az agresszív hang erősebb az érveknél. Ha ez következmények nélkül marad, az azt üzeni, hogy a megosztottság természetes, az együttműködés pedig kevésbé érték.

A másik bántása, megalázása, a tisztelet mellőzése azt tanítja meg a gyereknek, hogy a konfliktusok kezelésének ez a módja.

A gyermekek legfőbb, mindenek felett álló érdeke azt kívánja, hogy az őket körülvevő felnőttek – legyen az szülő, pedagógus, gyermekvédelmi szakember, vagy éppen politikus – legyenek tisztában a gyermekek jogaival, azokat a mindennapok során a legjobb tudásuk szerint segítsék érvényre juttatni. Az EU 2021-es gyermekjogi stratégiája többek között kimondja, hogy a gyerekeknek joga van részt venni a politikai és demokratikus életben. A gyermekjogok biztosításával tudunk csak egy olyan világot teremteni a gyermekeink számára, ahol kiszolgáltatottság helyett érzelmi biztonság veszi körül őket.