Miért éppen a bal kéz negyedik ujja lett a jegygyűrű helye?
Lorenzo Lotto reneszánsz festő olajképén Marsilio Cassotti úr és felesége, Faustina (Marsilio Cassotti et sa femme Faustine, 1523) – Fotó: Bridgeman Images / AFP

A gyűrű az ókor óta a kötelék szimbóluma, de a jegygyűrűnek eredetileg semmi köze nem volt a romantikához, épp ellenkezőleg, jelentős alá-fölé rendeltségi viszonyt takart. Ráadásul éppen a bal kéz gyűrűsujjára húzzák a párok a jegygyűrűt, miután örök hűséget fogadnak egymásnak, pedig több kultúrában még ma is tabu a bal kéz, évszázadokon át egyenesen ördöginek és átkozottnak tartották, a balkezeseket pedig üldözték is.

A jegygyűrű története egészen az ókorig nyúlik vissza. Történelmi feljegyzések szerint az egyiptomi fáraók hordtak először karikagyűrűt, elsősorban a Nap- és a Hold-imádatuk jeléül: úgy hitték, hogy mivel a körnek nincs se eleje, se vége, a Nap és a Hold alakját tükrözi, a közepén lévő nyitott tér pedig az ismeretlenbe vezető kaput jelképezi.

Amikor i. e. 332-ben Nagy Sándor bevonult Egyiptomba, a görögök átvették azt a hagyományt, hogy a férfiak gyűrűt adnak a feleségül választott nőknek, majd amikor a rómaiak meghódították Görögországot, ők is átvették a szokást, vas- és rézgyűrűket kezdtek használni az esküvői szertartásokon.

A római nők hol különböző üzleti szerződések, hol a kölcsönös szeretet, hol egy adott férfi iránti engedelmesség jeleként viselték az először még elefántcsontból, kovakőből, csontból, rézből és vasból készült gyűrűket, amelyek minden esetben valamiféle összetartozást jelentettek.

Az anatómiai magyarázat

Karen Klaiber Hersch, a pennsylvaniai Temple Egyetem görög és római klasszikusok tanszékének professzora a The Roman Wedding: Ritual and Meaning in Antiquity (A római esküvő: rituálék és jelentésük az ókorban) című könyvében azt írta, hogy a gyűrű a gazdagságot és a státuszt jelképezte, azok viselték, akik meghatározott politikai szerepet töltöttek be, szimbolikus és vallási jelentéssel bírt.

A római kori esküvők és házasságok kevésbé szóltak a romantikáról, annál több közük volt a családi szövetségekhez és a vagyonhoz. A házassági szerződés aláírása és az esküvői lakoma után felvonulás indult a pár új otthonába, ahol a menyasszonyt átvitték a küszöbön, a vőlegény gyűrűt adott neki, de nem feltétlenül szerelemből, inkább annak jeleként, hogy a nő onnantól a háztartása tagja, az ő tulajdona.

Appianosz ókori görög történész 2. századi feljegyzései szerint az egyiptomiakig azt hitték, hogy a bal kéz negyedik ujjában található egy ideg, ami közvetlenül a szívhez vezet. Később az ókori rómaiak ez alapján Vena Amorisnak, vagyis szerelemvénának nevezték a bal kéz gyűrűsujjában lüktető eret. A mai anatómiai ismeretek alapján viszont az ember minden ujjának van vénás kapcsolata a szívvel, tehát a romantikus szerelemvéna elképzelése tudományosan nem állja meg a helyét. A hagyomány ettől függetlenül generációkon át öröklődött tovább.

Aztán jött egy lázadó pap

Később aztán egészen addig mindegy volt, hogy a házasok melyik ujjukon viselnek jegygyűrűt, amíg I. Miklós pápa 850-ben ki nem jelentette, hogy az eljegyzési gyűrű az az ékszer, ami a férfi házassági szándékát jelképezi. Ezután terjedt el egy korai keresztény rituáléból a bal kéz negyedik ujjának tisztelete. A történészek ezt arra vezetik vissza, hogy az ortodox templomokban a hívőknek úgy kellett keresztet vetniük, hogy a hüvelykujjat a mutató- és a középső ujjukkal fogták össze, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket jelképezve, így egyetlen, tökéletes hely maradt a házastárs jegygyűrűjének: a gyűrűsujj.

A 17. századig az ortodox párok általában a jobb kezükön viselték a gyűrűket, úgy hitték, hogy ez az erő oldala, ezért a legtöbb európai állam a vallásától függetlenül követte ezt a szokást, egészen a reformáció elterjedéséig. A hagyományt egy protestáns angol püspök, Thomas Cranmer kezdte el megtörni, amikor az 1549-ben kiadott Közös imakönyvben arra utasította a párokat, hogy hagyják el a több évszázados gyakorlatot, és a jegygyűrűt a bal kéz negyedik ujjára húzzák.

Ezt követően egész Európában megváltozott a szokás, és azóta a jegygyűrűket leggyakrabban a bal kéz negyedik ujján viselik. Kivétel persze ebben is van – az egyéni preferenciákon túl is –, például Indiában, Németországban, Spanyolországban, Norvégiában és Oroszországban a jobb kéz kapta a kitüntető szerepet, itt viselik jegygyűrűjüket a házasok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!