„Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom a keselyűknek. [...] Rituális áldozatot követelnek, és én tudok szembenézni vele.”
A korabeli híradások szerint ez állt az Egyesült Királyság egyik legnagyobb politikai botránya, a Profumo-ügy kulcsfigurájaként elhíresült Stephen Wardnak a búcsúlevelében, amit azelőtt írt, hogy 1963. júliusában túladagolta magát.
A brit arisztokrácia csontkovácsa, playboy, egy törtető strici vagy a politikai játszmák áldozata – máig nem teljesen egyértelmű, melyik jellemzés áll a legközelebb az igazsághoz Ward esetében. Az biztos, hogy nagy hatású figuráról van szó: csontkovácsként és a társasági élet egyik origójaként a legfelsőbb politikai körökkel került kapcsolatba, kliense volt Elizabeth Taylor és Sophia Loren, ajánlották Winston Churchillnek, kezelte Mahatma Gandhit és Fülöp edinburgh-i herceg, II. Erzsébet királyné férje is többször megfordult nála.
Minden sikeres brit mögött ott áll a csontkovács
Stephen Ward 1912-ben, a Londontól északra fekvő Lemsfordban született, a helyi plébános, Arthur Evelyn Ward második fiaként. A középiskola után Londonba költözött és határozottabb karrierelképzelések híján kipróbált mindenfélét, dolgozott szőnyegkereskedőként, fordítóként és teakereskedőként, de tanult a párizsi Sorbonne-on is.
Végül az anyja rábeszélésére lett csontkovács, ehhez a képesítését az Egyesült Államokban szerezte meg. A második világháború alatt közlegényként szolgált a seregben, és bár a képesítését nem fogadták el, gyakran reklámozta oszteopátiás képességeit. 1944-ben Indiába vezényelték, itt már több alkalmat talált arra, hogy gyakorolja a szakmáját, így kezelte egyszer magát Mahatma Gandhit is – erre a találkozásra később Ward élete legfontosabb eseményeként emlékezett vissza.
A háború után az egyik londoni klinikán kezdett dolgozni, itt találkozott első befolyásos klienseivel, mint az amerikai nagykövet W. Averell Harriman és Winston Churchill veje, a politikus Duncan Sandys, aki a miniszterelnöknek is beajánlotta a csontkovácsot. Egyre kiterjedtebb ügyfélkörének köszönhetően nemsokára meg tudta nyitni saját praxisát a London központi részén lévő Cavendish Square-en, ahol egymásnak adták a kilincset a showbiznisz és a politikai élet legbefolyásosabb figurái.
Wardnál nem volt elv, hogy különválassza a munkát és a szórakozást: arisztokrata páciensei összejöttek az általa szervezett bulikon is, amelyek egyes beszámolók szerint valóságos olvasztótégelyként funkcionáltak az ötvenes évek Angliájában. Nemesek és kocsisok, írók és autókereskedők is megfordultak nála, és állandó vendégek voltak köreiben a csinos lányok is – hozzájuk Ward elmondása szerint általában csak plátói viszony fűzte a házas, majd később elvált férfit.
Ward összebarátkozott Lord William Astor konzervatív politikus-üzletemberrel, a vagyonos Astor család tagjával is. Astor egy idő után gyakorlatilag a csontkovács rendelkezésére bocsátotta clivedeni házát, ahol egész hétvégés bulikat és eklektikus társaságokat hozott össze Ward. Ezen alkalmak egyikén történt az is, hogy Ward bemutatta a 19 éves Christine Keelert John Parfumo hadügyminiszternek – a találkozást egy pár hetes affér és annál nagyobb botrány, majd a konzervatív Macmillan-kormány bukása követte.
