Új-Fundland a világ egyik legistenhátamögöttibb helye, ennek ellenére Észak-Amerika történelmében kitüntetett helye van. Ezen a szigeten alapították első telepeiket a vikingek – L'Anse aux Meadows régészeti helyszíne a világörökség része –, Észak-Amerika 1500-as évekbeli európai gyarmatosításának is fontos színtere volt, és a két világháborúban is nélkülözhetetlen szerepet játszott. A Magyarországnál kicsit nagyobb, hatalmas tajgaerdőkkel és ezernyi tóval borított kanadai sziget több kisebb repülőtérrel rendelkezik, de a ganderi beírta magát az egyetemes történelembe is.
Gander azon kevés jelentősebb település egyike Új-Fundlandon, ami nem a tengerparton található, nem a halász- és bálnavadászmúltból kinőtt kikötőváros (bár egy egyhatod balatonnyi, a város nevét is adó tó hullámzik a közelében). Gandert inkább légikikötő-városnak lehetne mondani, ugyanis a reptere felépítésével párhuzamosan épült fel a település magja is, amiből a ma 12 ezres városka kinőtt.
„Járt már valaki a Ganderi Nemzetközi Repülőtéren?” – merült fel a kérdés a Redditen is, és mint mindenre a fórumon, erre is volt válasz. Volt, aki azt írta, hogy 1978-ban járt ott, azután, hogy Spanyolországból érkezve a repülője kényszerleszállást hajtott végre, mert belevágott egy villám. Ez jól leírja a ganderi reptér mai szerepét, ami alapjaiban alakult át a fél bolygót átrepülni képes gépek megjelenésével. Így az itteniek rákényszerültek, hogy átgondolják, a repüléstechnológia átalakulásával milyen szerep jut majd a légikikötőnek, hogyan kellene diverzifikálni a gazdaságot.
A hőskor és az atlanti csata
Új-Fundland szigete az egyetemes repüléstörténet eleve megkerülhetetlen helyszíne. Elég csak felidézni John Alcock és Arthur Brown első, megállás nélküli transzatlanti repülését. Ők az új-fundlandi St. John'sból szálltak fel 1919-ben és repültek egészen az írországi Clifdenig. Amelia Earhart pedig első nőként repülte át egyedül az óceánt, ő a Trepassey-öbölből szállt fel a Friendship (barátság) nevű hidroplánjával, majd érkezett meg a walesi Burry kikötőjébe 1928-ban.
A ganderi reptér építéséről 1935-ben döntött Nagy-Britannia, Kanada és Új-Fundland kormánya, a munka 1936-ban kezdődött el, 1937-re már kilencszáz munkás szorgoskodott a mocsarak feltöltésén, erdőirtáson, betonozáson. Az akkor még Kanadától elszeparált entitásként létezett, brit domínium Új-Fundland elég nagyot gurított, egyből a világ akkori legnagyobb repterét építették meg négy futópályával, közel az azóta felszámolt vasútvonalhoz. 1938. január 11-én szállt le itt az első gép, egy Douglas Fraser kapitány vezette Fox Moth VO–ADE – írják a honlapján.
Aztán kitört a második világháború, és Észak-Amerika – Grönlandot leszámítva – Európához legközelebbi szárazföldje stratégiai jelentőségűvé vált. Gander lett a fő kiindulópontjuk azoknak a repülőknek, amiket átröptettek az európai hadszínterekre az amerikaiak és a kanadaiak, de rendkívül fontos üzemanyag-utántöltő és karbantartó bázissá is vált. (Érdemes felidézni, hogy ekkoriban Új-Fundland fővárosa, St. John's pedig haditengerészetileg volt ugyanilyen nélkülözhetetlen, mint a felfegyverzett kereskedelmi konvojok kiinduló kikötője.)
