A hidegháborús kémeknek nem volt könnyű dolguk. Nekik még nem volt elég felnézni a War Thunderre, hátha valaki kiszivárogtat néhány titkos hadidokumentumot két meccs között, és ha szereztek valamit, nem tudták csak hazadobni a Telegramon vagy a Signalon.
Nem volt így könnyű dolga Harry Houghtonnak sem. Houghton az angol haditengerészettől leszerelve a nagykövetségen dolgozott Varsóban, ahol viszonyt kezdett egy lengyel nővel. Róla kiderült, hogy a lengyel titkosszolgálatnak dolgozik, és rábeszélte Houghtont, hogy rendeljen kávét és más luxuscikkeket, gyógyszereket Angliából, hogy azokat eladják a feketepiacon. Amikor megszűnt ezekre a kereslet, egy másik kém azt javasolta, hogy kávé helyett adjon át haditengerészeti titkokat, amibe Houghton bele is ment. Azonban sokat ivott, úgyhogy átküldték Portlandbe, hogy az ottani támaszponton dolgozzon.
Ez nem volt rossz állás, de a feleségének, Peggynek, az 1950-es években feltűnt, hogy egyre több és több pénz áll a házhoz. Houghton rendszeresen eljárt Londonba, ahonnan nagy pénzkötegekkel jött haza, költekezett, vásárolgatott, még egy új autót is vett. A gyanúján nem segített, hogy amúgy sem volt felhőtlen a viszonyuk, mert férje rendszeresen kiabált vele, bántalmazta, és egyszer le akarta lökni egy szikláról, hogy megölje. Peggy 1955-ben megosztotta aggályait a férje feletteseivel, ők azonban lesöpörték őket az asztalról, és egy féltékeny nő hisztijének tulajdonították – azt gondolták, hogy Houghton megcsalja feleségét.
Ebben igazuk is volt, ugyanis Houghton valóban megcsalta a feleségét, méghozzá a szintén a bázison dolgozó Ethel Geevel. Houghton és Peggy 1956-ban különköltöztek, és Houghton hivatalosan is összejöhetett Geevel. Rendszeresen utaztak el Londonba, hogy színházba és pubokba járjanak, és eközben összeszedtek néhány barátot: Gordon Lonsdale-t, a kanadai zenegépárust és Krogeréket, egy idős házaspárt, amely egy antikváriumot vezetett. Ez nem sima barátság volt, ugyanis ők mind a Szovjetuniónak kémkedtek.
A trükkjük az volt, hogy Houghton és Gee vagy elloptak szigorúan bizalmas dokumentumokat, vagy kémkamerával lefényképezték őket. Ha ez megvolt, akkor felvettek útközben egy csomagot. Hogy hol? Hát az alresfordi kémvécében. Ami pont a rendőrséggel szemben volt.
Miután mindent összeszedtek, átadták a dokumentumokat és fényképeket Krogeréknek (eredeti néven Cohenéknek), akik spéci kémtechnológiákkal lekicsinyítették őket, olyan apróra, hogy elrejthessék antik könyvekben, mondatvégi pontok helyén. Ezeket a könyveket aztán átadták a KGB ügynökeinek, akik nagyítókkal olvasták el a brit hadititkokat.
A portlandi kémbanda éveken át aktívan dolgozott, rengeteg infót adtak át a szovjeteknek – többek között az épülő atom-tengeralattjárójukról, a HMS Drednaughtról. 1960-ban aztán a CIA jelezte, hogy úgy tudják, valaki szivárogtat a haditengerészettől. Annyit tudtak az illetőről, hogy a KGB akkor szervezte be, amikor Varsóban állomásozott. Az MI5 hamar rájött, hogy Houghton lesz az, és hosszas megfigyelés után elkapták őt is, és a portlandi kémbanda többi tagját is.
Krogerék 20 évet kaptak, de a 60-as évek végén egy kémcsere során visszaadták őket a Szovjetuniónak, ahol új kémek kiképzésében segítettek, később még egy bélyegre is felkerült az arcuk. Lonsdale, pontosabban Konon Molodij, 25 évet kapott, de őt is visszaadták Moszkvának.
Houghton a tárgyalásán azt mondta, hogy életveszélyesen megfenyegették, ezért működött együtt a szovjet kémekkel, Gee pedig azt állította, hogy ingyen dolgozott, és csupán a Houghton iránt érzett szerelme motiválta. Ők 15 évet kaptak, de 9 után szabadultak, és azonnal össze is házasodtak. Houghton írt egy könyvet arról, hogy ő miként élte meg ezt az egész kémkedős sztorit; mindketten az 1980-as években haltak meg.