A Profumo-botrány
Stephen Ward 1959-ben, a Soho egyik szórakozóhelyén találkozott először az akkor 17 éves Christine Keelerrel és barátnőjével, a 16 éves Mandy Rice-Daviesszel. A showgirlként dolgozó Keelernek ekkorra már több traumán kellett keresztülmennie: vér szerinti apja elhagyta a családot, tinédzserként a mostohaapja több barátjával együtt megerőszakolta, 17 évesen pedig teherbe ejtette egy amerikai katona. A férfi visszatért az Egyesült Államokba, Keeler pedig sikertelenül próbált abortuszt végezni önmagán. Végül megszülte a gyereket, aki azonban hat napos korában meghalt. Keeler 15 évesen abbahagyta az iskolát, modellként és pincérnőként kezdett dolgozni, majd ezután kötött ki a Murray's Cabaret Clubban.
Találkozásuk után nem sokkal összeköltözött Warddal, a feltételezések ellenére elmondásuk szerint köztük sem volt semmi több egy szoros barátságnál. Keeler gyakori vendég volt a clivedeni házban is, ahol az ominózus 1961-es júliusi hétvégén John Profumo hadügyminiszter is megjelent feleségével, a színésznő Valerie Hobsonnal. Az akkor 46 éves hadügyminiszter egyértelműen jelezte, hogy találkozna még a lánnyal, és erre bátorította Keelert Ward is.
„Bárki, aki találkozott Stephennel, megérti. Stephen rendkívül bájos volt, és nagyon közel álltam hozzá. Feltételezem, hogy rossz ember volt – bizonyos fokig gonosz volt –, de nem is tudom, én szerettem őt” – emlékezett vissza a csontkovácsra Keeler az 1983-ban BBC-nek adott interjúban.
Szerinte Ward az affér szorgalmazásával egyértelműen Profumot akarta kompromittálni – a helyzetet ugyanis az súlyosbította igazán, hogy Keelernek mindeközben Jevgenyij Ivanovval, a szovjet nagykövetség tengerészeti attaséjával is viszonya volt, jóllehet, Keeler elmondása szerint csak egy alkalommal feküdtek le. Ivanov esetében nem mellesleg nyílt titok volt, hogy a szovjet hírszerzés, a GRU ügynökeként dolgozott.
Bár pletykák már keringtek a hadügyminiszter és Keeler viszonyáról, a botrány csak azután tört ki, hogy Ward és a modell egy másik ügy miatt a sajtó célkeresztjébe került. Christine Keeler Profumo után egy Aloysius „Lucky” Gordon nevű jazzénekessel és Johnny Edgecombe kisstílű bűnözővel találkozgatott. Miután Keeler szakított vele, a féltékenységétől hajtva Edgecombe egy alkalommal megjelent a lakásánál és követelte hogy engedjék be, aztán többször belelőtt az ajtóba.
A rendőrök mellett a sajtó is megrohanta Ward lakását, és előtérbe kerültek a Profumo-Keeler viszonnyal kapcsolatos korábbi pletykák is. A modell Spanyolországba menekült, kibújva az alól, hogy tanúvallomást tegyen Edgecombe tárgyalásán – és az eltűnése tovább fokozta a sajtó érdeklődését. Ennek köszönhetően egy idő után a parlamentbe is beszivárgott az ügy és annak nemzetbiztonsági vetületei.
A hadügyminiszter a 1963 márciusban hevesen tagadta a parlament előtt, hogy bármi illetlenség történt volna közte és Christine Keeler között, pár hónappal később azonban, az egyre tovább gyűrűző találgatások után beismerte, hogy hazudott az ügyben és lemondott az összes politikai pozíciójáról.
Strici, orosz kém vagy bűnbak?
Pár nappal Profumo lemondása után Stephen Ward is sorra került: letartóztatták és erkölcstelen jövedelemszerzés vádjával állítottak bíróság elé – a gyanú szerint ugyanis futtatta Keelert és Rice-Daviest, és a prostitúcióból származó jövedelmekből élt meg. Ez sosem bizonyosodott be, ahogy az sem, hogy szovjet kém lett volna és a tevékenységével Profumot kellett kompromittálnia.