Végül húszezer, innen elstartoló harci repülő szállt Európába – az elsők tíz óra alatt tették meg az utat. Nem csoda, hogy Winston Churchill brit miniszterelnök „az észak-atlanti térség legnagyobb repülőgép-hordozójának” nevezte Gandert. 1942-ben Új-Fundland átadta Kanadának a reptér működtetését, amit a háború végén, 1945-ben szerzett vissza. 1500 katona szolgált itt addig, épületek százait húzták fel, barakkok, hangárok és egy kórház is épült nekik a meglévő rádióállomás, meteorológiai létesítmény, erőmű, posta és mozi mellé.
Kanada a Fekete Őrség nevű tartalékos gyalogos ezredet telepítette ide a reptér őrzésére, valamint kanadai repülők pásztázták a környező óceánt ellenséges hajók és tengeralattjárók után kutatva. Eközben több hullámban, dollármilliókért bővítgették a repteret, újabb létesítményeket építettek, hosszabbítottak a futópályákon. Újabb, ezúttal amerikai katonák érkeztek, és már 1500 új-fundlandi kapott itt munkát. Eközben folyamatosan ott volt a félelem a levegőben, hogy a náci Németország megtámadhatja a repteret, 1944-ben általános riadót is elrendeltek, miután valakik ismeretlen módon komolyan zavarni kezdték a reptér és az itt állomásozó repülők radarjeleit. Az elkövetők sose lettek meg, a riadót pedig pár nap után lefújták.
A háború után: a polgári repülés fénykora
Gander jelentősége a háború után katonai reptérként csökkent, ezt az űrt polgári légitársaságok tömték be. Már 1945-ben négy társaság repült innen/ide rendszeresen, a katonai létesítményeket pedig belakták a civil városlakók. A következő években átlagosan évi 13 ezer repülő és negyedmillió utas fordult meg itt, ezért szükségessé vált egy új terminál építése a még mindig elég katonai-puritán épület mellé. Az 1949-es egyesülés miatt már a kanadai állam által támogatott projekt 3 millió dollárba került és 1959-ben adták át.
Méghozzá nem más, mint az Új-Fundlandra látogató II. Erzsébet királynő, aki egyben a kanadai monarchia feje is volt. Ennek nyomát emléktábla őrzi a csarnokban. A terminál korához képest kifejezetten modernnek számított, ma már az ember belépve szinte időkapszulában találja magát a korszak modernista építészete és bútorzata között. A terminál e szárnya manapság már inkább egy nagy múzeumcsarnok, az érdemi forgalom, becsekkolás, csomagfeladás egy másik nagy helyiségben zajlik. A történelmi csarnok egyik legszebb része Kenneth Lochhead hatalmas, 22 méteres freskója, a Repülés és allegóriái.
A bővítésnek abszolút volt értelme, Gander az ötvenes évek végére a világ egyik legforgalmasabb repterévé vált. Ezt annak köszönhette, hogy a kor repülőgépei még nem bírtak volna egyszerre megtenni akkora távot, mint a nagyobb észak-amerikai és európai városok közötti, ezért a két kontinens közti legrövidebb útvonalon repültek, Ganderben pedig leszálltak újratölteni az üzemanyagot. Emiatt világsztárok és politikusok is megfordultak a reptéren, így a Beatles, Marilyn Monroe, Humphrey Bogart vagy épp Fidel Castro. Utóbbit egy ideig egy hóvihar is ott marasztalta, remek fotók készültek, ahogy a forradalmárból lett kommunista vezető 1972-ben hógolyózó gyerekekkel és szánkózással üti el az időt:
Gander nem úszta meg komolyabb légi balesetek nélkül. 1946-ban a Sabena Airlines az írországi Shannonról induló Douglas DC–4-ese a nagy ködben, szitálásban és szélben túl alacsonyan közelítette meg a futópályát, és a fák lombkoronájába akadt, majd a földbe csapódott. 27 ember vesztette életét, 17-en túlélték a balesetet. A mentés fájdalmasan lassan haladt a nehezen megközelíthető, lápos, erdős vidék miatt, pedig a légi közlekedés történelme során itt vetettek be először mentési célra helikoptereket. Az áldozatokat helyben temették el, a roncsokat otthagyták, és emlékművet avattak a helyszínen, amit egy nagylelkűen segítő helyi orvos után St. Martin-in-the-Woodsnak kereszteltek el.
1967-ben a csehszlovák ČSA 523-as, Prágából Shannonon és Ganderen át Havannába tartó járata járt szerencsétlenül. A repülő túl kis szögben szállt fel újratöltése után, nekiment egy adótorony feszítőkábelének, és egy vasúti töltésnek csapódott. A fedélzeten utazó 69 főből 35-en meghaltak. A mentési munkálatok annyira gyorsak és eredményesek voltak, hogy a csehszlovák kormány hálából Új-Fundlandnak ajándékozta az 1967-es montréali világkiállítási pavilonjukat, amit újra felépítettek Grand Falls-Windsor új-fundlandi városkában, ahol ma egy kulturális központ működik.
A jetkorszak és Gander alkonya
Hiába lett új terminál, a technológiai fejlődés átlépett a repülőtéren, a sugárhajtású gépek már nagyobb távokat tudtak megtenni, egyre kisebb lett Gander forgalma. Viszont egyre több olyan légitársaság jelent meg, ami a Szovjetunió szatelitállamait szolgálta ki: Aeroflot, ČSA, Interflug, LOT, Cubana. Mivel ezek a keleti blokkos gépek itt töltöttek újra, illetve sokuk nem szállhatott le politikai okokból az Egyesült Államokban, sok utas kihasználta a megállót, és kereket oldott a reptérről, majd menedékjogot kért Kanadában. Ezért a kanadai hatóságok sokat szigorítottak az utasellenőrzésen.
Gander szerepe így is folyamatosan csökkent, és most már sokkal kevesebb gép használja a pályáit. Cikkünk írásakor megnéztük a szeptember 25–30. közti induló és érkező járatok listáját, és mindegyik belföldi, az Air Canada által kiszolgált úti cél volt: az új-skóciai Halifax, az új-fundlandi St. John's, a labradori Goose Bay és az ontariói Toronto. Kisebb, akár magántulajdonú gépeknek még mindig fontos megálló-újratöltő hely Gander, az óceánt átszelő business jetek ötöde a mai napig leszáll itt.
A jetkorszakban is történt egy súlyos, sőt a legsúlyosabb repülőszerencsétlenség Ganderben, az Arrow Air 1285R járatának katasztrófája. A gép az egyiptomi Kairóból szállított amerikai katonákat a kentuckyi Fort Campbell bázisra, eközben állt meg utántölteni Ganderben. 1985. december 12-én szállt fel a McDonnell Douglas DC–8-as gép, de nem sikerült elég magasra emelkednie, végül magasságot vesztett és lezuhant. Az üzemanyaggal teli gép lángba borult, mind a 256 ember meghalt a fedélzeten. Az okok közt felmerült a szárny jegesedése, de egy fedélzeten történt robbanást is említ az egyik jelentés. A mai napig ez a Kanadában történt legsúlyosabb légi katasztrófa, ami több összeesküvés-elméletet is generált. Az Admiral Cloudberg blog hosszú cikket írt a a katasztrófáról, akit érdekelnek a részletek, itt utánaolvashat.
Újra a történelemkönyvekben: 2001. szeptember 11.
A Szovjetunió bedőlése utáni egyik legjelentősebb történelmi esemény volt a 2001. szeptember 11-i, az Egyesült Államok elleni dzsihadista terrortámadás. Eleinte nem volt egyértelmű, hány gépet térítettek el a terroristák – ma már tudjuk, hogy négyet –, ezért fő a biztonság alapon az Egyesült Államok lezárta a teljes légterét. Minden repülőnek azonnal le kellett szállnia, a légtérbe pedig nem engedtek be külföldről gépeket. Ez nehéz helyzetbe hozta a transzkontinentális járatokat, amik elegendő üzemanyag híján már nem fordulhattak vissza.