Ward szerepével kapcsolatban egy másik, az eddigiekkel ellentétes elmélet is felmerült. A BBC pár évvel ezelőtti dokumentumfilmje azzal kapcsolatban mutatott be bizonyítékokat, hogy Ward valójában az MI5-val működött együtt. A brit hírszerzés így Wardnak köszönhetően a kezdetektől tudhatott Profumo viszonyáról, a csontkovácsnak pedig a teória szerint nem a hadügyminiszternek, hanem Ivanovnak kellett csapdát állítania.
A kormány a botrány eszkalálódása közepette egyre inkább fenyegetésként tekintett a csontkovácsra, attól tartva, hogy leleplezi Profumót, és nemzetbiztonsági válságot idéz elő. Telefonját lehallgatták, praxisa folyamatos rendőri felügyelet alatt állt, befolyásos barátai pedig sorra pártoltak el Ward mellől.
Az egyre szorultabb helyzetbe kerülő Ward májusban már egyenesen a brit miniszterelnök, Harold Macmillan hivatalát kereste fel, sürgős találkozót követelve tőlük. A nemzeti archívumból előkerült feljegyzés szerint Macmillan magántitkára a miniszterelnökhöz sietett a hívás hírével és a rendőrfőnökkel is egyeztetett, aki közölte: egy héten belül letartóztathatják Wardot.
A csontkovács tárgyalásán a bíró arra kérte az esküdtszéket, döntsön Ward bűnössége mellett – a bíró szerint a bűnössége mellet szólt az is, hogy egy barátja sem jelent meg a tárgyaláson és befolyásos kliensei közül senki nem tanúskodott Ward mellett. Emellett az MI5 sem fedte fel, hogy Ward nekik dolgozott volna, amivel tisztázhatták volna a vádak alól.
Az ügynek nem csak politikai téren voltak messzemenő következményei: Profumo, majd a konzervatív Macmillan-kormány bukásán kívül emberéletet is követelt, méghozzá éppen Wardét. A férfi tárgyalása utolsó napján, július 30-án túladagolta magát. Másnap megszületett az elmarasztaló ítélet, annak hivatalos kihirdetésén Ward azonban már nem volt ott; augusztus 3-án a kórházban meghalt.
A modern kori brit történelem legszégyenletesebb jogi eseménye
Geoffrey Robertson emberi jogi ügyvéd egy egész könyvet szentelt Ward ártatlanságának bizonyítására. Szerinte lelkiismeretlenség volt a brit hírszerzés részéről, hogy cserbenhagyta Wardot, a csontkováccsal szembeni fellépést pedig a modern kori brit történelem legszégyenletesebb jogi eseményeként jellemezte. Robertson megítélése szerint az ügyben szereplő nők nem voltak prostituáltak, Ward a csontkovácsként szerzett jövedelmekből támogatta őket, és végül bűnbakként a politika áldozata lett. 2017-ben elutasították a Ward elítélésének felülvizsgálatára irányuló beadványt, tárgyalásának anyagait pedig 2046-ig titkosították.
Politikai bukása ellenére Profumo egész jól megúszta az ügyet. Bár akkorra már lemondott, egy, az akkor még pozícióban lévő Macmillan számára készített jelentés arra jutott, hogy az ügy nem kompromittálta a nemzetbiztonságot, és arra sem találtak bizonyítékokat, hogy a kormány egykori tagját összefüggésbe lehetne hozni a híradásokban szereplő „aljas és felháborító szexuális tevékenységekkel”. Így a felelősséget egy az egyben a „teljesen erkölcstelennek” bélyegzett Wardra kenték. Profumo ezután önkéntesként dolgozott egy jótékonysági szervezetnél, munkájáért 1975-ben kitüntetést is kapott II. Erzsébettől.
Christine Keelert hamis tanúzásért elítélték, ami miatt kilenc hónapot börtönben kellett töltenie. Szabadulása után nehezen talált munkát, alig tudta eltartani magát. Fiával egy önkormányzati lakában élt, szociális segélyekre szorulva, azzal együtt, hogy a botrány miatt az Egyesült Királyság egyik legtöbbet emlegetett nője lett. Több önéletrajzi könyvet is kiadott, hogy bemutassa az ő oldalát az Egyesült Királyság egyik legnagyobb hatású politikai botrányában.