Maga Kanada is lezárta aztán a légterét a Sárga Szalag-művelet keretében, csak katonai vagy mentőrepülők maradhattak az égen. Így be kellett ugraniuk kisegíteni a kisebb kanadai légikikötőknek. Gander jelentősége eddigre ugyan csökkent, de méret szempontjából még mindig impozáns volt, alkalmas sok nagy utasszállító gép biztonságos leszállására, majd eltárolására a légtérzár végéig. A művelet során 38 repülőgép szállt le Ganderben, amiken 6600 utas tartózkodott.
Egy szeptember 11-es emlékoldal Jacqueline Pinto történetén keresztül írja le az esetet. A nő olaszországi nyaralásról tartott hazafelé New Yorkba, amikor a pilóták késésről tájékoztatták az utasokat az óceán felett, majd letették a gépet Ganderben. 24 órán keresztül nem hagyhatták el a fedélzetet, miközben értesültek a World Trade Center és a Pentagon elleni támadások híréről. A texasi Kevin Tuerff azt mondta a CNN-nek, hogy amikor a pilóták bemondták a terrortámadást, mindenki sokkot kapott, ő azt érezte, mintha szuahéliül beszélnének hozzá. „Nem tudtam, hol vagyunk. Nem tudtam a különbséget Új-Fundland és Grönland és Izland között” – idézte fel érzéseit. Tuerffnél volt egy kézi kamera, forgatni is kezdett, aminek ez lett az eredménye:
A Ganderben leszállt repülőket töviről hegyire átvizsgálták a hatóságok, eközben a 90 országból származó utasok elfogyasztották a fedélzeten lévő ételt és italt, majd leszállhattak. Az elhelyezésükre nem volt a városban és környékén elég hotel és panzió, ezért a lakosok kezdték el befogadni az embereket. Az egész város segítő kezet nyújtott.
Rengeteg felajánlás érkezett, a ganderi jégcsarnok kvázi élelemtároló hűtőgéppé vált. Közben templomok, iskolák, közösségi terek alakultak spontán tömegszállásokká, a helyiek pedig a hazatelefonálástól a zuhanyzásig mindenben segítettek a megszeppent utasoknak és személyzetnek. A ganderiek nem voltak restek az utasok szórakoztatásáról sem gondoskodni: spontán koncerteket, városnéző sétákat, bowlingmeccseket szerveztek, és persze megkínálták az idegeneket a kedvenc helyi ételből, a jávorszarvaspörköltből is.
Szeptember 13-án újranyílt a légtér, napok alatt fel tudott szállni az összes gép, távoztak az utasok. „Nem akarunk elmenni” – foglalta össze egy utas, mennyire jól érezte magát.
Sok utas később is tartotta a kapcsolatot a ganderiekkel, és az egyik gép utasai beszálltak egy ösztöndíjprogramba, amivel a ganderi diákokat támogatták. Később egy nagy csapat motoros emléktúrát tartott, New Yorkból elindultak Kanadába, behajóztak Új-Fundlandra, és meg sem álltak Ganderig. Megható és megrázó ajándékot hoztak: a World Trade Center romjaiból egy meghajlott acélgerenda-darabot, ami jelenleg a ganderi terminálon van kiállítva. A nemzetközi légiutasok befogadásának emlékére minisorozat, dokumentumfilmek készültek, sőt egy Broadway-musical is.
A történelmi emlékekben és pilótákról elnevezett utcákban bővelkedő város ma is hűen őrzi a repülőtér emlékeit, amik az Észak-atlanti Repülési Múzeumban is megtekinthetők, illetve a Ganderi Repülőtér Történelmi Társaság is gondozza a hagyományokat. A gazdag történelem, a szeptember 11-i vendéglátás és az e nyomán írt musical is újra feltette Gandert a térképre, és megnőtt a turisták érdeklődése a város és reptere iránt – amit a Covid-járvány azért egy időre visszavetett. Gander jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy nemrég a világ legtrendibb Télapója, Fashion Santa is tiszteletét tette a reptéren.
A cikk végére hagytuk a legfontosabb információt. Ha esetleg önben is felmerült volna, mi a ganderi repülőtér IATA- (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) kódja, eláruljuk: YQX.
